Osztályozza le a Gyurcsány-kormányt!

Lehet, hogy intézményesen Orbán alatt összpontosítottak a legtöbb hatalmat a kormányfő - és kancelláriaminisztere - kezében, de az biztos, hogy a rendszerváltás óta Gyurcsány az a miniszterelnök, aki a legjobban meghatározza saját kormányát. Ezt azzal érte el, hogy súlytalan, láthatatlan, tökéletesen szürke minisztereket válogatott kabinetjébe. Tudja a kedves olvasó (lejjebb lapozni tilos!) például, hogy kicsoda Petrétei József? És ki a magyar külügyminiszter? Mi a feladata Baráth Etelének és Kolber Istvánnak? No és a kettejüket koordináló Nagy Sándornak? A Gyurcsányt nem takaró üvegbábuk között csak Kóka Jánost lehet észrevenni, de ő meg ugyanolyan túlmozgásos, milliárdos, neoliberalizált Tony Blair-figura, mint a főnöke, úgyhogy az összképen nem változtat. Erőltesse meg a memóriáját, és osztályozza le a minisztereket. Már ha rájön, mit csináltak az elmúlt egy évben!

Osztályozza le a Gyurcsány-kormányt!

Évforduló

Lehet, hogy intézményesen Orbán alatt összpontosítottak a legtöbb hatalmat a kormányfő - és kancelláriaminisztere - kezében, de az biztos, hogy a rendszerváltás óta Gyurcsány az a miniszterelnök, aki a legjobban meghatározza saját kormányát. Ezt azzal érte el, hogy súlytalan, láthatatlan, tökéletesen szürke minisztereket válogatott kabinetjébe. Tudja a kedves olvasó (lejjebb lapozni tilos!) például, hogy kicsoda Petrétei József? És ki a magyar külügyminiszter? Mi a feladata Baráth Etelének és Kolber Istvánnak? No és a kettejüket koordináló Nagy Sándornak? A Gyurcsányt nem takaró üvegbábuk között csak Kóka Jánost lehet észrevenni, de ő meg ugyanolyan túlmozgásos, milliárdos, neoliberalizált Tony Blair-figura, mint a főnöke, úgyhogy az összképen nem változtat. Erőltesse meg a memóriáját, és osztályozza le a minisztereket. Már ha rájön, mit csináltak az elmúlt egy évben!


Belügyminiszter

Lamperth Mónika

Mit tudhat Lamperth Mónika, hogy a kormányfő megtartotta a Medgyessy-kormány leggyengébb láncszemét? Van, például, jó sok támogatója az MSZP-ben, de ez inkább az MSZP-t minősíti. A belügyminiszter nagyon megértő, amikor a Pénzügyminisztérium kérésére a rendőrségtől vagy az önkormányzatoktól kell pénzt elvonni, igaz, nincs abban a helyzetben, hogy lemondással fenyegetőzzön, azt Gyurcsány alighanem gondolkodás nélkül elfogadná. Lamperthnek azonban reális az önértékelése, tudja, hogy ilyen jó állást nem találna magának a köztársaságban, ezért inkább tűr. A Medgyessy-kormány idején a tüntetésbetiltásban szerzett tapasztalatait a Gyurcsány-érában is sikeresen kamatoztatta. Mentségére legyen mondva, hogy a Magyar Jövőt és a Lelkiismeret '88-at nem engedte tüntetni, de hát mégiscsak törvénytelenül.

Az Index értékelése: 1

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,64


Egészségügyi miniszter

Rácz Jenő

Ha akarnánk, sem tudnánk Rácz Jenő egészségügyi miniszternek jó osztályzatot adni. A kórház-privatizációról szóló, végtelenbe nyúló politikai vitákon és hangzatos, de végeredményben újat nem állító ígéreteken túl ugyanis semmi sem történt másként az agonizáló egészségügy környékén, mint a somogyi politikus szocialista és fideszes elődei alatt. Mentségére legyen mondva, nincs az az egészségügyi miniszter, aki másfél évvel a választások előtt belecsapna az egészségügy lecsójába. A baj az, hogy olyan sincs, aki négy évvel a választások előtt megkísérelné ugyanezt. Rácz ugyan szerzett néhány mentőhelikopert és -autót, elküldött pár nőt mellrákszűrésre, és meggátolt egy durvább gyógyszeráremelkedést, de most még csak ezeket sem ünnepelheti: épp a fejére szakadt egy 40 milliárd forintos ki nem fizetett túlóradíjszámla, amivel egy európai bírósági döntés szerint a magyar egészségügyi intézmények a dolgozóiknak tartoznak. Rácz egyelőre a kórházak felelősségét firtatja, de tény, hogy a kínos helyzetbe minden szereplő a magyar jogszabályok tiszteletben tartásával került.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,88


Európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter

Baráth Etele

Miközben arról hónapok óta megy a vita, hogy európai uniós tagságunk első (bő fél) éve nyereséges vagy veszteséges volt, a kormányzati láthatatlan ember, Baráth Etele egy másik fronton megmutatta, tud ő profitot termelni. A kajak-kenu szövetség az elmúlt évet 17 milliós plusszal zárta, és 2009-ig elnökévé választotta. Miniszteri jövője nemcsak a jövő évi választások miatt bizonytalanabb: hiába lobbizott ugyanis Brüsszelben, hogy ne kapjunk kevesebbet a közösből, mint Dánia, elfogadott EU-költségvetés híján egyelőre megalapozatlanul ígérget a mostaninál húszszor több uniós támogatást.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,21


Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Gráf József

A nagyobbik kormánypártból érkező, sokaknak ismeretlen Gráf Józsefnek (miután rendbehozta a gazdákkal az elődje által elmérgesített viszonyt) először szeptemberben sikerült a főbb hírekbe bekerülnie a birtokpolitikának nevezett földosztással, ami "nem is az, aminek látszik". Illetve augusztusban félig, azzal, hogy kisöprik az importot a multikból. A gazdákat bizony meg kell nyerni a választások előtt. Piaci pletykák szerint ellenőrzésekkel puhítják a kereskedőket, nehogy lenyeljék a jövő évi áfacsökkentést.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,29


Németh Imre

Az idén sem úszhattuk meg a gazdatüntetéseket, a nehéz sorsú földbirtokosok ezúttal a fővárosban demonstráltak húszmillós traktoraikkal a pénzükért. Miután a pártonkívüli Németh Imre éjszakába nyúló tárgyalásokon többször is megküzdött velük, áprilisban Gyurcsány Ferenc leváltotta őt. Az indok: nem agrárpolitikusra, hanem agrármenedzserre van szüksége az országnak. Tény, a korábban is inkább szorgalmával, mint intellektusával kitűnő miniszter tárcája elbénázta a gazdáknak "járó" EU-s támogatások kifizetését.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,75


Gazdasági és közlekedési miniszter

Kóka János

Kóka "pannonpuma" János láthatóan nemcsak az életet, a miniszterségét is élvezi: ahogy azt előre tudni lehetett, a kormány leggazdagabb, milliárdos tagját többször is kikezdték vagyona, egyebek között a legutóbb kisebb balesettel landolt helikoptere miatt. A miniszter azonban nemhogy nem zavartatta magát, hanem felvállalva gazdagságát többször a nyilvánosság elé állt ékességeivel. Arra már kevésbé lehetett számítani, hogy a korábbi miniszterek idején inkább csendes GKM a legaktívabban kommunikáló tárcák egyike lesz: a gazdasági helyzet megítélése a napi politikai viták egyik központi eleme lett, és ez az egyik legtöbbet szereplő miniszterré tette Kóka Jánost. Az üzletember-miniszter élen jár a riposztozásban, a "kisorbánoktól" való félelme napokig adott témát a közéletnek. Ami a konkrét munkát illeti: azt ma aligha lehet megítélni, hogy a külföldi működő tőke beráramlásának valóban jó mutatói mennyiben köszönhetők a miniszternek, és mennyire a gazdasági, geopolitikai helyzetnek, de egyebek között az Elcoteq finn elektronikai cég központjának Budapestre helyezését a miniszter személyes sikerként is elkönyvelte. Mindennel azért nem lehet elégedett, a befektetőkkel való kapcsolattartásért felelős ITDH vezetőjét áprilisban, a MÁV vezérigazgatóját szeptemberben küldte el. A sokat emlegetett versenyképességi mutatónk pedig ugyan az egyik ismert nemzetközi listán, az IMD-nél javult, a World Economic Forum épp a napokban kiadott listája és a Magyar Európai Üzleti Tanács szerint sem lett versenyképesebb a magyar gazdaság az elmúlt egy évben. Azt pedig, hogy az SZDSZ-es tárcát irányító, de Gyurcsány egyik legmegbízhatóbb emberének tűnő miniszter az általa koordinált autópálya-építések sikereiért vagy mostani viharaiért lesz felelős, egyelőre nem tudni.

