Fodorék felálltak

2008.03.21. 22:21
Fodor Gábor pénteken felfüggesztette az SZDSZ ügyvivői testületében jogai gyakorlását,három társával, Béki Gabriellával, John Emesével és Szent-Iványi Istvánnal.

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter pénteken felfüggesztette az SZDSZ ügyvivői testületében viselt tisztségét, és mindaddig nem kíván részt venni a párt vezető testületének munkájában, amíg az országos tanács össze nem hívja a rendkívüli küldöttgyűlést. Fodor Gáboron kívül további három ügyvivő, Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István is felfüggesztette jogai gyakorlását az országos tanács következő üléséig.

Köteles Péter borsodi SZDSZ-küldött korábban azt nyilatkozta, T. Asztalos Ildikó Kóka János javára szervezett álküldötteket a párt tavalyi tisztújítására. A Jüttner Csaba vezette bizottság viszont ezzel ellentétesen azt állapította meg, hogy történt szabálytalanság, ám nem Kóka, hanem Fodor javára, igaz az, hogy az álküldöttek kire voksoltak, nem állapítható meg, mivel a szavazás titkos volt. Kóka pártelnök felszólította a csalásban közreműködőket, függesszék fel párttisztségeiket

Kóka János pénteki sajtótájékoztatóján nyilvánosan is beszélt a Jüttner-jelentésről, illetve a kialakult helyzetről. "A Jüttner-bizottság vizsgálata lezárult és egyértelműen megállapította: T. Asztalos Ildikó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök Fodor Gábor érdekében négy illetéktelen küldöttet buzdított arra, hogy szavazzanak. Ha ez nem történt volna meg, akkor nagy valószínűséggel már az első fordulóban elnök lettem volna" - mondta az SZDSZ elnöke pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján. Kóka János közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy távozzanak a pártból, akik csaltak vagy csalást szerveztek.

Jüttner megyéjében is volt álküldött?

Gusztos Péternek, az SZDSZ ügyvivőjének nincs tudomása arról, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is volt olyan küldött, akinek az aláírása szerepelt ugyan a párt tavalyi elnökválasztási jegyzőkönyvében, de valójában nem jelent meg a küldöttgyűlésen. Előzőleg a Hír TV közölte, hogy újabb álküldöttre bukkantak.

A kereskedelmi csatorna péntek este számolt be arról, hogy nemcsak a Jüttner-jelentésben szereplő négy álküldött szavazott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán. Mint a televízióban elhangzott, stábjuk figyelt fel arra, hogy Gulács polgármesterének szignója az elnökválasztási jegyzőkönyvben erősen eltér az eredetitől, a polgármester pedig a Hír TV-nek azt mondta: tavaly nem volt ott az SZDSZ elnökválasztásán, vagyis elvileg a neve mellett nem szerepelhetne aláírás.

Gulács Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol Jüttner Csaba az SZDSZ megyei vezetője. Ő volt az, aki "Kóka bizalmasaként" a borsodi álküldöttek ügyében lefolytatta a vizsgálatot - jegyezte meg a televízió, hozzátéve, hogy az csak egyetlen megyére, Borsodra korlátozódott.

Önmaga paródiája

Fodor Gábor pénteken újságíróknak úgy nyilatkozott: az SZDSZ jelenlegi helyzetében paródiája annak, ami miatt 20 évvel ezelőtt létrejött. A miniszter a távirati irodának döntése indokaként azt említette, hogy az ügyvivő testület másodszor sem tudott döntést hozni a tavalyi elnökválasztás kapcsán történtekről. A liberális politikus a leghatározottabban visszautasította, hogy üt-tagságának felfüggesztése összefüggene azzal, hogy Kóka János pártelnök pénteken azt mondta: ragaszkodik ahhoz, hogy akik a csalásban részt vettek, az eljárás végéig mondjanak le az SZDSZ-ben viselt tisztségeikről, és függesszék fel párttagságukat.

Fodor Gábor hangsúlyozta: nem engedi magát besározni, saját és pártja becsületét mindenképpen megvédi. Hozzátette: az ügyvivő testület megbeszélésein előállt megoldási javaslattal, de azt nem fogadták el. Ennek részleteiről Fodor Gábor nem kívánt beszélni.

Fodort követik

Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István közös közleményükben azt írják: "a tegnapi nappal nyilvánossá váltak a Köteles-ügyet vizsgáló Jüttner-bizottság megállapításai. A vizsgálat után egyértelmű a helyzet, hiszen a jelentés kimondja, hogy a titkos szavazással lebonyolított elnök, az ügyvivők, valamint az Országos Tanács húsz tagja választásának eredményét befolyásolhatták a nem hivatalos küldöttek által leadott szavazatok.

