Bulvárlapokból és a tévéből tájékozódnak a középiskolások

2003.06.30. 12:36
A magyar középiskolások legnagyobb része a tévéből és bulvárlapokból tájékozódik. A lányok jobban tájékozottak, mint a fiúk, a rádiót azonban előnyben részesítik az internettel szemben. A felvételizőknek csupán 23 százaléka olvas rendszeresen napilapot és csupán 4 százalékuk olvas többféle politikai napilapot - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat felméréséből.
A Felvételi Információs Szolgálat ez év áprilisában immár második alkalommal készített kiterjedt felmérést a felvételizni szándékozó középiskolások körben. Míg az első kutatásban arra voltak kiváncsiak, hogy kik a középiskolások kedvenc történelmi személyiségei, most azt vizsgálták, hogy milyen médiumokból tájékozódnak a fiatalok.

Adatok
A Felvételi Információs Szolgálat felmérésére az idén 414 középiskolából összesen 26.678 kitöltött kérdőív érkezett vissza. A kérdőíveket az ország minden részében, és minden középiskola típusban azonos valószínűséggel töltötték ki a diákok.

A lányok kevesebbet interneteznek

A felmérésből kiderül, a felvételizni szándékozó középiskolások a tévéből szerzik a legnagyobb valószínűséggel az általános információkat a közéletről. Ezzel persze a felnőtt társadalom is így van. Ugyanakkor a középiskolás korosztály általános tájékozódásában az internetnek is viszonylag nagy szerepe van, a megkérdezettek 30 százaléka jelölte meg ezt az infomációforrást. A kérdőíven szereplő 4 médiatípusból (televízió, újság, internet, rádió ) egyet sem jelölt meg a kérdőívkitöltők 1 százaléka, 43 százalékuk csak egyet jelölt, 34 százalékuk kettőt, 16 százalékuk hármat, 6 százalékuk pedig mind a négyet.

A lányok általános tájékozódásában lényegesen nagyobb szerepet játszik a hagyományos média, mint a fiúkéban, akinél viszont az internet jelentősége a nagyobb.

A bulvárlapok a legnépszerűbbek

Az internet említési gyakorisága egyébként a 11. évfolyamosoknál 27 százalékról 31 százalékra ugrik, az újságoké pedig 41 százalékról 47 százalékra. A tévék említési gyakoriságában viszont nincs különbség az évfolyamok között. Mindez az jelenti, hogy 11. évfolyamtól kezdve egyre több diák tájékozódik sokoldalúbban.

Milyen médiumokból szerzed a legtöbb általános információt a közéletről?
Forrás: fisz.hu

A középiskolás diákok körében a bulvárlapok - illetve ha vidékiek a megyei napilap - a legnépszerűbbek. Országos terjesztésű politikai napilapokat mindössze a felvételizni szándékozó 23 százaléka olvas rendszeresen, azaz legalább hetente többször. 19 százalékuk egy politikai napilapot olvas, és mindössze 4 százalék azok aránya, akik több országos terjesztésű politikai napilapot is rendszeresen olvasnak.

Ha a Metrót és a megyei lapot is nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a felvételizni szándékozó középiskolások fele tekinthető rendszeres napilapolvasónak. A fiúk kezében nagyobb valószínűséggel láthatunk újságot, mint a lányok kezében, és a megyeszékhelyeken élő középiskolások olvasnak a legrendszeresebben napilapot. Ez azonban elsősorban a megyei lapot jelenti. Az országos terjesztésű politikai napilapok rendszeres olvasóinak arányában nincsenek lakóhelyi különbségek.