Az Index értékelése: 3/4

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,33


Honvédelmi miniszter

Juhász Ferenc

Talán 1848 óta nem volt olyan népszerű a magyar hadsereg, mint 2004 őszén, amikor Juhász Ferenc minisztersége alatt végre-valahára megszűnt a sorkatonaság. Na, nem mintha a profi katonasággal nem volna probléma: itt van például a politika, ami miatt az egyébként jól teljesített iraki missziót minden eszközt hátrahagyva kellett otthagyni, hogy karácsonyra a fa alatt legyenek a (profi, tehát a háborúsdit jól átgondoltan, jó pénzért vállaló) magyar katonák. Eközben a vezérkar és a minisztérium átesett egy áramvonalasító ráncfelvarráson, és bár a tavaszi naptej-botránynak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, az nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai apparátus nem tud időben reagálni a kinti eseményekre. Honvédelmi képességeink is hagynak kívánnivalót maguk után, gondoljunk csak a légvédelem tudta nélkül Paks környékén kóborló kisrepülőgépre. A korrupciógyanú-faktor is ront egyet az összképen: a HM mosodatenderén Leisztinger Tamás cége, a Centrál Mosodák nyert, holott riválisa százmillió forinttal alacsonyabb árat kínált.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,80


Ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter

Göncz Kinga

Az indiánfőnökre emlékeztető nevű ICSSZEM (Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) az elesettek ügyét képviseli, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. Göncz Kinga valamivel több mint egy éve vezeti a tárcát, amelynek ügyei azelőtt is hozzá tartoztak, csak akkor még tárca nélkül. Drogügyben nem történt sok előrelépés az elmúlt évben, igaz, a helyzet az előző kormány alatt sem volt jobb. Hiába van nemzeti drogstratégia, ha nem halad a végrehajtása: nem fejlesztik például a metadonprogramot és a tűcsereprogramot. Szeptemberben már tradíció, hogy babakocsis anyukák és kerekes székesek együtt tüntetnek az akadálymentesítésért: ha minden terv szerint halad, már csak öt évet kell várni, és mindenhova bejuthat az ember babakocsival. Igaz, addigra már bőven rohangálni fog a gyerek a saját lábán is. A férjük által abuzált nőket ezután sem védi a rendőrség, egyelőre marad megoldásként az önvédelmi tanfolyam. Az is vicces, hogy a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Főosztály vezetéjőt Tóth Józsefnének hívják. A nyugdíjasok száját a tizenharmadik havi nyugdíjjal tömték be, az ígért rettenetes pénzösszegnek azonban egyelőre csak egy részét kapják meg, a teljes 13. havi nyugdíjra még egy évet várni kell. Bár a kisebbségi jogvédők sorra nyerik a százezres kártérítéseket fizető próbapereket, még mindig mindennapos, hogy a romákat nem engedik be a diszkókba, vagy kidobják az állásinterjúkról.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,19


Igazságügy-miniszter

Petrétei József

Az utcán simán elmennénk mellette, inkább néznénk pécsi jogászprofesszornak, mint igazságügy-miniszternek. Szerepelni ugyan nem szeret, a hiábavaló feladatok azonban szórakoztatják. Akár gyufaszálakból is építhetne Eiffel-tornyot, ő azonban inkább alkotmánytervezetet készít, amivel októberben lepi meg a kormányt. Kizárt, hogy a dokumentum kizárt parlament elé kerül, de legalább jó sok munkaóra elmegy a semmire, végül is jobb, mintha számítógépes pasziánszt játszanának a minisztériumban. Az a tény, hogy a túlzsúfolt börtönök mellé két újabb épül, némileg ellentmondani látszik annak, hogy a miniszter amúgy ellene van a mértéktelen börtönbüntetés-kiszabásnak. Az más kérdés, hogy az alternatív büntetési módok még mindig nem kapnak megfelelő költségvetési támogatást.

