Nyolcvan egyéni győzelem kellene a Fidesznek a többséghez

2006.04.14. 15:58
A választás második fordulójában legalább 64 egyéni választókerületben aratott győzelemmel akadályozhatja meg a Fidesz a második Gyurcsány-kormány megalakulását. Tiszta fideszes parlamenti többséghez 80-at kéne elvinnie a még nyitott 110 kerületből a nagyobbik ellenzéki pártnak, azaz 33 helyen kéne megfordítaniuk az első forduló eredményeit. Négy éve 19-ben sikerült.
Orbán Viktor a választások első fordulója után előbb azt mondta, hogy 75 helyen kell nyerniük, később úgy fogalmazott - korábbi szavait korrigálva -, hogy már 70 egyéni mandátum is elég nekik a győzelemhez. Ezt a kijelentést azért nehéz értelmezni, mert számításaink szerint az MSZP-SZDSZ kormány megalakulásának megakadályozásához már a 63 győzelem is elegendő. Az MDF nélküli, tehát egypárti, Fidesz-kormányzáshoz viszont sem a 70, sem a 75 egyéni választókerületi győzelem nem elég. Előbbi esetben 186, utóbbiban 190 képviselője lehet a Fidesznek, míg az MSZP-nek 166-170 (a kispártok közül az SZDSZ mandátumszáma csak akkor változik, ha a három egyéni jelöltjük valamelyike nem nyer, az MDF-é biztosnak tűnik és Gyenesei István bejutását is biztosra vesszük).

Nyolcvan az a hetven

Az egypárti kormányzáshoz 80 helyen kellene a Fidesznek nyernie, ebben az esetben 194 képviselőjük lehetne (ebből 107 egyéni körzetből), míg az MSZP-SZDSZ kettőse csak 69 egyéni mandátumot szerezne, a szocialistáknak várhatóan 162, az SZDSZ-nek 18, az MDF-nek 11 képviselője lenne, plusz a független Gyenesei István. Mivel a mostani kormánypártoknak már van 38 egyéni helyük, a második fordulóban a most élen álló 61 jelöltjükből legalább 33-nak kellene veszítenie a tiszta fideszes többséghez.

Ez azt jelentené, hogy a fővárosban, Heves, Baranya és Pest megyében szinte biztosan megszerezhető 22-24 mandátum mellett szinte sehol nem nyernek. A Fidesznek ehhez a szoros kerületek megnyerése és a saját vezető helyek megtartása mellett 10-15 olyan körzetben is fordítania kellene, ahol az MSZP jelöltje legalább 5 százalékkal nyerte az első fordulót (több körzetben, mint például a fővárosi XVI. kerületben és a kaposvári 2. számú körzetben 49 százalék fölötti, mandátumközeli eredménnyel). Ráadásul ezeknek a választókerületeknek a többségében az SZDSZ-es jelöltek 3-8 százalékos eredménye még komoly tartalékot is jelenthet a baloldal számára.

Mi mennyi?
A második fordulóban összesen 110 egyéni választókörzetben tartanak választásokat. Ezek közül egyet jó eséllyel a Somogyért Egyesület jelöltje nyer, az MSZP illetve az SZDSZ és a Fidesz jelöltjei 109 mandátumon osztozhatnak. (Az MDF jelöltjeinek nincs reális esélyük.)

Legalább 47 MSZP/SZDSZ győzelem és legfeljebb 62 Fidesz győzelem mellett koalíciós többség.

Pont 46 MSZP/SZDSZ és 63 Fidesz-győzelem mellett mandátumegyenlőség a koalíciós pártok és a Fidesz-MDF-Somogyért oldal között.

46-nál kevesebb, de 29-nél több MSZP/SZDSZ győzelem és legalább 64, de legfeljebb 79 Fidesz győzelem mellett többségbe kerülnek az eddigi ellenzéki pártok (+Somogy).

Legfeljebb 29 MSZP/SZDSZ és legalább 80 Fidesz győzelem mellett önálló Fidesz-többség.

