Ki kell adni a Gripen-beruházások listáját

2008.09.09. 15:40
Az Origó kérésére a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumnak (NFGM) nyilvánosságra kell hoznia azt, hogy a Gripen vadászgépek megvásárlásáért cserébe svéd cégek mekkora összegű beruházást hajottak végre Magyarországon, szól a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon meghozott, jogerős ítélete.

Gergely Zsófia, az Origo újságírója 2007-ben azért fordult a bírósághoz, mert az NFGM jogelődje, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megtagadta a Gripen ellentételezésével kapcsolatban kért adatokat.

A tárca arra hivatkozott, hogy a Gripen cég üzleti titokra hivatkozva nem járult hozzá a kért adat közléséhez. A minisztérium azzal is érvelt, hogy az ellentételezési folyamatot a kormány még nem zárta le, ezért döntéselőkészítésként kell értelmezni az eddigi elfogadott ellentétezést.

Magyarország 2001-ben kötött szerződést a Gripen repülőgépek vásárlásáról. A szerződés összértéke 210 milliárd forint volt. A beszerzéséhez kapcsolódó ellentételezési megállapodás célja a magyar export és a magyarországi befektetések elősegítése volt.

Az offset program szerint a 14 harci repülő bérleti díjának 32 százalékát hazai beruházásként, a fennmaradó részt pedig a svédországi magyar export növekedését elősegítő üzleti tevékenységgel, illetve hazai hadiipari kapacitások igénybevételével kellett a svéd félnek teljesítenie.

Az offset szerződést időközben módosították, amely szerint az ellentételezés összege 114 milliárd forintról 191 milliárd forintra, a befektetési hányad értéke pedig 34 milliárd forintról 55 milliárd forintra nőtt. Az ellentételezési program futamideje az eredeti 12 évről 14 évre hosszabbodott meg.

 

Miután nem kapta meg a kért adatokat, az újságíró a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével pert indított a tárca ellen. Az ítélőtábla keddi ítélete szerint a minisztérium törvénytelenül tagadta meg az adatok kiadását.

A bíróság megállapította, hogy az újságíró nem üzleti titkot kért, hanem annak felsorolását, hogy mire költötték a közpénzen beszerzett vadászgépek ellentézéseként vállalt összeget. Az ítélőtábla az ellentételezés elfogadását nem döntéselőkészítésnek, hanem döntésnek minősítette, amelyek alapján megvalósultak a beruházások.

A bíróság ezért felszólította a tárcát, hogy az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül hozza nyilvánosságra azoknak a cégeknek a pontos listáját, amelyek részesültek az ellentételezési programból. Ez körülbelül nyolcvan magyar céget jelenthet, az Origó szerint ugyanis a perben is ennyi cégre hivatkozott a minisztérium jogi képviselője.

A Gripen International augusztus közepén jelentette be, hogy a vállalt 2015-ös határidőnél korábban, már az idén teljesítette a 7,419 milliárd svéd korona (kb 185 milliárd forint) értékű, a magyar honvédség vadászrepülő vásárlásával kapcsolatban vállalt ellentételezést a Saab-Gripen csoport.

Az NFGM Kommunikációs Főosztálya az MTI-t a Fővárosi Ítélőtábla döntését követően, kedden arról tájékoztatta, hogy a minisztérium az írásos ítélet kézhezvételét követően ad tájékoztatást a további lépésekről.