Fáklyákkal vonultak a tandíj ellen

2006.09.28. 23:58
Békésen tüntetett a Szabadság hídon félezer diák a felsőoktatási tandíj bevezetése ellen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szervezésében. A Fiatal Baloldal szerint csak a múltat konzerválnák.

A tandíj ellen tüntetett mintegy félezer hallgató fáklyával kezében csütörtök este a budapesti Szabadság hídon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Budapesti Regionális Szövetsége szervezésében.

Az alacsony létszám magyarázatát megadva Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke a híd közepén felállított színpadon azt mondta, hogy a részvevők csak jelzést akartak adni, hogy valami probléma van a felsőoktatásban.


"A tandíj a kormánypárti gondolkodásban nem a felsőoktatás finanszírozásának egyik eszköze, hanem öncél, erőpróba, a társadalmi ellenállás legyőzésének terepe" - fogalmazott.

Nagy Zoltán elmondta, a tandíj bevezetésének eredményeként lehet, hogy majd a legszegényebbek talán be sem kerülnek a felsőoktatásba.

"Ha kell, a Kossuth téren, az Alkotmány utcában vagy bárhol legyünk, ahol elmondhatjuk véleményünket, hogy a felsőoktatás átalakításáért és a tandíj ellen készek vagyunk fellépni" - hangsúlyozta.

Ekler Gergely, a HÖOK elnöke emlékezetett: október 5-ig adtak határidőt arra, hogy a kormány készítse elő a felsőoktatási törvény módosítását a tandíj eltörléséről.

Kilátásba helyezte, hogy ha ez nem történik meg, akkor megtartják a több ezresre tervezett tandíj-ellenes demonstrációjukat.

Köszönik a rendőrségnek

A csütörtök esti fáklyás demonstráció apropója az volt, hogy a félidejéhez érkezett az a kéthetes határidő, amit az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak adott a HÖOK.

A békés demonstrálók közül többen magyar nemzeti zászlóval érkeztek a helyszínre, a tömeg többször azt skandálta, hogy "Tandíjstop!", "Nem akarunk tandíjat!".

A tüntetés idejére a rendőrség mindkét oldalon lezárta a hidat, s a fáklyás akció idején szünetelt a közvilágítás. A műsorvezető felszólította a részvevőket, köszönjék meg a rendőrségnek, hogy biztosította a rendezvényt. A hallgatók erre válaszul hangosan skandálták, hogy "Köszönjük", "Köszönjük". Ekler Gergely, a HÖOK elnöke emlékezetett arra: a rendszerváltás óta nem engedélyezték a hatóságok, hogy bárki egy hídon tartson demonstrációt.

Ostoba konzerválás?

A megmozdulás előtt a Fiatal Baloldal (FIB) az MTI-hez eljuttatott közleményében bírálta a HÖOK-ot, mert az önkormányzati választások előttre időzítette a demonstrációt. "A HÖOK ma is fideszes kottából énekel. A HÖOK és a többi jobboldali ifjúsági szervezet ma a múlt ostoba konzerválásához asszisztál" - áll a közleményben.


Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke a FIB közleményére reagálva az MTI-nek kijelentette: "a tandíj ellen tüntetünk, függetlenül attól, hogy melyik párt kormányoz".