Az Index értékelése: 2/3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,13


Informatikai és hírközlési miniszter

Kovács Kálmán

Kovács Kálmán alapvetően az a jó szándékú ember, aki még miniszterként is képes kedvesen mosolyogni, miközben egy alufóliából és farostból készül, űrhajót formázó csákóban ücsörög, és vendéglátói azt kérik tőle, játssza el, hogy épp dokkol egy űrállomáshoz. Nehéz zavarba hozni. Az informatikai miniszter minden alkalmat megragad, hogy átadjon, megnyisson, bejelentsen valamit. Óriási áttörést ért el a szakmában, és megújította az internetet, amikor javaslatot tett arra, hogy bátran használjunk animált képeket cikkeink színesítésére. Létrehozott számos e-Magyarország-pontot, sőt birodalma egyedülálló módon még a határon is átnyúlt, midőn e-Magyar-pontokat telepített a szomszédos országokba. Kovács Kálmánt lehetetlen megtörni, ezért is lehet fontos az az elhatározása, hogy másfél éven belül kétmillió magyart ültet rá a világháló izgalmas szörfdeszkájára.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,79


Kulturális miniszter

Bozóki András

A bulvárkormány élcsapatához tartozik a februárban nagy meglepetésre kinevezett Magyar Narancs-alapító politológus-publicista. Egyik első akciója az volt, hogy kitüntette a Megasztár több döntősét. Állítólag elváltoztatott hangon szokott betelefonálni Kiszel Tündének. A vallásos-konzervatív-bigott blokk azóta vádolja, hogy a klasszikus kultúra hóhéra. A szabadság kultúrája című, zavarbaejtő kiáltványa - állítólag szókimondónak és korszerűnek szánt, programadó írás - az ősi kínai jóskönyveket idézi. Az olyan mondatokból, mint hogy "a kultúra közlegelő, ahova mindenki kihajthatja jószágait", "a kultúra közkút, amiből mindenki merhet vizet, hogy új erőre kapjon, hogy új kutat ásson, hogy új utat építsen" bármit és annak ellenkezőjét is kiolvashatja a transzcendenciára nyitott szavazópolgár. Egyesek szerint a kiáltvány arról szól, hogy nem csak az elitkultúrát kell támogatni, mások viszont úgy vélekednek, a szavak azt sugallják, az államnak úgy általában nem kellene támogatnia a kultúrát, legyen az szabad, az univerzum törvényei szerint. Eligazítást Bozóki tettei sem jelentenek. A Fidesz-alapító egykori politológus hirdette meg a könnyűzenét támogató, ellenzői szerint Dinnyés Józsefek tömegeit kinevelő, mások szerint igazságos PANKKK-programot. Közben a költségvetési megszorítások miatt pénz nélkül maradtak kulturális intézmények, a filmes támogatásokat leosztó MMKA, és az NKA. Az utóbbi miatt pedig újabb kulturális intézmények lehetetlenültek el. Személyi politikáját egyrészről bátor döntések jellemzik a csendben reménykedő képzőművész-társadalom örömére. Mert fiatalítani, és új arcot nevezett ki a Műcsarnok élére. Ugyanakkor ellentmondásos volt az Operaház vezetőségének cseréje. Megoszlanak a vélemények arról is, hogy egy szexlap - egykor diplomataként ott szolgáló - főszerkesztőjét a katolikus Lengyelország magyar kulturális intézetének élére delegálni az MSZP belső erőviszonyai előtti behódolás volt-e, vagy inkább punkos, bevállalós lépés. Szerintünk az előbbi.

