Az SZDSZ-nek Gombár Csaba elfogadható államfő lenne

2005.03.21. 07:42
Gombár Csaba politológust, a Magyar Rádió volt elnökét látná szívesen az államfői poszton az SZDSZ - értesült a Magyar Hírlap. Kuncze Gábor a Nap-keltében megerősítette, hogy számukra elfogadható lenne Gombár, de megjegyezte, az SZDSZ önálló jelöltben nem gondolkodhat, hiszen ahhoz ötven képviselő kezdeményezése szükséges, de nekik csak húsz van.

Gombár Csaba politológust, a Magyar Rádió rendszerváltás utáni első elnökét látná szívesen a köztársasági elnöki poszton az SZDSZ, értesült a Magyar Hírlap. A lap emlékezetet rá, hogy a szabad demokraták hétvégi küldöttgyűlésén Kuncze Gábor pártelnök nem először jelentette ki, hogy "olyan köztársasági elnököt kell választani, aki személyében képes a nemzet egységének megjelenítésére, amiből az következik, hogy ne legyen párthoz szorosan kötődő politikus".

Hiller a baloldali jelölt mellett
Az Index információi szerint Hiller István szocialista pártelnök hétfőn az MSZP-frakcióülésén ismételten ígéretet tett arra, hogy az MSZP kizárólag baloldali elkötelezettségű köztársasági elnököt fog javasolni és megszavazni. AZ MSZP április 15-én tartja köztársaságielnökjelölő-kongresszusát. Bővebben> >

Kicsi az SZDSZ-frakció

Kuncze szerint kísérletet kell tenni arra, hogy a pártok egységesen sorakozzanak fel a leendő államfőjelölt mögé. A pártelnök a hétfő reggeli Napkeltében megerősítette, hogy Gombár személye elfogadható volna a szabad demokraták számára, ám a párt nem tudja jelölni Gombárt, mivel ehhez legalább ötven parlamenti képviselő jelölése szükséges, a szabad demokratáknak pedig csak húszfős frakciójuk van. Kuncze a reggeli hírműsorban ismételten leszögezte, hogy pártpolitikust nem tart támogathatónak pártja.

Eközben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, az MSZP eddig legesélyesebbnek tartott aspiránsa az MTV A szólás szabadsága című műsorban azt nyilatkozta, természetesnek tartja, hogy a szabad demokraták deklarálták elvárásaikat a leendő államfőről. Ugyanakkor Szili nem zárta ki, hogy ez még koránt sem az SZDSZ végleges álláspontja. Kuncze mindenesetre azt mondta hétfőn reggel arra az újságírói kérdésre, hogy milyen "üzletért cserébe" támogatnák a szabad demokraták Szilit, hogy nem lehet üzlet tárgya az államfői poszt.