Kormánypárti autókon álltak bosszút Őszödért

2007.09.17. 23:28
A parlamenti parkolóból kihajtó autókra vadásztak a tüntetők Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulóján. A demonstrálók ezúttal nemcsak a kormánypárti országgyűlési képviselőket, hanem a Fidesz képviselőit is szidalmazták. Összefoglaló.

Néhány száz ember gyűlt össze a Corvin köznél hétfő délután, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulóján. A város forgalmát megbénítva jutottak el a Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 felhívására a tüntetők a Kossuth térre. Mire a parlamenthez értek, már ezer-kétezren lehettek, és ott legalább ötszáz társuk várta őket.

Ott voltak a tavaly őszi Kossuth téri, és egyéb tüntetésekről ismert arcok, Debil, Tomcat, Fáber Károly, Waszlavik László, Gonda László.

A pódiumon egymást érték a szónokok, az árpádsávos zászlós, kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetők azonban estére inkább a parlament déli és északi kapujánál gyülekeztek, hogy a múlt héthez hasonlóan a parlamentből távozó országgyűlési képviselőkre vadásszanak.

Először a fideszes képviselők hagyták el a parlamentet, akiket a tüntetők füttykoncertje és szidalmazása fogadott. Egyedül a Jobbik rendezvényein rendszeresen vendégszereplő Wittner Máriát fogadta taps.

Az északi kapunál focihuligán kinézetű fiatalok keveredtek a tüntetőkkel és a távozó miniszterek, kormánypárti képviselők autóit dobálták, köpdösték, rugdosták. Szekeres Imre honvédelmi miniszter szolgálati autóját sörösüveggel találták el, az SZDSZ-es Gusztos Péterét megrugdosták. (A szocialisták napközben a parlament házbizottságának és a párt frakciójának rendkívüli ülését is összehívták, mert tájékozódni akartak, épségben el tudják-e hagyni az ülés végén az épületet. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter megnyugtatta őket, hogy nem lesz gond.)

A rendőrök válaszul nagy erőket vontak össze, az északi kapunál száz tüntetőre jutott öt-hatszáz rendőr.

Esti képek

Elterjedt a híre este, hogy a demonstrációra este 11 óráig engedélyt kapó tüntetők követsége találkozhat a kormány képviselőivel. Végül ebből annyi valósult meg, hogy a tüntetők megbeszélték a BRFK vezetőjével: kedden az ORFK Teve utcai központjában benyújtják azt a kérésüket, hogy 48 órán belül találkozhassanak a parlamenti pártok képviselőivel, illetve, hogy törvényben ismerjék el a spontán tüntetéseket.

Kedden, a tévéostrom évfordulóján a Szabadság térre jelentettek be tüntetést. Céljuk, hogy követeléseiket olvassa be a Magyar Televízió. (Egy évvel ezelőtt azért ostromolták meg a tévészékházat, mert nem olvastak be egy petíciót.)

Események percről percre >>>