Aláírással kell vallaniuk a diákoknak a 'szarházizó' tanárról

2005.01.21. 16:17
Harminchét diákból állítólag csak hét vállalta nevével azt, hogy egy tanár a Szita Károly elleni ügynökvádak kapcsán az újságírókat szarháziaknak nevezte és úgy vélte, hogy le kéne őket géppisztolyozni. A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium igazgatója szerint a kérdezősködés a vizsgálat része.
A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium vezetésének kérésére egy papírt kellett aláírniuk azoknak a diákoknak, akik fültanúi lehettek egy matematika-fizika szakos tanár Szita Károly polgármester ügynökmúltjával kapcsolatban tett kijelentésének.

Más nem fér hozzá

Figyelni fogják a tanárokat
A Baloldali Tömörülés ifjúsági szervezete szerint a kaposvári középiskolában lezajlott eset nem elszigetelt jelenség Magyarországon. Ezért ingyenesen hívható zöld számot kívánnak elérhetővé tenni a fentihez hasonló sérelmeket elszenvedő diákok számára. "A bejelentéseket rendszeresen értékelni fogjuk, és azon kívül, hogy az atrocitásokra felhívjuk a közvélemény figyelmét, ha szükség lesz rá, megfelelő jogi lépéseket is kezdeményezni fogunk - áll a szervezet közleményében.
A hangfelvétel szövege felkerült az internetre is, valamint eljutott a Népszabadsághoz is, amely a múlt héten közzétette. A pedagógus a Szita-ügy kapcsán "mocskos szarháziaknak" nevezte az újságírókat, akik szerinte bármit leírhatnak, s arról beszélt, hogy géppisztollyal kellene lelőni az ilyen "pletykálkodókat".

A diákoknak aláírásukkal azt kellett elismerniük, hogy a tanár szavai úgy hangzottak el, ahogy a felvételen hallható. "A két igazgatóhelyettessel felmentünk azokba az osztályokba, ahol a tanár úr tanít, és a Népszabadságból felolvastuk az ominózus kijelentést" - nyilatkozta az Indexnek Gémesi Tibor igazgató. "Az igennel felelő diákok neve csak nálam van meg, más nem fér hozzá." Az igazgató szerint azért kellett az összes osztályban felolvasni a tanár szavait, mert nem lehet tudni, hogy hol hangzott el, az sem kizárt, hogy egy folyosói beszélgetésen.

Tényleg elhangzottak?

Harján Dávid szocialista önkormányzat képviselő ugyanakkor úgy tudja, hogy az érintett osztály harminchét diákjából csupán hét merte aláírásával vállalni azt, hogy a tanárnak tulajdonított kijelentések tényleg elhangzottak. A tanár korábban azt állította, hogy manipulált felvételről van szó és csak "egy része" felel meg a valóságnak. A szocialisták szerint az osztályból csak hét gyerek merte aláírni a papírt.

Az iskola belső vizsgálata jövő hét közepén zárul le. A szocialista önkormányzati képviselő levelet írt az igazgatónak, amelyben azt tudakolja, hogy akciójával mi volt a célja és mit kezd az eredménnyel, a város jegyzőjétől jogi állásfoglalást kér.