Aktív jobbosok, passzív balosok

2008.03.09. 19:00
A részvételi adatok városonkénti elemzése is azt valószínűsíti, hogy a népszavazáson fölényes győzelmet aratnak az igenek. A jellemzően jobboldali városokban és fővárosi kerületekben jóval, 10-12 százalékponttal nagyobb volt a részvételi arány, mint a baloldaliakban.

Ha a 2002-és és 2006-os választási eredményeket a 2008-as népszavazás részvételi arányaival összevetjük - a fél hatos adatokat alapul véve -, látható, hogy az erősen jobboldali kötődésű településeken és fővárosi kerületekben a szavazási hajlandóság jóval meghaladta az átlagot. A választási bizottság honlapján szereplő városokban a részvételi arány 33,23 és 65,28 százalék között változott.

A budapesti kerületeket vizsgálva jól látható a budai, hagyományosan inkább jobboldali kötődésű, illetve a pesti, inkább balra húzó városrészek közötti törésvonal. A budai I., II., XI. és XII. kerületben 50-53 százalékos volt a részvételi arány, a pesti oldalon csak a XVI. kerületben érte el az 50 százalékot. A legkevesebben a VII., VIII. és IX. kerületekben mentek el szavazni, itt a részvétel 40-41 százalékos volt.

Vidéken is hasonló a helyzet. Hódmezővásárhelyen például 55,14 százalékos volt a részvétel, ami 9-10 százalékponttal meghaladta a megyei és az országos átlagot is. A visegrádiak több mint 58 százaléka szavazott, ennél nagyobb csak a 65,28 százalékos baktalórántházi részvétel volt. A jobbos városok közül 50 százalék fölötti volt a részvétel egyebek mellett Békésen, Körmenden, Csornán, Csongrádon, Körmenden, Karcagon, Hévízen, Mórahalmon és Mezőkövesden.

A nagyvárosok közül Debrecenben mentek el a legtöbben szavazni, fél hatkor 48,76 százalék volt a részvételi arány. A második Székesfehérvár volt 47,12 százalékkal, míg Szegeden csak 41,36 százaléknyian szavaztak. A szavazási hajlandóság Miskolcon és Pécsen sem érte el a 44 százalékot, míg Győrben 44,57 százalék volt.

A baloldalinak mondható városokban helyenként a 35 százalékot sem érte el a szavazási részvétel. Ózdon például csak 34,66 százaléknyian járultak urnákhoz, míg Bábolnán 37,19 százalék volt a részvétel; a negatív rekordot a cigándi 33,26 százalék jelentette. Kazincbarcikán 40 százalék alatt maradt a részvétel, a dunaújvárosiaknak 42 százaléka választott.

Természetesen szabályt erősítő kivételek is voltak. Így például Nyíregyházán a balosok átlagánál magasabb, 45,11 százaléknyian mentek el szavazni. Ugyanakkor a hagyományosan jobboldalinak gondolt települések közül Kaposváron csak 46,24 százalék ment el szavazni fél hatig; igaz, még ez is magasabb, mint az országos átlag.