Mégsem tüntethet a romák ellen a Magyar Gárda

2007.12.08. 20:42
A polgármester szerint a Magyar Gárda félrevezette a tatárszentgyörgyi önkormányzatot, mert rendezvényükhöz a "vidék közbiztonságáért" címszóval kértek engedélyt, de mint később kiderült számukra, a romák ellen irányult volna. Az engedélyt visszavonták, de a Magyar Gárda ennek ellenére megtartja a rendezvényt.

Visszavonta Tatárszentgyörgy polgármestere a Magyar Gárda vasárnapi rendezvényére vonatkozó, korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyét, mert a szervezet félrevezette az önkormányzatot, és a területet nem a kért célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni - tájékoztatta az MTI-t Berente Imréné, a település vezetője.

A Magyar Gárda a "vidék közbiztonságáért" szervezett programot a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. Ennek részeként a gárdisták átvonulnak a településen, majd előadóik a Hunyadi téren beszédeket tartanak.

A Magyar Gárda az Indexhez eljuttatott közleményében bejelentette, hogy a Gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényre vonatkozva megtartja a Tatárszentgyörgyre tervezett rendezvényt. Sajnálattal fogadták, hogy a polgármestere "a rá nehezedő politikai nyomás hatására az egyesület december 9-i rendezvényét a "roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációnak" minősíti, és a békés demonstráció betiltását kezdeményezte" - áll a közleményben.

"A Magyar Gárda által Tatárszentgyörgy településen terjesztett szórólapok tartalma és az interneten olvasható és a vezetőik által a médiában tett nyilatkozatok alapján megállapítottam, hogy félrevezettek és a tatárszentgyörgyi rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni" - olvasható a települési, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, valamint a Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelemi Egyesületének, és a Közép-magyarországi Régió Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Közhasznú Érdekvédelmi Szövetségének vezetői által jegyzett közös közleményben, melyet szombat este jutattak el az MTI-nek.

Berente Imréné polgármester, Száva Vince, az ÉKE Jogvédő Egyesület elnöke, Zsigár Angéla a helyi CKÖ elnöke, Pintér Ferenc, a Közép-magyarországi Régió Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Közhasznú Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a közleményben aláhúzta: együttesen elhatárolódnak a Magyar Gárda vasárnapi rendezvényétől, de az Országos Cigány Önkormányzat vezetője, Kolompár Orbán által kezdeményezett csendes demonstrációt sem támogatják, mivel azt a helyi roma közösség ellenérzéssel és megdöbbenéssel fogadta.

A polgármester a még csütörtökön kiadott közterület-használati engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A közlemény szerint csütörtökön azzal az indokkal adta ki a polgármester a területfoglalási engedélyt, hogy "a község vezetése minden jó szándékú segítséget elfogad a falu közbiztonságának javítása érdekében, amelynek eszköze természetesen nem lehet a félelemkeltés, a kirekesztés, sokkal inkább a nevelő és felvilágosító jellegű rendezvények szervezése, és a kilátástalan helyzetbe jutott munkanélküliek számára helyi munkahelyek biztosítása".

Szili Katalin szombaton a Baranya megyei Olaszban újságíróknak úgy fogalmazott: ellenzi és visszautasítja a Magyar Gárda Tatárszentgyörgyre tervezett vasárnapi rendezvényét, amennyiben az a félelemkeltésre irányul.

A Roma Polgárjogi Alapítvány és a Polgárjogi Mozgalom vezetése közleményben fejezte ki tiltakozását a Jobbik Magyarországért félelemkeltő akciói ellen, és felszólította a hatóságokat, hogy "akadályozzák meg a Tatárszentgyörgyre tervezett cigányellenes demonstráció megtartását".