Az Index értékelése: 3/4

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,24


Hiller István

Hiller István csak addig töltötte be a kulturális miniszteri posztot, amíg a másik nyárson meg nem sült MSZP-elnöki pecsenyéje: 2003 nyarán vette át a hivatalt Görgey Gábortól, és idén februárban mondott le róla, miután ősszel megválasztották a szocialista párt elnökének. (Ekkor Gyurcsány miniszterelnök Hiller legfőbb szexepiljeként azt említette, hogy ő az MSZP első olyan elnöke, aki 1956 után született, és hogy megválasztásával lezárult a folyamat, melyben megérkezett "a modern párt ifjú generációja".) Azért ennyi idő alatt bőven volt ideje bemutatni például az első digitális napilapot, ami nem is az első volt, de az ő hivatali ideje alatt ment át végül a filmtörvény is. Ezután Cannes-ban bejelentette, hogy Magyarország a világ filmgyártásának élvonalába szándékozik emelkedni a Demján-féle etyeki óriásstúdió révén, erről a tervről azonban azóta sem nagyon lehet hallani. Dupla (pártalelnöki és miniszteri) pozíciójának köszönhető az a skizofrénia határát súroló eset, hogy saját, MSZP-alelnökként tett kijelentését, mely szerint baloldali médiabirodalom kiépítésére lenne szükség, másnap kulturális miniszterként már nem kívánta kommentálni. De annak ellenére, hogy az ő tanácsadója hülyéskedett a Vörös Csilla polgári körben, és hogy sokan kedves embernek ismerik, aki például simán adott egy rászoruló stúdiószínháznak egymilliót, Hiller Istvánt arról fogjuk megjegyezni, hogy hírbe keveredett egy román kémnővel.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,98


Külügyminiszter

Somogyi Ferenc

2005 februárjának egy ködös reggelén hírt kaptunk róla, hogy Somogyi Ferenc tárgyalásokat folytat valakivel. Röpke fél óra alatt kiderítettük, hogy Somogyi már négy hónapja Magyarország külügyminisztere. Munkája azóta sem keltett nagyobb feltűnést, a külpolitikailag fontos megnyilvánulások Gyurcsány Ferenctől származnak. Ezekből sem volt sok, hirtelenjében csak a montenegrói függetlenség melletti, utólag finomított kiállást tudnánk kiemelni. Somogyi kézzel fogható eredményeket sem tudott felmutatni, legalábbis a magyar külpolitika legfőbb priorításának tűnő amerikaivízum-kérdésben semmilyen előrelépés nem történt, Magyarország az EU tagjaként sem kapott jobb besorolást az Egyesült Államok kormányától, változatlanul órákig kell sorban állni vízumért a Szabadság téren. Somogyi előtt Kovács László is lehúzott még egy hónapot külügyminiszterként, mielőtt Brüsszelbe ment volna európai biztosnak. Ideje nagy részét a felkészülés vihette el, bár biztosi kinevezése így is elég rázósra sikerült. Alighanem mindenki jobban járt volna, ha Kovács marad miniszter, és az integrációhoz speciel nagyon értő Somogyi megy biztosnak Brüsszelbe. Legalábbis két alkalmatlannal kevesebb égetné Magyarországot külföldön.

Az Index osztályzata: 0 (értékelhetetlen)

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,73


Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Persányi Miklós

A valóságban egy joviális, zöld sapkás, karlsruhei rendőr, akire nyugodt szívvel rábíznánk az aranyhörcsögünket. Szörnyen idétlen például azt a szót hallani a szájából, hogy zöldkommandó. Az állatkerti környezetet a minisztériumira cserélő szabad demokrata Persányit lehetetlen elképzelni, ahogyan az asztalra csap egy költségvetési tárgyalásos kormányülésen, és azt ordítja: már pedig a környezetvédelem költségvetéséből egy tapodtat sem engedek! Nos, egy ilyen akció nem is várható el tőle, így 2006-ban - az évek óta megnyirbált zöld büdzséhez képest - tíz százaléknál is nagyobb arányban faragnak a környezetvédelemre fordítható pénzeken. Noha az egyes hulladékok visszavételéről szóló törvény augusztusban életbe lépett, az új termékdíj-szabályozást csak legyengített változatban fogadta el a parlament. Az árvizek idején sem állt ki tigrises pólóban gátakat erősíteni. Az tutyimutyiságot egy miniszternél nem értékeljük, viszont Verespatak ügyében Persányi megmutatta oroszlánkörmeit, és Románia meghátrált. Van viszont egy gyanúnk, hogy nem Persányi ujjai értek el egészen az OPEC-ig, hogy az emelkedő olajárakkal kényszerítsék az autókból a biciklikre az embereket. Apropó bicikli, az Indexben többen is kedves embernek ismerik Persányit, aki nem Demszky Gábor saját autómentes napján, hanem a nemzetközi napon pattant kétkerekűre.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,14


Miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc

Már-már elszoktunk attól, hogy egy miniszterelnök nem akarja kebelére ölelni az egész nemzetet, amikor Gyurcsány majd' egyéves kormányzás után meghirdette a nemzeti közép politikáját. Ez nagyjából azt jelenti, hogy tiszteld a politikai ellenfeled - Orbán Viktor kivételével -, és kerüld a populizmust. Mármint a másokét. Könnyfakasztó sztorikkal áll elő. Egy eltévedt gyermek megmentése, felépülés a rákbetegségből, büszkén viselt gyerekkori szegénység. A névelők mellett a bátorság és a hazafiság szavak hagyják el leggyakrabban a kormányfői ajkakat. Mit tehet valaki, akinek alig másfél év alatt kellene valamit fölmutatnia, elhitetnie az országgal, hogy érdemes a pártjára szavazni? Egyrészt elkezd hatalmas, nyolc-tíz éves távlatokról hablatyolni, azt úgyse lehet ellenőrizni. Másrészt megpróbál egy csomó, apró, azonnal látható intézkedést úgy meghozni, mintha azok nem a kormányzás hétköznapi teendői, a kormány alapfeladatai lennének, hanem valamiféle program a társadalom fejlesztésére. Pontosan ezt teszi Gyurcsány. Meghirdeti a Száz lépés programját, vagyis a jórészt már egyébként is futó minisztériumi programok számmal való ellátását. Az MSZP-t egy év alatt meggyőzte arról, hogy egyedül ő alkalmas a miniszterelnök-jelölti posztra 2006-ban. A választásokig még bő fél éve van a választói többség megnyerésére.

Az Index értékelése: 3/4

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,35


Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Kiss Péter

Kiss Péter a Gyurcsány-kormány első évében sem szokott le arról az idegesítő szokásáról, hogy a tévékamerák előtt Parker tollal papírra firkálgat, miközben interjúvolják. Bármelyik baloldali kormányba belesimulna, hívják a miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek, Medgyessy Péternek, Lázár Györgynek vagy Rákosi Mátyásnak. Mindig szükség van egy zongoracipelőre, aki nem sértődik meg, ha nem választják csapatkapitánnyá, inkább Benjámint, a szamarat idézi az Állatfarmból, aki minden csapás után, összeszorított foggal mondja: "nem baj, ezentúl majd még többet fogunk dolgozni". Munkáját az utókor nem díjazza majd hírnévvel, viszont hasznos, amit csinál: a választási kampány kezdetére Gyurcsány mögé állította az MSZP-t.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

2,14


Munkaügyi miniszter

Csizmár Gábor

A kormányfő munkaügy-kifehérítési lendületének farvizén hajózgatott a galambősz munkaügyi miniszter az elmúlt egy évben. A száz lépésből tizenötöt kapott a munkaügy annak érdekében, hogy többen dolgozzanak legálisan, közben egy év alatt 247 ezerről 303 ezerre nőtt a nyilvántartott állástalanok száma. Nem tudni, a helyzeten mennyit segít, hogy szeptember óta Btk.-s bűncselekmény a feketemunka, gyanítjuk, nem sokat. Novembertől álláskeresési támogatásnak hívják, és az első három hónapban duplájára emelik a munkanélküli járadékot. A munkaügyi minisztériumban ismét nekiláttak, hogy a szellemi tevékenységet végzők munkajogi helyzetét rendezzék, az erre a PM-mel közösen kitalált ekho szójátéknak jó, adó- és munkajogi szempontból viszont elég riasztónak tűnik.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,82


