12,3 millió eurót osztanak szét a budapesti túlélők között

2008.08.06. 13:14
Az 1900 eurós támogatásra azok jogosultak, akik 1944-45 között Budapesten élték át az üldöztetést, és posztkommunista országban élnek.

Körülbelül 12,3 millió eurós összegű kárpótlást fizet ki a német kormány a holokauszt budapesti túlélőinek. A 6500 jogosult fejenként egyszeri 1900 eurós összeget kaphat - jelentették be a nácizmus idején meghurcolt zsidók érdekeit védelmező nemzetközi szervezet a Claims Conference és a Mazsihisz képviselői szerdán Budapesten. Az egyszeri támogatásra azok jogosultak, akik az üldöztetést Budapesten élték át.

A Claims Conference előzetesen már több mint 25000 kérelmet vizsgált át, hogy megtalálja a jogosult túlélőket, így 5790 olyan embert találtak, aki megkaphatja a támogatást. Ők külön értesítést kapnak erről, és egy előre, magyar nyelven elkészített adatlapot, amelynek kitöltése a támogatás feltétele. Az előzetes várakozások szerint azonban körülbelül 6500-ra tehető tehető a budapesti zsidó holokauszt túlélői közül a jogosultak száma. Ezért jövő év augusztusáig folyamatosan várják azok jelentkezését, akik 1944 és 45 között Budapesten élték túl a holokausztot, és jelenleg Kelet-Európa valamelyik volt kommunista országában, vagy valamelyik szovjet utódállamban élnek, és nem kapnak egyéb más helyről életjáradékot.

A mostani kárpótlások fontosságát az adja, hogy ezúttal azok is részesülhetnek egyszeri anyagi támogatásban, akik nem feleltek meg a korábbi kifezetéseknél szabott feltételeknek. Így pl. nem tudták bizonyítani, hogy legalább fél évet töltöttek kényszermunkatáborban, vagy másfél évet gettóban.

Greg Schneider a New York-i Claims Conference ügyvezető igazgatója és Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke is azt mondta, hogy bár nem lehet pénzzel kárpótolni azt a sok szenvedést, amin a zsidó emberek keresztül mentek, a mostani kifizetés is annak elismerése, hogy a világ 64 évvel ezelőtt magára hagyta a magyar zsidókat, és ezt soha többé nem szabad megengedni.