Hit, terror, szeretet

2003.07.29. 11:05
Terrorista támadás, vagy egy megkeseredett apa kétségbeesett segélykiáltása - két magyarázat a Hit Gyülekezet templomában vasárnap lezajlott botrányra. Révay József állítása szerint csak három éve halott fiára emlékezett volna. A Gyülekezet szerint zsarolt és támadott. Révayt vagy megverték, vagy nem.
"Terrorista jellegű támadás" zavarta meg a Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletét - legalábbis az egyház hétfői közleménye szerint. A vallási közösség szerint Révay Zoltán "előre megtervezetten" egy "fegyvernek látszó tárggyal - egy személyvédelmi hangjelzővel - fenyegetőzve" szakította meg az istentiszteletet.

A Hit Gyülekezete garázdaság és közfeladatot ellátó személy veszélyeztetése miatt tett feljelentést a Révay és a Jezsó Ákos, a Magyar Nemzet szintén a helyszínen tartózkodó újságírója ellen.

Bibliával fenyegetett

A Magyar Nemzet szerint a fegyvernek látszó tárgy valójában egy Biblia volt. A könyvet Révay Zoltán tartotta a kezében. A lap szerint a vidéki kőfaragó fia halálának harmadik évfordulójáról kívánt megemlékezni. A fiú a Hit Gyülekezet tagja volt, operatőri munkát végzett az egyháznak. Három éve autóbalesetben vesztette életét.

Ki ütött kit?

Révay szerint felszólalása után nyolc biztonsági ragadta meg és kirángatta a templomból. A Magyar Nemzet keddi számában megjelentek szerint a gerincsérült férfit a "gerincénél fogva fejjel lefelé rádobták a Hit csarnok parkolójában található padok egyikére", a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Hit Gyülekezete szerint Révay és a Magyar Nemzet állításai hamisak. Révayt nem bántalmazták, intézkedésre is csak azután került sor, hogy az aggresszív férfi rátámadt az őt megnyugtatni akaró segédlelkészre - írja közleményében a gyülekezet.

A Hit Gyülekezete istentiszteleteit általában a Magyar ATV közvetíti. Bár a felvétel könnyen igazságot teremthetne, a vasárnapi istentiszteletről az ATV nem közvetített. Helyette egy régebbi istentisztelet képeit sugározták, felvételről.

"Az apai fájdalom három év után tört ki belőlem" - nyilatkozta az esetről Révay az MTI-nek. Mint mondta, csak fia haláláról akart megemlékezni.

Szobota Zoltán, a Gyülekezet szóvivője szerint "Révay soha nem kérte, hogy emlékezzenek meg a fiáról". Elmondása szerint a Gyülekezet százezer forint gyorssegéllyel támogatta a "gyülekezzettel össze nem függő" halálos baleset után a Révay családot, és ügyvédet is fogadtak a vétkes autóssal szemben. Állítása szerint a család az ügyvéd segítségével több millió forintos kártérítési pert nyert.

Szobota szerint Révay több ízben is zsaroló leveleket írt a Gyülekezet vezetőségének, legutóbb másfél éve követelt minden ok nélkül hat és fél millió forintot.