Fidesz-KDNP: A kormánynak mennie kell

2006.09.18. 12:45
A Fidesz minden alkotmányos eszközt be fog vetni a kormány leváltása érdekében, de azt nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent. Úgy tudjuk, felmerült, hogy az összes fideszes visszaadja a mandátumát, hogy így gyakoroljanak nyomást a kormánypártokra. Az ellenzéki párt szerint Gyurcsány nem a megoldása a helyzetnek, hanem a probléma maga. A Fidesz alkotmányos válságról beszél, és Sólyomra vár.

A köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése után Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője történelminek nevezte a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatása után kialakult helyzetet, szerinte hiba lett volna, ha nem hozzák szóbna az eseményeket az amúgy a legfőbb ügyész kinevezéséről szóló egyeztetésen. A találkozó szerinte "merő bábjáték lett volna", ha nem beszélnek a beszédről.

Lendvai Ildikó ugyanis az államfőnél modortalanságnak minősítette Navracsics és Semjén Zsolt akcióját. "Soha nem tennék ilyet, hogy a köztársasági elnök tekintélyét azzal romboljam, hogy belerángatom egy ilyen helyzetbe. Az ország érdeke a gazdasági és politikai stabilizáció" - mondta a szocialista frakcióvezető.

Az alkotmányra hivatkozak

Semjén, csatlakozva Navracsics véleményéhez, az Alkotmány 29. szakaszára hivatkozva - miszerint a köztársasági elnök őrködik a demokratikus államrend felett - a "szükséges lépések" megtételére kérte a köztársasági elnököt. Azt nem fejtette ki, hogy ez azt jelenti-e, hogy a koalíciós pártoknak kell új miniszterelnököt jelölniük, vagy a köztársasági elnöknek kéne feloszlatnia a parlamentet - amire egyébként a jelen helyzetben jogilag nincs lehetősége.


Fotók: Katona Boglárka

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az alkotmány alapján tegye meg a szükséges lépéseket az általuk alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására.

A kormánynak mennie kell, Gyurcsány Ferenc a magyar politika nem kívánatos személye, a Fidesz és a KDNP pedig minden alkotmányos eszközt megragad, hogy megoldja ezt a helyzetet" - jelentette ki Navracsics Tibor a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője sajtótájékoztatón, a két párt közös hétfő reggeli elnökségi ülését követően.

Tarthatatlan állapot

"Ki kell mondanunk azt, hogy ennek a kormánynak mennie kell, és az ehhez szükséges lépéseket, törvényes lépéseket meg fogjuk tenni" - szögezte le Semjén Zsolt, aki Navracsics Tiborral együtt azt hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP minden alkotmányos eszközt meg akar ragadni, hogy megoldja ezt a helyzetet, hogy minél előbb megszűnjön a jelenlegi "tarthatatlan állapot". A Fidesz és a KDNP szerint a magyar demokrácia és a magyar baloldal is válságba került, amelynek megoldása érdekében nyílt levéllel fordulnak az MSZP-hez. A sajtótájékoztatón még nem tudtak pontos információt adni arról, hogy mi áll a levélben, de azt ígérték, hogy a dokumentumot hamarosan közzéteszik.

Azokra az újságírói kérdésekre, hogy pontosan mire készülnek: konstruktív bizalmatlansági indítványban gondolkodnak-e, vagy esetleg a köztársasági elnöktől kérik-e az Országgyűlés feloszlatását, mindketten csak azt ismételték meg, hogy minden alkotmányos eszközt meg kívánnak ragadni. Meg nem erősített - fideszes forrásból - származó információnk szerint az államfőnél tárgyaló Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető a parlament feloszlatását kezdeményezi az államfőnél. Bár korábban nem hivatalosan tagadták, hogy visszaadnák mandátumukat a fideszes képviselők, készek erre, ha az államfő nem teljesíti kérésüket.


Semjén Zsolt

Semjén Zsolt ugyanakkor jelezte: délben találkoznak Sólyom László köztársasági elnökkel. (Az államfő a legfőbbügyész-jelölt bemutatására hívta össze a parlamenti pártok frakcióvezetőit hétfőre.)

Túlléptek Gyurcsányon az események

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: "Gyurcsány Ferencen túlléptek az események, Gyurcsány Ferenc a kialakult helyzetben nem a megoldás, hanem a probléma része, Gyurcsány Ferenc a magyar politika nem kívánatos személyévé vált". Arra az újságírói felvetésre, hogy a miniszterelnök már bejelentette, hogy nem mond le, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: az események túlléptek Gyurcsány Ferencen.

Semjén úgy fogalmazott: a kormányfő "azzal, hogy nem mond le, kiállította magáról erkölcsi halotti bizonyítványát". A KDNP elnök-frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc erkölcsi csődbe került, ami politikai csődöt idézett elő, "ennek közjogi következményei kell, hogy legyenek". A politikus arra szólította fel az SZDSZ-t, hogy "valljon színt", meddig falaz még Gyurcsány Ferencnek.


Navracsics Tibor

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a miniszterelnök ahelyett, hogy bocsánatot kérne a magyar választópolgároktól és az MSZP szimpatizánsaitól, megpróbálja az egész magyar politikusi garnitúrát besározni azzal, hogy magyarázkodásában elmúlt 16 év kollektív hazudozásairól beszél. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanakkor a nyilvánosságra került beszédben Gyurcsány Ferenc egyértelmű, hogy nem általánosságban a politika felelősségéről, hanem másfél-két év hazugságairól és négy év nem kormányzásról beszélt.

Hazudik

"Gyurcsány Ferenc lebukása után is hazudik, most éppen azt hazudja, hogy nem hazudik" - tette hozzá Semjén Zsolt. A KDNP elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a május óta tudja az MSZP-frakció, hogy hazudik a kormány, azóta tudatosan tévesztik meg a választópolgárokat. "Vétkesek közt cinkos, aki néma" - jegyezte meg.

A Fidesz várhatóan délután öt órakor frakcióülést tart.