Lefejezi magát a BRFK

2006.11.08. 20:03
Szerdán előbb Gergényi Péter jelentette be, hogy kérte nyugdíjazását, majd estére kiderült: két helyettese is távozik valószínűleg a posztjáról. A BRFK egyelőre nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta a fővárosi városrendészeti bizottság elnökének értesüléseit.

Az Indexnek megerősítette Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának MSZP-s elnöke a tv2, illetve az MTI információját arról, hogy távoznak Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány helyettesei is. Így Lapid Lajos közbiztonságért felelős vezető és Szik László gazdasági helyettes is nyugdíjba vonul, legalábbis ezt fontolgatja a két rendőri vezető. (Az MTI eredetileg a két helyettes nyugdíjazásáról írt, később arról szóltak a hírek, hogy fontolgatják az érintettek a nyugdíjazási kérelmet.)

A BRFK nem cáfol

Jármy Tibor, a BRFK szóvivője kifejezetten cáfolta az Index érdeklődésére, hogy Tóth Gábor bűnügyi főkapitány-helyettes is távozna. (Tehát Tóth az egyetlen felsővezető, aki marad a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.) Jármy ugyanakkor sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt az értesülést, hogy távozna Lapid Lajos és Szik László a BRFK-tól.

Az MTI szerint a regionális jellegű rendőrségi irányítási struktúra bevezetésében, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonnyal rendelkezők nyugdíjazási szabályainak szigorításában látják fővárosi politikusok annak az okát, hogy több rendőri vezető is nyugdíjba vonul idén.

Gergényi reggel jelentette be távozását

Gergényi Péter, a BRFK vezetője szerdán reggel jelentette be , hogy december 31-vel nyugdíjazását kérte. Gergényit az elmúlt napokban, hetekben számos támadás érte az október 23-ai rendőrségi fellépés miatt. A Magyar Televízió korábbi ostrománál nem volt tisztázott, hogy pontosan ki a felelős az objektum védelméért, akkor az országos főkapitány helyettese is részt vett az irányításban, ám pár nappal később már "teljhatalmat" kapott a budapesti kapitány. Ezután a rendőrség erőteljesen lépett fel a demonstrálókkal szemben.

Az összecsapások után sokasodtak meg a bírálatok Gergényivel szemben, aki szerdán bejelentette nyugdíjba vonulási kérelmét, amelyet az igazságügyi és rendészeti miniszternek kell engedélyeznie (érdekesség, hogy nem az országos rendőrfőkapitány az illetékes ebben az ügyben).

Több főosztályvezető és kerületi kapitány is távozik

Az MTI és tv2 értesülései szerint ugyancsak nyugdíjazási szándékát jelezte több főosztályvezető és kerületi kapitányság-vezető is december végével a fővárosban.

Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának korábbi és rövidesen megválasztandó új elnöke az MTI-nek és az Indexnek is elmondta, sajnálatos dolognak tekinthető, hogy egyidejűleg számos kiváló vezető távozik a BRFK-ról.

Gergényi Péter még az előző fővárosi képviselő-testület döntése alapján november 17-én, a főváros ünnepnapján Budapestért-díjat, valamint a Főváros Közbiztonságáért-díjat is átveheti.

Az SZDSZ szerint Gergényinek maradni kéne

Döntésének megváltoztatására kéri a nyugdíjazását kérő Gergényi Pétert budapesti rendőrfőkapitányt a Szabad Demokraták Szövetsége - közölte az MTI-hez szerda éjjel eljutatott közleményében Kuncze Gábor, a párt elnöke.

"A Szabad Demokraták Szövetsége, értesülve Gergényi Péter budapesti főkapitány visszavonulási szándékáról, mindenekelőtt szeretné megköszönni a Főkapitány Úrnak eddigi munkáját. Ugyanakkor arra kérjük, változtassa meg korábbi döntését, és vállalja továbbra is a budapesti rendőrség vezetését, mert a Magyar Köztársaságnak szüksége van elkötelezett és felkészült rendőri vezetőkre" - áll a közleményben.

"Az SZDSZ politikusai tudják, mit jelent a diktatúra és a diktatúra rendőrsége ellen fellépni, és tudják azt is, mit jelent a demokráciát védeni. Köszönjük a rendőröknek, hogy védik a köztársaság demokratikus rendjét" - tette hozzá Kuncze Gábor.

A közlemény hangsúlyozza - a demokratikus jogok védelmében - szakmai hibák feltárását, és kiemeli: ezekre az ezekre az esetekre hivatkozva nem lehet megkérdőjelezni a rendőrség október 23-i fellépésének jogosságát, a be nem jelentett tüntetések feloszlatásának indokoltságát.

"A rendőrség a törvényben előírt kötelességét teljesítette, amikor ezt megtette. Egyben visszautasítjuk azt a - némely híradásban szereplő - föltételezést, hogy Gergényi Péter budapesti főkapitány „vállalhatatlanná vált” volna az SZDSZ számára" - áll a közleményben.

"Az SZDSZ arra kéri az illetékes minisztert és a miniszterelnököt: fontolják meg, hogy elfogadják-e Gergényi Péter és más rendőri vezetők nyugdíjazási kérelmét. Úgy ítéljük meg, hogy munkájukra továbbra is szükség van a rendőrség cselekvőképességének fenntartása érdekében" - írta Kuncze Gábor.