Fegyverrel vagy fegyver nélkül?

2000.07.06. 17:00
Ha az ember ránézésre normális, tizennyolc éve betöltött magyar állampolgár, akkor harminc napon belül 9100 forintért bármikor megszerezheti a fegyvertartási engedélyt. Ha van egy kicsi stiklije, az sem fog kiderülni, mert az önvédelmi fegyver-kérelemhez nem kell pszichológiai alkalmasságot csatolni. A fegyvertartásról és annak szigorításáról - akárcsak szerte a világban - itthon is évek óta húzódó vita van.
Maroklőfegyvereket legálisan harminc-negyvenezer forintért lehet vásárolni
A Belügyminisztériumban már évek óta ígérik azt a törvénytervezetet, amely várhatóan szigorítani fogja a fegyverhez jutás feltételeit. Az 1998-ban kormányra került Fidesz-MPP a 40 fontos intézkedés között emlegeti a fegyvertartás szigorítását.

,,Jelentősen megszigorítjuk és korlátozzuk a fegyvertartás szabályait" - írták, hogy, ezzel is csökkentsék az erőszakos bűnözés veszélyét és javítsák a romló közbiztonságot. A törvény elkészítése felé - amely lapinformációk szerint elsősorban a fegyverhez való jutás lehetőségét korlátozná - azonban még nem történt érdemi lépés, annak ellenére, hogy az elmúlt években szinte állandóan terítéken van a BM törvénytervezete. A tervek szerint a nyáron a kormány, ősszel pedig a Parlament elé kerülő jogszabályt már csak azért is meg kell hozni, mert az EU-csatlakozás egyik előfeltétele, hogy a fegyvertartás szabályozását törvény garantálja.

Ki védi meg az állampolgárokat?

Előzetesben az ámokfutó
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság B. Zsoltot, a fővárosban kedden éjszaka történt lövöldözés gyanúsítottját - tudta meg az MTI Sándor Zsuzsa bírótól, bírósági szóvivőtől. Tájékoztatása szerint a egyelőre 30 napra rendelték el az előzetes fogva tartást. B. Zsolt keddről szerdára virradóan - rendőrségi vallomása szerint - öngyilkossági szándékkal bolyongott a fővárosban, amikor betért az Oktogon melletti McDonald,sba. A gyorsétteremben egy asztaltársaság viselkedését ellenszenvesnek találta, ezért a három fiatalra viszonylag közelről három célzott lövést adott le, súlyosan megsebesítve őket. Az ámokfutó a pánikba esett tömeg sorai között kisétált az utcára, ahol két fiatalt zsebtolvajnak nézett, és - elmondása alapján - emiatt egyikükre rálőtt.

A lövöldözés áldozatai közül két fiatal belehalt sérüléseibe, ketten továbbra is kórházban fekszenek. A gyanúsított kihallgatásán nem tudott magyarázattal szolgálni tettére, ám annyi tudható, hogy ámokfutása előtt összeveszett barátnőjével. A fiatalember máig nem adott magyarázatot arra, hogy miként kerül hozzá Browning típusú fegyvere. A pisztolyt korábban már hatástalanítani kellett, mert tulajdonosától egy szabálysértés miatt bevonták a fegyvertartási engedélyt.

A tervezett szigorítás azonban rendre elakad a ,,társadalmi" vitában. ,,A közvélemény szemében gyakran összemosódnak a fegyvertartók és a fegyveres bűncselekményeket elkövetők, ám az engedélyezett fegyverrel rendelkezőknek nincs közük a közbiztonság romlásához" - fogalmazott a HVG-nek Trombitás Zoltán, a Fegyvertartási Engedéllyel Rendelkezők Érdekvédelmi Szövetségének (FERÉSZ) elnöke. ,,Az állampolgároknál engedéllyel tartott fegyverekkel hosszú évek óta egyetlen bűncselekményt sem követtek el, érvelt ugyanő. Szerinte ha az állam nem képes megóvni állampolgárait a bűnözőktől, akkor azoknak kell megvédeniük magukat.

Az ezzel ellenkező - hivatalos - álláspontot Ring Béla, a BM jogi főosztályának munkatársa mondta a HVG-nek tavaly: ,,Nem az állampolgárok dolga fegyveres bűnözőkkel szembeszállni". Szerinte ezt a feladatot az államnak kell magára vállalnia.

