Kétszázezer céghez kerülhetett szennyezett guargumi

2007.08.04. 19:29
Folyamatosan nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek Indiából származó guargumit használnak fel. A cégek megkezdték a kérdéses tételek bevizsgáltatását.
Paullinia cupana

Ha kell három műszakban vizsgálják majd a mintákat az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság két laboratóriumában, mondta Süth Miklós főállatorvos szombaton az MTI-nek. A vizsgálat tételenként 440 ezer forintba kerül, ezt a cégeknek kell kifizetniük. Az eredményre négy napot kell várni.

Több vállalkozás is úgy döntött, hogy nem vár külföldi partnerétől a dioxin mentességet igazoló dokumentumra, inkább maga indítja meg a szükséges vizsgálatokat Magyarországon. Becslések szerint akár a kétszázezret is elérheti azon vállalkozások száma, amelyekhez Indiából származó guargumi került.

Süth Miklós ismét felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne fogyasszon E 412-vel jelölt guargumit tartalmazó élelmiszert vagy gyógyszert, ha nem nélkülözhetetlen, illetve ne használjanak guargumit tartalmazó takarmányt addig, amíg a szakhatóságok ki nem vizsgálják az ügyet.

Az Európai Bizottság július végén értesítette valamennyi tagállamot, hogy a svájci hatóság értesítése szerint magas dioxin és pentaklorfenol szennyezettségű guargumi adalékanyag került forgalomba. A rendelkezésre álló információk szerint az India Glycols Ltd. által forgalmazott tételeket érinti a magas szennyezettség. Két svájci cégen keresztül kilenc tagállamba kerülhetett a tételekből, köztük Magyarországra.