Jövőre Gyurcsány cégéé lesz a balatonöszödi üdülő

2003.07.31. 18:43
Cégem akkor kezdte lízingelni a balatonöszödi ingatlant, amikor "a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása volt az akkor hivatalban lévő kormány célja" - mondta sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter azt követően, hogy a Fidesz szorgalmazta: haladéktalanul kerüljön nyilvánosságra az állami szervek üdülőingatlanjainak felméréséről készült Kehi-jelentés. Az ellenzéki párt ugyanis azt gyanítja, hogy abban szó van Gyurcsány Ferenc cégcsoportjának balatonöszödi ingatlanszerzéséről.
Senki sem tud nyilatkozni a kormányzati üdülőingatlanokkal foglalkozó tavalyi Kehi-jelentésről, mert az 1994 óta hatályos kormányügyrend szerint munkaanyagról van szó, amelyről tájékoztatást annak befejezése után lehet adni - mondta el Gyurcsány Ferenc csütörtökön Budapesten. Ezt Répássy Róbert is tudja - tette hozzá a gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter, aki a fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.

Harminc évig nem nyilvános

Répássy Róbert akkor arról beszélt, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke - Kiss Péter kancelláriaminiszter döntése alapján - nem adta át a Fidesznek a jelentést, amelyben feltételezése szerepel a miniszter cége által lízingelt balatonöszödi ingatlan ügye is. Gyurcsány Ferenc elmondta, ismeri a Kehi jelentését, amelyről annyit árult el: annak egy oldala foglalkozik a kérdéses ingatlannal. Tudomása szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a jelentés több pontját vitatja.

A miniszter úgy tudja: a MeH arra kérte a Kehit, hogy - amennyiben a hivatal egyetért ezzel - módosítsa a jelentés bizonyos megállapításait. Azt is megemlítette, hogy az előző kormány által kinevezett Kehi-elnök, Sepsey Tamás írta alá a jelentést és "a bevett gyakorlatnak és a jogszabályoknak megfelelően" azzal a minősítéssel látta el, hogy "harminc évig nem nyilvános". A miniszter beszámolt arról: a Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ "jogszerűen" kötött tízéves lízingszerződést a cégének, az Altus Rt.-nek tulajdonában lévő ALDO Kft.-vel 1994. január 26-án a balatonöszödi kormányüdülő 300 négyzetméter lakóterületű ingatlanjára.

A nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása

Hozzátette: a nyilvános pályázaton meghirdetett ingatlan értékesítését a MeH akkori gazdasági helyettes államtitkára, Szilvásy György engedélyezte. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy az ALDO Kft. a tízéves futamidejű szerződés szerint évente 2,5 millió forintot fizetett ki az ingatlanért. December 31-ig további 5 millió forint fizet a cég, azután kerül majd tulajdonába az ingatlan. "A szerződés legfőbb pontjai szerint a maradványérték kifizetéséig az ingatlan a lízingbe adó tulajdonában marad, nem értékesíthető és nem terhelhető" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: az ingatlanon átalakítás csak a lízingbe adó hozzájárulásával végezhető el. A felújításra szoruló, az üdülő területéből "kitüremkedő" ingatlant már a szerződés megkötésekor leválasztották - mondta a miniszter. Szavai szerint cége akkor kezdte lízingelni az ingatlant, amikor "a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása volt az akkor hivatalban lévő kormány célja" és az "akkori privatizációs technikák" egyik tipikus eszköze volt a lízingelés.

A miniszter tudatta: az eladáskor a hivatalos értékbecslés 18,5 millió forintban állapította meg az ingatlan értékét. Szerinte ez az összeg akkoriban megfelelt a hasonló balatoni üdülők árainak. Becslése szerint az ingatlan ma 70-80 millió forintot ér. Elmondta: valószínűleg eladják az ingatlant a következő években, mert Gyurcsány Ferenc szerint "pikáns dolog lenne odajárni nyaralni" azok után, hogy kormánytag lett. Újságírói kérdésre elmondta: nem fontol jogi lépést Répássy Róbert ellen, aki szavai szerint "sejtet, kérdez, hírbe hoz".

Répássy: Bizonyossá vált az ingatlanszerzés
Arra kérem Gyurcsány Ferencet, mint a kormány tagját, hogy feltétlenül kezdeményezze a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) állami üdülők ingatlanhasználatáról szóló jelentése teljes szövegének, de legalább vonatkozó részének a nyilvánosságra hozatalát - közölte csütörtökön Répássy Róbert. A fideszes politikus az MTI-nek eljuttatott közleményében a miniszter sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva úgy fogalmazott: bizonyossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter cége "tízéves részletekben, összesen 30 millió forintért megszerezte az állami tulajdonban lévő balatonöszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméteres, kétszintes, 900 négyszögöles telken álló vízparti villáját". "Meggyőződésem, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülése nem egyszerűen közérdek, de ahhoz mostantól Gyurcsány Ferenc miniszter úrnak is komoly érdeke fűződik" - zárul a fideszes politikus közleménye.