El lehet-e hajolni a tojások elől?

2008.07.18. 16:02
Groteszk kérdéssort nyújtott be a legfőbb ügyészhez és az igazságügyi miniszterhez két SZDSZ-es képviselő. A politikusok a direkt kérdésekkel hívják fel a figyelmet a túlságosan elharapódzó szólás- és véleménynyilvánítási szabadság veszélyeire. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárást javasol a tojásdobálók egységes megítélésére.

Magyar Bálint és Pető Iván, az SZDSZ országgyűlési képviselői, írásbeli kérdéssort nyújtott be a legfőbb ügyészhez és az igazságügyi miniszterhez. A liberális politikusok amiatt fogalmazták meg kérdéseiket, mert a budapesti melegfelvonulás után több embert is felmentett a bíróság, ugyanis szerintük több korábbi ítélet alapján is azt hihették, hogy a tojásdobálás a véleménynyilvánítás egy elfogadott formája.

A képviselők kérdéseikkel a „dobálási joggal” kapcsolatban várnak választ. A kérdések között olyanok szerepelnek, mint például: az élelmiszeren kívül mással is megengedett-e itthon a dobálás, illetve hogyan kívánják segíteni a gondos állampolgárokat abban, hogy még a dobálás előtt kellő információkat szerezzenek a lehetőségekről, vagy ha a rendőrség által kihelyezett korlátok akadályozzák a dobálás útján gyakorolt szabad véleménynyilvánítást, a kordon lebontása állampolgári jog, esetleg a közszereplők különleges joga, vagy csak egyes országgyűlési képviselőket megillető lehetőség?

A békésen tüntető, felvonuló állampolgár meg kívánja akadályozni, hogy megdobálják, nem számít-e büntetendő cselekménynek, ha elhajol, vagy éppen hátralép a neki szánt tojások elöl, hiszen ilyen módon nyilvánvalóan korlátozza a másik, kevésbé békés honfitársának véleménynyilvánítási szabadságát?

Vagy kapható-e felvilágosítás arról, hogy mely személyekkel, közszereplőkkel, hivatalos közegekkel szemben gyakorolható jogszerűen a szabad véleménynyilvánítás dobálásos formája, illetve a dobálást, csak bejelentett rendezvények esetében megengedett, vagy lehetőség van a spontán dobálásra, például villamoson, esküvőn, temetésen, színházban?

A liberális politikusok hangsúlyozták, hogy a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság elkötelezett hívei, de nagyon felháborodtak azon, ami július első hétvégéjén, a 13. LMBT Fesztiválon megrendezett Meleg Méltóság Menete felvonuláson történt.

Szerintük az atrocitások után olyan bírósági és ügyészségi megnyilvánulások voltak, amik arra ösztönözhetnek, hogy mások inzultálása, bántalmazása a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásának elfogadható formái közé tartozik.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) időközben olyan ombudsmani beadvánnyal foglalkozik, ami jogegységi eljárást javasol a tojásdobálások egységes megítélésére.