Egy Magyar Nemzetben idén júniusban végzett felmérés szerint a (747) válaszoló több mint fele (51%) vélte úgy, hogy minden választópolgár korlátozás nélkül, állampolgári jogon tarthasson önvédelmi és vadászlőfegyvert, a rendőrségnek a lőfegyver-megszerzési engedély kiadásakor ne legyen mérlegelési jogköre. A válaszolók közel egyharmada vélte úgy, hogy be kellene vonni a lakosságtól az összes önvédelmi és vadászfegyvert és az az arra jogosultak is csak szolgálati időben viselhessenek fegyvert. 10 százalék szerint kell megtartani a jelenlegi állapotokat, és 7% szerint mindenki szabadon tarthasson akármilyen fegyvert szigorú kiadási, tárolási kontroll és vizsgák nélkül

Négy kategóriában lehet fegyvertartási engedélyt kérni

Magyarországon - a többi országhoz viszonyítva - viszonylag könnyű fegyverhez jutni. Ennek ellenére csupán ezrelékekben mérhető azoknak a száma, akik legális úton szerzett fegyverrel hajtanak végre bűncselekményt.

A mindennapi halandónak legcélravezetőbb fegyverszerzési módszere, ha önvédelmi célokra kéri az engedélyt
Jelenleg egy kormányrendelet, a BM végrehajtási rendelete, valamint egy többször módosított jogszabály rendezi a feltételeket. A fegyvertartási engedély kiadását a megyei rendőr-főkapitányságok végzik, bár az ellenőrzés, és egyéb adminisztratív feladatokat a helyi parancsnokságok hatásköre alá tartoznak.

Az elsőben tartoznak a szolgálati célokra (rendőrök, természetvédelmi őrök, stb...), valamint a vagyonbiztosítási célokra igényelt fegyverek. Ezek megszerzéséhez speciális vizsgákon kell átesni az igénylőnek, a fegyverhez való hozzájutás az adott szerv szervezetén, és intézményesített rendszerén belül történik

A második csoportban a sportlőfegyvereket igénylők tartoznak, itt az életkort is lecsökkentették, bár a fegyverek otthoni tartását a rendeletek szigorú feltételekhez kötik.

Magyarországon természetes személyeknél található fegyverek több, mint hetven százalékát a vadászfegyverek adják. Itt a szolgálati fegyver-igényléshez hasonlóan szigorúbb feltételeknek kell megfelelni a leendő tulajdonosnak. Ez elsősorban a vadászvizsga letételét, és a biztonságos tárolást jelenti. Ennek ellenére ezek a fegyverek adják a természetes személyeknél található fegyverek hetven százalékát.

Amit még tudni érdemes
A cikkel kapcsolatban több olvasói hozzászólás is érkezett. Álljon itt Vass Gábor (Kaliber - fegyverújság) által írt összegzés, amely pontosítja a cikkben leírt információkat. (A levelet szerkesztve közöljük)

Az igénylés

A tapasztalatok szerint legfeljebb gáz-riasztó fegyverre kaphat engedélyt ,,bármikor" a magyar állampolgár. A cikkben felsoroltakon kívül alapvetõ feltétel még, hogy bizonyos bűncselekményeket, illetve szabálysértéseket sem követhetett el az igénylő. Az alkalmasságot a háziorvos valamint szakorvosok vizsgálatai alapján kell igazolni. Az igénylés illetéke jelenleg 5600 Ft, és ehhez jön még a fegyverismereti vizsgadíj, és az orvosi vizsgálatköltsége. Ez esetenként akár 10 ezer forint felett is lehet. Ezen felül számolni kell a - rendõrség által elõzetesen ellenõrzött - fegyvertárolóhely létesítésének költségével (a tárolási szabályok egyébként minden természetes személynél levõ fegyver esetében azonosak.), illetve a vizsgára felkészítõ tanfolyamok árával is.

Az elbíráló eljárás akár 30+30 napig is eltarthat, de volt példa - jogszabálysértõ - 65-80 napos elbírálási határidõkre is. A jelenlegi jogszabály csak a szolgálati célú lõfegyvereknél írja elõ kötelezően a pszichológiai vizsgálatot.

A kategóriákról

A pontos fegyverigénylő kategóriák a következők: önvédelmi maroklõfegyver gáz-riasztó fegyversport lõfegyver (ezen belül külön kategória, eltérõ jogi szabályozás: maroklõfegyver, kiskal puska, nagykal puska, sörétes puska,) vadászfegyver (golyós, és sörétes), színházi/filmforgatási célú fegyver, lõszergyártóknak próba célokra, szolgálati célú lõfegyver (civil biztonsági cégeknek).

Sportlőfegyver-igénylés esetén a rendõrhatóság ,,indokoltnak tarthatja", hogy kiskaliberû fegyvert 16 éves kortól is engedélyezzen. (Ehhez viszont legalább az kell, hogy a kedvezményezett 16 éves megnyerjen egy országos bajnokságot.)

