További Belföld cikkek
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
- Tisztázta a kormány, hogy mikor kell fizetni a személyi igazolványért
- Reagált a kormány az Orbán Viktor elleni feljelentésre
- Tovább nőtt a Fidesz–KDNP előnye a Tisza Párttal szemben egy új közvélemény-kutatás szerint
- Újabb pert indítana a Jókai utcai házomlásban életveszélyesen megsérült balettművész
Az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezi a Fidesz és a KDNP március 8- hatállyal, az erről szóló határozati javaslatot, a parlament csütörtöki, rendkívüli ülésére nyújtják be, jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz elnökségi ülése után.
A Fidesz elnökségi ülése értékelte a kormány válság óta eltelt időszak során nyújtott teljesítményét, és megállapította, hogy egyértelműen a kormányzat hibás politikai lépései miatt él meg krízist Magyarország, mondta el sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, majd rámutatott: a kormány nem a válság kezelésével, hanem a saját nyilvánosság előtt kialakított képének ápolásával van elfoglalva.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormány továbbra sem képes kezelni a válságot, és a jelenlegi agóniának csak úgy lehet véget vetni, ha az EP választással egy időben országgyűlési választások is lesznek Magyarországon júniusban.
A kormány koncepciótlanságát jellemzi a Fidesz szerint, hogy a miniszterelnök is folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, az elmúlt két napban például az adócsökkentésről, és közben folyamatosan újabb és újabb hitelekkel adósítja el az országot.
A Fidesz szerint elhúzódó válság lesz
A Fidesz szerint a válságból kilábalás ugyancsak kétségessé vált, mivel még középtávon is csak 0-2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak az elemzők és az államadósság mértéke is rendkívül magas. Éppen ezért elhúzódó válsággal kell számolni, ami hatékony válságkezelést követel meg, mondta Navracsics Tibor, hozzátéve: hatékony válságkezelést csak egy olyan kormány tud folytatni, amelyben bíznak a polgárok, éppen ezért a Fidesz elnöksége szerint előrehozott választásra van szükség.
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy nem szeretnék elvitatni a köztársasági elnök jogát a választás időpontjának kitűzésével kapcsolatban, de takarékossági szempontok alapján is az EP választás időpontját tartanák ideálisnak, akkor ugyanis már egyébként is lesz kampány és választás.
Az új helyzetben új mandátum kell, ezért a Fidesz és a KDNP azt kéri az MDF, az SZDSZ és az MSZP képviselőitől, hogy járuljanak hozzá, hogy új országgyűlési választás legyen Magyarországon - mondta az ellenzéki politikus. Navracsics Tibor hozzátette, Izlandon is úgy döntött a kormány, hogy a társadalmi tiltakozás és a válság hatására lemond.
Ha az erről szóló szavazásig betöltik a lemondott Boross Péter (MDF) mandátumát és ha addig beiktatják a ferencvárosi időközi választáson nyert fideszes Bácskai Jánost is, akkor 193 szavazat kellene a javaslat elfogadásához. Tavaly ősszel elbukott egy, szintén az Országgyűlés feloszlatását kezdeményező MDF-es indítvány. Az MDF tavaly őszi javaslatát 171 igen és 204 nem szavazattal utasította el 2008 szeptemberében a parlament: az MDF mellett a Fidesz és a KDNP voksolt igennel, az MSZP és az SZDSZ nem támogatta, ahogy a független az országgyűlési képviselő, Gyenesei István önkormányzati miniszter és a szintén független Lengyel Zoltán sem, aki azóta belépett az MDF-frakcióba.
Gyurcsány: Van fontosabb dolgunk a parlament feloszlatásánál
"Gazdasági világválság idején van fontosabb dolgunk ennél" - így reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fidesz javaslatára.
Gazdasági világválság idején van ennél fontosabb dolgunk: menteni kell a munkahelyeket, segíteni kell azoknak, akik ilyenkor bajba jutnak, mondta Gyurcsány Ferenc egy budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón.
Annak érdekében, hogy tartós legyen az ország védekezőképessége, az adó-, a szociális, a foglalkoztatási és az önkormányzati rendszer megújítására van szükség, hangsúlyozta a kormányfő.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta az Indexnek: a szabad demokraták ügyvivői testülete pénteken, azaz a rendkívüli ülés után tárgyalna a fideszes javaslatról. Közben kiadtak egy közleményt is, ebben az áll, hogy a javaslat napirendre vételét támogatják, azaz rajtuk nem fog múlni, hogy akár már most csütörtökön tárgyaljanak róla.Dávid Ibolya MDF-elnök az Indexnek azt mondta, nem zárkóznak el a fideszes javaslat elől, de tudni szeretnék, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak milyen koncepciója van a gazdasági válság kezelésére. Dávid Ibolya szerint erre jó alkalom lenne a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülés.
Az Európai Parlamentben ötévente választanak képviselőket a tagállamokban. Idén június 4 és 7. között kell megtartani a 27 tagállamban a voksolást. Magyarországon valószínűleg június 7-én lesz- a szokások szerint ugyanis a választásokat hagyományosan vasárnap tartják. Az időpontot azonban Sólyom László államfőnek kell kihirdetnie.