Nem finomkodott a BRFK állományával a vasprefektus

2003.07.01. 19:16
Kemény hangon ismertette elvárásait a BRFK állománya előtt az új fővárosi rendőr-főkapitány. Gergényi Péter kedden délután bejelentette: üldöztetni fogja a magánhasználatra kölcsön vett rendőrautókat, a közlekedési rendőröknek forgalmat kell irányítani, nem cigarettázni, a BRFK-n pedig nem lesz magáncélú internetezés.
Az új főkapitány kiemelt fontosságúnak tartja a Belváros és a pályaudvarok biztonságát, az érintett rendőrőrsök bevonásával ezért akciócsoportot szervez, amelyet egy főkapitányi biztos irányít majd. A frissen végzett főiskolásokat viszont nem engedi kimenni a kerületekbe, ők először központi intézményeknél kapnak munkát. A főkapitány bejelentette azt is, hogy visszaállítja a fővárosban az urh-s szolgálatot, ez ugyanis a tapasztalatok szerint jelentős mértékben javíthatja a város közbiztonságát.

Beszédének következő részében a főkapitány bejelentette, hogy megszigorítja az önvédelmi fegyverek szabályozását. A rendőrkapitányokat felszólította, hogy vizsgálják meg a kiadott fegyvertartási engedélyeket, s az indokolatlanul kiadott engedélyeket vonják vissza. A rendőröknek ugyanakkor megtiltotta a szolgálati autók magáncélú használatát. Bejelentette: ha bármelyik rendőr engedély nélkül használ járőrautót, a kocsit éppúgy fogja köröztetni, mintha azt autótolvaj vitte volna magával. Nem számíthatnak kíméletre a szolgálatban számítógépes játékokkal játszó, napozó, dohányzó, illetve alkoholt fogyasztó egyenruhások sem. A közlekedési rendőrök figyelmét pedig kemény hangvételben hívta fel, ne a járdán dohányozzanak, hanem tegyék hasznossá magukat a csúcsforgalomban.

Kiemelt fontosságúnak tartja a főkapitány a korrupt rendőrök eltávolítását a testülettől, emellett nagy hangsúlyt fektet a sportesemények és demonstrációk szakszerű és törvényes biztosítására is. Bejelentette, hogy legkésőbb augusztus végéig ki akarja söpörni a fővárosból a zsebes bandákat is. Elengedhetetlennek tartja ugyanakkor a szakszerűséget és a rendőrség 'szolgálat' jellegét a fővárosi állománynál. Ezért felszólította a parancsnokokat, hogy számoltassák fel beosztottaikkal a hivatással össze nem férő munkaköröket. A ügyeleteseket pedig kötelezte, hogy bejelentkezéskor illendően köszönjenek a telefonban: Amint ugyanis elmondta, tapasztalatai szerint jelenleg nem ez jellemző a kapitányságok ügyeleteseire.