Gyurcsány letörölte a rohamrendőrök könnyeit

Az utóbbi napok egyik legkifejlettebb zéróeseménye volt. Igazság szerint a Miniszterelnöki Hivatalnak gyaloghintóval kellett volna a helyszínre szállítania a sajtót, de nem tette, mert mi olyan hülyék vagyunk, hogy minden ilyesmire magunk odamegyünk.

A szolgálat udvarán kettős sorba felfejlődott fotósok várják a miniszterelnököt és Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert. Meg is érkeznek, és nekiállnak kupaktanácsot tartani a kétfős fogadóbizottsággal. Addig is Garamvölgyi László szóvivő szórakoztatja a sajtót.

"Te vagy az a ...? - kérdezi például egy befáslizott csuklójú kollégától. - Látlelet van?"
"Csak zúzódás."
"Az néha rosszabb. Sajnálom!"
"Nem te voltál"- zárja a társalgást a kolléga.

"Erőt, egészséget!" - gyakorol közben az udavaron felsorakozott állomány.

A miniszterelnök és kísérete végre áttöri a kettős újságírókordont, és megindul az őt váró rohamrendőrök felé.

"Fogadás jobbról!"

"Jó napot kívánok!" - lép a mikrofonhoz Gyurcsány Ferenc.
"Erőt, egészséget!" - dörgik a rohamrendőrök.

"Köszönetet mondani jöttem" - kezdi a miniszterelnök. És tényleg köszönetet mond, hogy "bátor, tisztésseges helytállással védik az országot, védik a várost. Az első éjszaka brutalitása a Szabadság téren mindannyiunkat meglepett. Értem és megértem közös zavarunkat. Ha fiaskó volt, akkor közös fiaskó."

"Emberileg is megérintett, amikor a megsérült rendőröket meglátogattam betegágyuknál, kamerák nélkül - tér át érzelmi regiszterekre Gyurcsány Ferenc. - Miniszterelnök úr, a hazámat szolgálom, mondták mindannyian búcsúzóul. Bátor, kemény férfiak voltak, köszönöm nekik."

Majd levonja a tanulságot. "Mi, halandó polgárok, amikor az utóbbi években az országra gondoltunk, azzal törődtünk, hogy mi lesz személyes jólétünkkel. Nem törődtünk azzal, hogy mi lesz az intézményekkel. Megkapják-e, amire szükségük van, hogy megvédhessenek bennünket. Önző éveket éltünk. Nem foglalkoztunk azzal, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolgaiba befektessünk. Pedig önző és rövidlátó magatartással nem lehet nagyszerű országot építeni!"

De ennek vége, a kormány szerdán dönt, milyen költségvetési pénzeket kap a rendőrség felszerelésre és a túlórák kifizetésére. Még vagy kétszer megköszöni a helytállást, aztán szinte futni kezd, ahogy rutinos politikusok szoktak kamerákkal, mikrofonokkal, fényképezőgépekkel és jegyzetfüzetekkel felfegyverkezett újságírók elöl. (Petrétei miniszter úr egyetlen szót sem szólt. A tudós jogászprofesszor talán nem is beszél ezeknek a kemény férfiaknak a nyelvén?)

Olyan 150 méter után megáll, és megtekint négy rohamrendőrt, akiket a látogatás miatt beöltöztettek olyan cuccokba, amilyenekben a rendőröknek lenniük kellett volna a Szabadság téren. Majd újabb ötven méteres sprint után a betér az állományétkezdébe, ahol aztán már tényleg nagyon leszáll a közrendőrök közé: tálcájára vesz egy adag gombalevest, bácskai rizseshúst vegyes savanyúsággal, jó étvágyat kíván mindenkinek, majd leül az egyik asztalhoz, ahol van hely. A fotósok közben persze dolgoznak, szegény Gyurcsány Ferencnek olyan lehett ez az egész, mintha egy neutroncsillag robbant volna a közvetlen közelében. (A fényből Petrétei miniszternek itt sem jutott, hiába vállalta be a menüt, egyetlen kép nem készült róla.)

"Megkérhetlek, hogy odakinn várj?" - fordul hozzám egy nő, amint egy oszlopnak dőlva szájtátva nézem a jelenést.
"Persze, már menekülök innen" - próbálom megnyugtatni.
"Menekülni azért nem kell."
"De, de, kell!"