Nem nyomozza az ügyészség Kulcsár ügyészi kihallgatását

2005.08.25. 14:33
Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény Kulcsár Attila exbróker kihallgatásán, ezért nem nyomoznak Kerék Csaba feljelentése alapján.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, amelyet Kerék Csaba feljelentése, a Britton Kft. volt vezetője alapján indítottak. Az ügyészség álláspontja szerint az eljárásban (kihallgatás, jegyzőkönyvkészítés) bűncselekmény nem történt, és a feljelentés ténybeli és jogi alapjai hiányoznak.

A Britton Kft. volt ügyvezetője azért tett feljelentést, mert szerinte a Kulcsár Attila kihallgatásáról készült felvételek és a vallomástételről készült jegyzőkönyvek között lényegi eltérések vannak. Ez Kerék és védője szerint felveti a jegyzőkönyv, azaz a közokirat tartalmi meghamisításának lehetőségét.

Kerék Csaba szerint nyilvánvaló, hogy Kulcsár Attila az általa felírtakat tartalmazó papírlapra mutatva mondta védőjének a plafon felé biccentve: "Kíváncsi vagyok, mikor szakad le onnan?", és nem a kihallgatást megzavaró műszaki berendezések hang- és fényhatásaira utalt, ahogy azt a Legfőbb Ügyészség feljegyzése tartalmazza.

A felvételeken a sikkasztással gyanúsított exbróker ügyvédjével sugdolózva, mosolyogva, oldott légkörben tett vallomást az ügyészségen. A bemutatott felvételeken látottak egy volt bűnügyi igazgató szerint akár az eljárás sikerességét is megakadályozhatják, az ügyészség szerint semmiféle szabálytalanság nem történt, sőt, a kihallgatás sikeres és eredményes volt.