Az egypárti Fidesz-kormányzáshoz tehát 33 helyen kellene a második helyről az elsőre előrelépniük a fideszes jelölteknek, feltételezve, hogy az MSZP-SZDSZ visszalépések ellenére sem fordítanak sehol a kormánypárti jelöltek. Ez azonban vélhetően nem így lesz, Rogán Antalt (Budapest 7. választókerület) Pető Iván, Zombory Miklóst (Budapest 12. választókerület) Gegesy Ferenc hajrázhatja le jó esélyel a második fordulóban, ezzel pedig már 35 helyen kellene a fideszeseknek fordítaniuk.

De nyolcvan nem lesz

Egyelőre még nem tudni, hogy a második fordulóra a harmadik helyen végzett MDF-esek közül hány lép vissza, és esetleg lesznek-e olyan harmadik helyen végzett renitens liberálisok, akik az SZDSZ-vezetés akaratával szembeszegülve folytatni akarják a megmérettetést. Persze ha feltételezzük is, hogy mindkét kis párt valamennyi jelöltje a központi akaratnak megfelelően cselekedne - bár már most lehet tudni, hogy ez nem így lesz, és több demokrata fórumos politikus nem folytatja -, még akkor sem tudhatjuk pontosan, csak sejteni lehet, milyen a szavazóik úgynevezett másodlagos preferenciája.

Hatvanhárom fideszes győzelemnél patthelyzet

A kompenzációs (országos) listával nehezített magyar választási rendszer miatt nem lehet az egyéni körzetek kimeneteleiből automatikusan mandátumokat kalkulálni, de a legvalószínűbb, hogy a második fordulóban több mint 63 fideszes győzelem kellene ahhoz, hogy az MDF-es képviselőkkel együtt jobboldali többség legyen a parlamentben. Értelemszerűen pont 63 Fidesz-sikerrel mandátumegyenlőség alakulna ki a jelenlegi kormánypártok és a (várhatóan egyetlen függetlennel kiegészült) ellenzék között.

Utóbbi forgatókönyv szerint tehát az MSZP-nek összesen 81, az SZDSZ-nek 3, a Fidesznek 91 egyéni képviselője lenne, a töredékszavazatokat is számolva a parlamentben a szocialisták 175, az SZDSZ 18, az MDF 11, a Fidesz 181 mandátummal rendelezik majd, és várhatóan bejut egyéni jelöltként Gyenesei István Somogyból. Ez azt jelenti, hogy a most kormányzó pártoknak 193 mandátumuk lesz, vagyis a független vagy demokrata fórumos képviselők támogatása nélkül nem tudnak többséget alkotni.

Hatvanhárom se lesz

De a Fidesznek még erre sincsen sok esélye. Hatvanhárom körzetben csak úgy győzhetne, ha nyerne az összes szoros körzetben, valamint ott is, ahol a liberálisok gyengébben, a jobboldali kisebb pártok jelöltjei jobban szerepeltek. (Ezúttal nem kalkulálunk a választók pártpreferenciáinak változásaival, bár valószínűtlen, hogy a koalíció győzelme az első fordulóban és a két forduló közti politikai események, mindenekelőtt az Orbán-Dávid iszapbirkózás ne befolyásolná a szavazókat.)

A Szentkirályi utcában valószínűleg úgy kalkulálnak (és erre lehet következtetni Orbán Viktor kampányútjainak terveiből), hogy ha a megnyernék a két kecskeméti és a még el nem dőlt szegedi mandátumot, valamennyi nyugat-dunántúli (Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyei) körzetet és fordítanának több Pest, Szabolcs és Békés megyei, akkor hatavnhárom győzelem, azaz legalább a döntetlen meglenne. Ezek közül azonban inkább a szocialistáknak áll három veszprémi, legalább öt pesti és két szabolcsi körzet. A Fidesz így még az MDF-es szavazók átállásával es a MIÉP-esek voksaival együtt is csak ötvenhét körzetben nyerne.