Oktatási miniszter

Magyar Bálint

Ha a magyar oktatás ósdi porcelánboltjában forgolódó jószándékú elefánton múlna, minden iskolában optikai kábelekből lenne a kerítés, műholdakról érkezne a tőmondatokban megfogalmazott tananyag, és a diákok otthon sulinetes számítógépeiken nem írnák meg a házi feladatot. Szívéből beszél a diákoknak, választópolgár szüleiknek, és a nagy ötletekhez a technikát leszállító vállalkozóknak. Az őszülő, de forrófejű reformer kapkod, és próbál egyensúlyozni a minden eresztékében recsegő minisztérium hajóhídján. Tavaly a felsőoktatást akarta megreformálni - XXI. századi Amerikát varázsolt volna a XIX. századi magyar egyetemeken. Az egyetemeknek már készülnie kéne a reformra, közben az Alkotmánybíróság visszatapsolhatja az egész törvényt. Káosz. Sokak szerint már régen le kellett volna mondania, és az érettségibotrány jó alkalom lett volna erre. Most sem tette. Pályafutása során sokadszor sikerült elhitetnie a közvéleménnyel, hogy nem felelős beosztottjai és az általa irányított minisztérium munkájáért.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,65


Pénzügyminiszter

Draskovics Tibor

Kétségkívül rekord, hogy miközben egy-egy kormányfő akár 3-4 pénzügyminisztert is elfogyaszt, a Charles Montgomery Burnsre kísértetiesen emlékeztető "Drazsé" kettő - Medgyessy és Gyurcsány - kabinetjében is betölthette ezt a pozíciót. Az idei, éppen a tavalyi kormányváltás miatt késve benyújtott költségvetés megtervezésére internetes játékot indított, meglehet, az ott összerakott büdzsé sem volt rosszabb a vízibivaly bőréből készült költségvetési táskában benyújtottnál, amelyet most toldoznak-foldoznak. A deficitcélt természetesen ő sem tudta tartani - bár a nyugdíjkorrekciós trükköt el tudta adni Brüsszelben –, de ez olyan a pénzügyéreknél, mint zsidóknál a bármicvó: amíg ezen át nem estek, nem számítanak igazán felnőttnek. Jelenleg az Indexnek is köszönhetően jól prosperáló családi vállalkozásban van tulajdona, és szereti a feleségét.

Az Index értékelése: 3

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,99


Veres János

Politikai államtitkárból és nyírségi nagygazdából a kormányfői kabinet vezetője lett, hogy a gyurcsányi szellemiséget jól magába szívva, és a szocialista frakció masszív támogatását élvezve visszakerüljön a József nádor térre, hogy végigvigye a strukturális reformokat. Reformok nincsenek, bár a nagyjából száz lépés programban rutinból megígért adócsökkentést – az elkészült választási adócsomag legalábbis arra utal – betartják. A deficittel természetesen ő sem tudott mit kezdeni, pedig Rodolfó is megirigyelhette volna a pénzügyminisztériumi trükközések sorozatát. Sajnos az Eurostatnál csak a kezünket figyelték, és rá is csaptak, hogy ne csaljunk. Így aztán dőlt az idei és a 2006-os költségvetés, de valószínűleg még a 2010-es euróbevezetés dátuma is. A Lajtán túl ezért valószínűleg lemondana egy pénzügyminiszter, nálunk marad az Index (le)értékelése.

Az Index értékelése: 2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,90


Regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter

Kolber István

Gyurcsány neki szánta a belügyminiszteri posztot, de a pártalkuk Lamperth Mónikát tartották a bársonyszékben. Kolbernek viszont valamit kellett találni, így lett belőle ilyen hosszú nevű miniszter. Év elején néhány ezer fiatal örömére elindult a Fészekrakó program, melynek kialakításában azonban inkább a lakásügyi hivatalnak vannak érdemei. Őszre ígérték a korhatár emelését és a kedvezményezettek körének szélesítését: először októbert mondtak, most a novembert rebesgetik. De az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből az egyre nagyobb költségvetési hiány miatt. Kétséges a siker a feketemunka visszaszorítására tett erőfeszítései ellenére, és a balatoni turizmus fellendítésére sincs koncepció.

Az Index értékelése: 1/2

Az olvasók szavazatainak átlaga:

1,63


Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!