Keller jelentette fel a polgári körök alapítványát

2003.03.07. 14:03
Meghallgatta a Fővárosi Főügyészség Hende Csaba országgyűlési képviselőt, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnökét péntek délelőtt. Hende az Indexnek elmondta: az ügyészségen kiderült, hogy Keller László bejelentése nyomán vizsgálódnak. Az államtitkár még mindig nem tartja ugyanakkor időszerűnek, hogy megszólaljon az ügyben.
"Az alapítvány soha közpénzt nem használt fel, azért nem folyamodott, ezért sem értem, hogy Keller László közpénzügyi államtitkárnak, mi köze hozzánk" - mondta Hende Csaba az Indexnek azt követően, hogy a Fővárosi Főügyészségen délelőtt "igen átfogó, minden részletre kiterjedő" kérdéseket kapott. Az ügyészség az alapítvány törvényes működését vizsgálja.

Keller mozgatja a szálakat

Hende kérdésére a beadvánnyal foglalkozó ügyésznő elmondta, hogy Keller László közpénzügyi államtitkár tett bejelentést az alapítvány ellen, ám az iratot nem adta oda a politikusnak. Az ügyészség felügyeleti jogát Hende ugyan nem vitatja, s elmondta, hogy teljes mértékben együttműködik a hatósággal, ám sejtése szerint Keller túllépett hatáskörén, "vélhetően nem azért kapja közpénzügyi államtitkárként a fizetését, a szolgálati autóját, és a titkárnőjét, hogy nyugdíjasok 2000 forintos támogatását kajtassa".

Keller irodáján megkeresésünkre közölték, hogy továbbra sem tartják időszerűnek a tájékoztatást. Keller ugyanakkor korábban a sajtóban utalást tett arra, hogy nem ártana kivizsgálni az alapítvány pénzügyeit. Erre reagálva Hende elmondta, hogy Keller László politikai motivációi egyértelműek, ám a jó hírnév megsértéséért jogi természetű felelősséget kell majd vállalnia.

Az Orbán Viktor volt kabinetfőnöke által vezetett Szövetség a Nemzetért Alapítványt tavaly szeptemberben alapították kultúra- és hagyományőrzés céljából, de leginkább a polgári körök központi összefogását szolgálja. Az alapítvány székházára hónapok óta gyűjtenek adományokat, amely már meghaladja a 100 millió forintot. Hende közlése szerint 50 ezer adományozót tartanak számon.