Kövér beszólt a vörös törpének

2008.03.30. 10:02
Magabiztos visszafogottsággal, nosztalgiával és önfényezéssel ünnepli húsz éves születésnapját a Fidesz: a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadóval egybekötött szombat esti zsúrján mai huszonéveseket jutalmaztak a szabadság, a jogállamiság és a demokratikus értékek melletti bátor kiállásért, párhuzamot vonva a Fidesz-alapítók egykori gesztusával.

Malina Hedvig férjhez ment - egy szlovákhoz! - és hét hónapos terhes, ezért nem tudta személyesen átvenni a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Fidesz pártalapítványa díját, amit a Kruchina fivérekkel megosztva nyert el. Közös vonás a díjazottakban, hogy 2006-ban megverték őket: a csallóközi, magyar nemzetiségű egyetemistalányt két máig ismeretlen bőrfejű, mert magyarul beszélt Szlovákiában, a budapesti fivéreket pedig azonosítószám nélküli, símaszkos rohamrendőrök, mert szerintük garázda tömeg részeként randalíroztak.

Malina Hedvig és a Kruchina fúk nem az elszenvedett verésért kapták az egymillió forinttal járó, "Fiatalok a Polgári Magyarországért" elnevezésű díjat: azért kapták, amit azóta tettek - hangzott el az indoklásokban. Malina Hedvig és a Kruchina fivérek kiálltak a jogaik mellett, a nyilvánosság erejével és törvény adta lehetőségeikkel élve a végsőkig elmentek, hogy igazukat bizonyíthassák. A Malina-, és a Kruchina-ügy is túlnőtt önmagán, és megkérdőjelezte a hivatalos, kormányzati narratívákat.

A Polgári Magyarországért Alapítvány nevében Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke nyílt párhuzamot vont az egykori Fidesz-alapítók, és a most díjazott huszonéves fiatalok "az emberi jogokért vívott értékteremtő harca" között. Balog sci-fibe illő ufóhasonlatba bonyolódott, majd a Fidesz ellenségeinek is megköszönte, hogy "utunkra segítettek bennünket". Szájer József Bibó Istvánt, Bayer Zsolt pedig Franz Kafkát hívta segítségül a díjazottak méltatására.

Szájer szerint Malina Hedvig azért szállt síkra, mert tudta, hogy őt egy közösség tagjaként érte támadás, és sajnos a Kárpát-medencében most ilyen a helyzet, nem mindenütt garantált a magyarul való megszólalás joga. Bayer Zsolt szerint a Kruchina fivérek, Károly és Vince hittek a jogban és az igazságszolgáltatásban, és szembeszálltak az "embertelen, arctalan és félelmetes" hatalommal.

Az antiszemitizmusát minap a pesti zsidó újságírók puszta létével indokló Bayer a Kruchina fivérek méltatását Franz Kafka prágai zsidó író halhatatlan soraival indította: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták." Mint nyilas házmester a szolgálati lakást, a Magyar Hírlap főmunkatársa gyakorlatilag az egész laudációt a néhai zsidó írótól nyúlta.

A díjátadó után Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, a párt egyik alapítója "szakaszolható, de egybefüggő" sikertörténetről beszélt a Fidesz elmúlt húsz éve kapcsán, és beszólt a "vörös törpéknek", akiknek - a népszavazás eredménye szerint - már a kisemberek sem hisznek. Kövér szerint a legnagyobb siker az, hogy "pártot csináltunk a Fideszből", és az 1998-2002 közötti Fidesz-kormányzást a rendszerváltás óta volt legsikeresebb ciklusnak nevezte.

Kövér beszéde után vidám részletet vetítettek a Fidesz első 20 évéről készült, három és fél órás dokumentumfilmből, majd jókedvű fogadás vette kezdetét az Uránia mozi kávézójában. A díjátadón Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is részt vettek.