CIA: A Gripen-ügyletben magyar pártokat vettek meg

2007.11.26. 16:06
A svéd ügyészség után most az amerikai védelmi tárca is a magyarországi Gripen-beszerzések furcsaságairól beszél. A New York Times magyarországi pártoknak írt dollármilliókról ír. Takács Albert az amerikai nagykövettől kért tájékoztatást, a nemzetbiztonsági kabinet december 18-án tárgyal az ügyben újra.

Amerikai lapértesülés szerint több millió dollárt fizetett a BAE Systems brit hadiipari csoport hat évvel ezelőtt magyarországi pártoknak azért, hogy Budapest a brit céggel kössön szerződést vadászgépek beszerzéséről.

Az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap, a New York Times hétvégi számában megjelent - a brit óriással szembeni amerikai hivatalos vizsgálat közelmúltbeli megindulása miatt közölt - terjedelmes cikkben közelebbről nem megnevezett amerikai illetékesekre hivatkozva írt a brit cég szaúd-arábiai és közép-európai megvesztegetés gyanús ügyeiről.

Az újság idézi Tome H. Walters altábornagyot, aki akkoriban a washingtoni védelmi minisztérium tengeren túli eladásait felügyelte. Az azóta nyugállományba vonult Walters tábornok 2001-ben levelet írt a Cseh Köztársaság külügyminiszterének, nehezményezve, hogy nem "átláthatók" a vadászgépbeszerzést célzó tárgyalások. A tábornok azt mondta, az amerikai kormányzat Magyarországon is hasonló gondokkal szembesült, amikor amerikai vadászgépeket próbált eladni.

Takács miniszter tájékoztatást kér az USA nagykövetétől

  • Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn hivatalos tájékoztatást kért az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetétől a New York Times-ban megjelent újságcikk miatt, mondta a miniszter a Független Hírügynökségnek (FH).
  • A nemzetbiztonsági kabinet a tervek szerint december 18-i ülésén tárgyalja a Gripen jelentést., közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő hétfpn.
  • Vadai Ágnes az FH-nak azt mondta, a CIA-tanulmány a szerződéskötést említi, ami 2001-ben, a Fidesz-kormány ideje alatt történt, amit akkor a szocialisták elleneztek. Vadai nem tudja mely politikai pártokra utal az újságcikk, de biztosan nem az MSZP-re.

Amerikai tisztségviselők azt mondták, úgy vélik, a magyar és a cseh kormányt befolyásolták a pénzösszegegek. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik tájékoztatóján elhangzottakat idézték, amelyek szerint a BAE Systems dollármilliókat fizetett a magyarországi fő politikai pártoknak a szerződések elnyerése érdekében.

A BAE Systems és a svéd SAAB AB ipari csoport közös tulajdona a Gripen International, ami a Gripen harci repülőgépeket értékesíti. Svédországban idén február óta ügyészségi vizsgálat folyik a gépek csehországi eladását, majd lízingelését kísérő állítólagos korrupció miatt. A svéd sajtóban megjelent hírek szerint a Saab és a BAE Systems - amelynek 20 százalékos részesedése van a svéd vállalatban - együtt dolgozott a piac megdolgozásában. Mindkét cég visszautasította a vádakat, tagadták, hogy bármilyen törvénysértést követtek volna el.

A BAE-nél a New York Times cikke szerint közölték, a cégnek nincs tudomása arról, hogy bármilyen vizsgálat folyna ellene Magyarországon. A BAE Systems szigorú irányelvek szerint működik, amelyet a munkatársak és a tanácsadók egyaránt jól ismernek. A cég számára elfogadhatatlan minden olyan cselekedet, amely törvénytelen, tisztességtelen, másoknak kárt okoz, vagy egyébként ellentétes az elveinkkel - idézte a lap a brit vállalat szóvivőjét.

A magyar kormány 2001 szeptemberében döntött a svéd Gripen-gépek beszerzéséről, majd a 2002-ben hivatalba lépett új kormány 2003-ban módosította a szerződést. A megállapodás értelmében Magyarország bő 210 milliárd forintért lízingel Svédországtól 14 vadászgépet, amelyek tíz év után magyar tulajdonba kerülnek.