Nem költözik a Köztársaság térre Gyurcsány

2007.02.22. 07:42
Ha a hétvégén pártelnökké választják, akkor sem az MSZP országos központjában székel majd Gyurcsány Ferenc. A Népszabadság információi szerint az új pártelnöknek Budán az I. kerületben bérelnek majd két emeletnyi irodát a szocialisták.

A Népszabadság csütörtöki cikke szerint a Moszkva térre néző irodaházba költözik az MSZP új elnöke. Gyurcsány Ferenc pártelnöki irodájának címe Vérmező utca 4. lesz.

1300 négyzetméter

A miniszterelnöknek, akit az MSZP hétvégi kongresszusán várhatóan pártelnökké választanak majd, az irodaház negyedik-ötödik emeletén bérelnek majd számára mintegy 1300 négyzetmétert mindaddig, amíg fel nem épül a párt új központja. A lap szerint a párt vezető testületei továbbra is Köztársaság téri régi székházban működnek majd. A lap úgy értesült, hogy a párt 10 eurós négyzetméter áron bérli majd a területet az MBC (Moszkva tér - Business Center) irodaházban. (A fővárosi felsőkategóriás irodaházakban átlagban 12-14 eurót fizetnek a cégek.) A költözés költségeivel együtt az irodaházi bérlemény összesen 80-90 millió forinttal terhelné meg éves szinten a párt kasszáját.


Fotók: Barakonyi Szabolcs

Piacra kerül a Köztér is

Az MSZP már hosszú ideje tervezgeti egy új székház megépítését a Köztársaság téri központ helyett. Legutóbb a VII. kerületben egy István utcai telek jött szóba, mint legesélyesebb székházépítésre. Puch László pártpénztárnok az Indexnek adott interjújában azonban elmondta, hogy egyelőre még az sem dőlt el, hogy a párt megvásárolja a helyet, vagy csak bérli majd a felépítendő irodaházat. Sajtóértesülések szerint az új székház felépítésével párhuzamosan a párt azt is tervezi, hogy bérbe adja vagy eladja a Köztársaság téri ingatlant. Szakértői becslések szerint a 70 éves épület piaci értéke jelenleg 1-2 miliárd forint között lehet, de a fővárosi iroda-túlkínálat miatt nem lesz könnyű az értékesítés.