A közlemény szerint "az SZDSZ Országos Ügyvivői Testületének, mint a párt politikai vezetésének feladata ebben a helyzetben nem az, hogy a kialakult válságot mélyítse, hanem közös erővel, a személyes érdekeket félretéve, a megmaradt és a potenciális szavazóink elvárásával összhangban megoldja".

Kuncze Gábor a tisztújítás ellen

A tisztújítás elleni nyílt levelet írtak a szabad demokrata pártagoknak ismert és mezei SZDSZ-tagok, nagyjából eddig nyolcvanan, köztük Kóka János korábbi támogatója, Lakos Imre és Wittinghoff Tamás is aláírta, de szignálta a levelet Kuncze Gábor korábbi szabad demokrata pártelnök is.

"Mi, az SZDSZ tagjai és tisztségviselői elítélünk minden a párt 2007. márciusi küldöttgyűlésén történt szabálytalanságot" - tartalmazza a nyílt, amelyben felszólítják mindazokat, akik csaltak vagy csalást szerveztek, hogy mondjanak le minden, az SZDSZ-ben viselt pozíciójukról és haladéktalanul távozzanak a pártból.

"Politikai ellenfeleink szája íze szerint való hibás és önsorsrontó döntés volna előrehozott tisztújítást tartani", vélik. Nyomatékosan kérik az SZDSZ országos tanácsát, hogy határozatban ítéljen el minden bizonyítható szabálytalanságot, kezdeményezze a felelősök megbüntetését, és adjon erős felhatalmazást a jelenlegi vezetésnek a reformprogram végigviteléhez.

Az aláírók úgy vélik: az ügyvivő testület csütörtökön elmulasztotta, hogy meghozza az egyetlen vállalható döntést, ez pedig egyre nagyobb károkat okoz az SZDSZ-nek.

"Az elmaradt döntésért a felelősségben osztozni nem tudunk és nem kívánunk. Ezért a mai nappal az országos tanács soron következő üléséig üt tagságunkhoz fűződő jogaink gyakorlását felfüggesztjük" - írja Béki Gabriella, John Emese, és Szent-Iványi István.

"Azt várjuk, hogy döntésünket követően Kóka János és azon ügyvivők, akik nem tartották szükségesnek, hogy közösen megnyissuk az utat a tisztújító küldöttgyűlés előtt, most végre döntésre jutnak" - sorolják követelésüket.

Az ügyvivők azt várják, hogy az április 5-ei ot ülésre olyan javaslatot terjesztenek elő, mely elősegíti a kibontakozást, az SZDSZ legitimációs válságának lezárását.

Kóka: Azok távozzanak, akik csaltak

"Fodor Gábor és támogatói szükségtelenül vállalták T. Asztalos Ildikó helyett a politikai felelősséget" - tartalmazza Kóka János pártelnök válaszközleménye. Kóka továbbra is azoktól várja, hogy lemondjanak, akik részt vettek a csalásban.

A vizsgálat következményeiről az üt tegnapi határozata és a párt alapszabálya alapján az országos tanács a következő ülésén dönt, tette hozzá Kóka János.

A négy politikus tagságának felfüggesztésével nyolc tagú lett az SZDSZ ügyvivői testülete: Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Gusztos Péter, Horn Gábor, Magyar Bálint, Világosi Gábor, Wittinghoff Tamás és Weinek Leonárd továbbra is részt vesz a liberális párt vezetői testületének munkájában.

Négy helyett három álszavazó

Számításaink szerint négy helyett csupán három álszavazó volt, derült ki az SZDSZ jegyzőkönyveinek átfésülése után. Az a négy borsodi küldött, aki nem tette tiszteletét az SZDSZ tisztújításán, gond nélkül beazonosítható. A küldöttpótlékok összesítése már keményebb dió.

Egy házaspár hölgy tagját két különböző nő helyettesítette, a váltás indoka, hogy az első feleségdublőr öregebbnek nézett ki az uránál, így az első nap lecserélték. Következésképp csak a második helyettesítő szavazott, így csak ő számít álszavazónak.

A férjet pótló férfi kiléte szintén könnyedén megállapítható, ahogy az is, ki voksolt egy másik hiányzó borsodi hímnemű küldött helyett. Ez összesen három álszavazó. Hogy a negyedik hiányzó küldöttet ki pótolta, az a jegyzőkönyvekből nem derül ki.