Az MSZP duettben adja elő Gyurcsánnyal a csomagot

2007.10.15. 13:45
A miniszterelnök hétfőn napirend előtt néma maradt a parlamentben, pedig ma kerül a Tisztelt Ház elé a tisztasági csomagja.

Az MSZP vezérszónoka ezúttal Szabó György Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke volt - nem véletlenül. A szereposztás ugyanis azt hivatott sugallni, a köztisztasági javaslatcsomag legalább annyira a szocialista frakció ügye, mint a kormányfőé. Épp ezért a gyurcsányi hét pontot összefogó, normaszövegbe öntő öt törvényjavaslat közül csak kettőt jegyez a kabinet, hármat pedig az MSZP képviselőcsoportja.

Ha minden a nagyobbik kormánypárt tervei szerint alakul, a tisztasági csomagot ripsz-ropsz tárgyalni kezdhetik a honatyák, ugyanis mind a kormány, mind a frakció azt kéri, hogy a képviselők sürgősséggel vegyék napirendre a javaslatokat. Persze azért Gyurcsány sem tett hallgatási fogadalmat az ügyben, a délelőtt a szocialista polgármesterekkel tárgyaló miniszterelnök kettőkor a sajtó előtt helyzetértékel.

Várhatóan szó kerül arról, hogy a kabinet visszavonja korábban benyújtott pártfinanszírozási ötleteit, mivel a most elkészült tisztasági csomag részletesen szabályozza-e témát. A jövőben normál évben megháromszorozzák a parlamenti pártok jelenleg összesen 2,5 milliárd forintos támogatását. Így a politikai formációk kasszájába 7,5 milliárd forint folyna be (pár nappal ezelőtt még csak 5 milliárd forintról szólt az előterjesztés). Választási esztendőben pedig 11,25 milliárd forintból gazdálkodhatnának a pártok.

Ekkora summából pedig bőséggel futja kampányra, annál is inkább, mivel az új rend szerint a korteshadjárat alatt (mintegy két hónap) csak 21 napig hirdethetnének a pártok. S hogy e korlátot a politikai erők civil szövetségesei se hághassák át, a baráti szervezetek is csak három hétig reklámozhatnak. Hogy semelyik párt ne játszhassa el még egyszer a Magyar Vizsla trükköt (független szervezet Fidesz barát kiadványa a 2006-os kampányban), a civil társaságok támogató akcióinak költségeit is automatikusan az adott párt kampánykiadásaihoz számolják.

Az ominózus 21 nap alatt a kormányzat és szervei kötelesek lakatot tenni a szájukra, sem nyílt, sem burkolt formában nem kampányolhatnak. Ezt olyannyira komolyan veszik, hogy a pártok miniszteri székben ülő nagy emberi sem roadshowzhatnak a tárca szolgálati kocsijával, (Ha mégis, akkor viszont csak térítési díj ellenében tehetik.)

Az a szervezet pedig, amelyik megszegi a fent említett szabályokat, köteles büntetésképpen akkora summát befizetni az államkasszába, amekkorát tiltott akciója kóstált. Persze az új rend nem csak a kampányokat venné alapos górcső alá, de a pártok békeidős finanszírozását is, például 130 ezer forintnál nagyobb összeget adományozó támogatóik nevét nyilvánosságra kell hozniuk (eddig 500 ezer forint volt az anonimitás határa). Cserébe az állam is bőkezű lesz, a kis támogatásokat megduplázza, legföljebb évi 130 ezer forint erejéig.

A pártpénzügyek körül nincs purparlé, az sem zavar senkit (legalábbis nyilvánosan), hogy Állami Számvevőszék vagyongyarapodási vizsgálatot folytat le minden állami vezetőnél, képviselőnél, illetve családtagjainál, valamint az állami vezetőknek nyilvánosságra kell hozniuk minden juttatásukat taglaló adóbevallásukat.

Ám a főállású képviselőség még nyögvenyelősen csúszik le a szocialista frakció torkán. A településvezetők ugyan - a miniszterelnökkel folytatott délelőtti tárgyalás alatt - jelezték, hogy elfogadják, miszerint 2011 januárjától nem lehet honatya és vezető önkormányzati tisztségviselő egyszerre, de akkor kurtítsák meg a parlament létszámát (a Fidesz 200 képviselőt akar), illetve minden egyéb tisztség is legyen összeférhetetlen a parlamenttel. A tervek szerint a főállású képviselőséget külön törvény szabályozza majd.