A hatástalanítás

A lõfegyverek hatástalanításához kapcsolódóan: a leírt módszer az új módon hatástalanított fegyverekre vonatkozik. Azonban a bűncselekmény elkövetése (az Oktogonon történt gyilkosság, szerk.) során használt fegyvert (típusa helyesen: FÉG R78, ûrmérete 7,65 mm Browning) 1995-ben hatástalanították, tehát még a régi - bűnösen hanyag - módon. Ez azt jelenti, hogy a töltényűrbe egy egyszerű fémdugót ütnek, a csövet megfúrják, és az ütõszegbõl pedig levágnak egy darabot. Ennek következtében egy kis barkáskészlettel bárki könnyen élessé alakíthatja a fegyvereket.

Az önvédelmi célra engedélyezett fegyvereknek csak kisebb része lõfegyver, nagyobb része gáz-riasztó fegyver, mely emberélet kioltására alkalmatlan.

További információkat olvashatnak a www.fegyver.org oldalon.

A mindennapi halandónak legcélravezetőbb fegyverszerzési módszere, ha önvédelmi célokra kéri az engedélyt. Ennek abban a pillanatban már nincs is akadálya, ha az igénylő orvosi igazolással rendelkezik, valamint letette a fegyverismereti vizsgát. Pszichológiai kutakodás nincs, mert azt csak a szolgálati fegyvertartási-igényléseknél írja elő a szabályzat. Azonban az igénylőnek bizonyítania kell, hogy tevékenysége miatt állandó és közvetlen életveszélynek van kitéve. Mivel ezt elég nehéz egyértelműen bizonyítani jelenleg többnyire azok kérik, akik amúgyis alanyi mentességet kapnak ezen feltétel konkrét bizonyítására. Így az országgyűlési képviselőknek, az ügyészeknek nem kell tanúkat felsorakoztatniuk, nem kell fenyegető leveleket benyújtaniuk a hatósághoz, mert feltételezhető, hogy munkájuk során folyamatosan konfrontálódnak.

Százezer embernél kétszázhúszezer legális fegyver

Lőfegyverek hatástalanítása
Mint arról az Index is beszámolt, a fővárosban lövöldöző B. Zsolt egy legálisan beszerzett Browningot használt ámokfutásakor. Ám a pisztoly korábbi tulajdonosának fegyvertartási engedélyét bevonták, ezért hatástalaníttatnia kellett a fegyverét. A gyilkos fegyvert hatástalanították, ám sorsa azóta egyelőre a rendőrök előtt is ismeretlen.

Hatástalanításkor a fegyvercsőbe egy legalább 80 mm hosszú vagy a csőhossz 2/3-ának megfelelő hosszúságú szorosan illeszkedő acéldugót hegesztenek a töltényűr (fegyvercső) falához rögzíteni. Az acéldugót a csővel együtt a töltényűrnél legalább a lőfegyver calibere felének megfelelő méretben át kell fúrni. Az így elkészített furatba acélcsapot kell ütni, és hegesztéssel rögzíteni. A tölténytámasz felületét 45 fokban, ha lehet teljes mértékben, de minimálisan az ütőszegvezető furat felső széléig köszörüléssel, marással le kell munkálni. Az ütőszegvezető furatot (a forgópisztolyoknál is) hegesztéssel ki kell tölteni. A fegyver ütőszegcsúcsát le kell vágni.

Forrás:3/1997. (I. 28.) BM rendelet

Az ORFK Rendészeti osztályának adatai szerint engedélyezett fegyver ma Magyarországon 101.641 embernél található. Mivel egy embernél több fegyver is lehet - főként a vadászoknál - a fegyverek száma 227.584 (1999. dec. 31-i adatok).

Ebből 32 ezer fegyvert önvédelmi célra engedélyeztek, amelynek minden darabját legális módon szerezték be a tulajdonosok.

A képviselők, egyes köztisztviselők, mint például a polgármesterek alanyi jogon tarthatnak önvédelmi pisztolyt.

Az illegális fegyverek száma a legális többszöröse lehet

Az illegális lőfegyverek számáról a rendőrségnek csak hozzávetőleges adatai vannak, de a rendőrségen elmondták, hogy ez többszöröse lehet a nyilvántartott fegyvereknek. A tavaly kezdeményezett ,,fegyverleadási akció" csak ,,részleges" eredményt hozott. Mintegy harminc maroklőfegyvert adtak le, de ezeknek a zöme talált fegyver volt, amit padláson, ásás közben került elő.

- A bűnözők nyilván nem fogják leadni a fegyverüket - mondta az Indexnek Dr. Pelbárt Éva alezredes asszony, az Országos Rendőrfőkapitányság Rendészeti osztályvezetője, de hozzátette, a most készülő törvény szigorítása valószínűleg megnehezíti a fegyverhez jutást, bár a bűncselekmények száma emiatt várhatóan nem fog csökkenni.

Maroklőfegyvereket legálisan harminc-negyvenezer forintért lehet vásárolni, bár információnk szerint ugyanezen fegyverek a feketepiacon ötezer forintért is beszerezhetőek.