Nem ismerték fel a tanúk Józsika feltételezett támadóit

2005.05.18. 16:04
A rendőrök hajnalban előállítottak négy embert a karddal átszúrt roma fiú ügyében. A tanúk azonban nem ismertek rá a 15 éves roma fiú támadóira az előállított személyekben. A rendőrségnek egyelőre csak három tanúja van az ügyben, ezért kérik azokat, akik a több mint egy hete történt támadás idején a 21-es buszon voltak, a nyomozás sikere érdekében jelentkezzenek a rendőrségen.

A rendőrség fotóalbumot állított össze a militáns szervezetek tagjairól és ezt kedden megmutatták az áldozatnak. A Józsika által megnevezett négy embert azonban a három tanú nem ismerte fel, nyilatkozta az Indexnek Tóth Gábor, a főkapitány bűnügyi helyettese.

Tanúkat várnak

Arra a kérdésre, hogy mely szervezetek tagjai vannak a fotóalbumban a rendőrezredes nem kívánt válaszolni, ugyanakkor elmondta, hogy az elkövetők ruházata és a náluk lévő fegyverek alapján belőttek egy lehetséges elkövetői kört, amelyben különböző hagyományőrző szervezetek tagjai is helyet kaptak. Mint ismert, a rendőrség a tanúk kihallgatása alapján korábban azt mondta, hogy a támadók egy hatfős társaság tagjai voltak, katonai ruhát viseltek és karddal, pajzsokkal voltak felszerelve.

A megtámadott 15 éves roma fiú helyben hagyta a tanúk vallomásai alapján készült fantomrajzot, ezért egyelőre nem készül belőle újabb változat, ugyanakkor Tóth Gábor szerint a rendelkezésükre álló három tanú - Józsika két barátja, illetve egy kívülálló, aki megvárta a rendőrök kiérkezését a helyszínre - kevés a pontos rajz elkészítéséhez. Már csak azért is, mert a sértett két barátja - mivel részese volt az eseményeknek - nem láthatta objektív szemmel a történteket.

A rendőrség a nyomozás sikere érdekében továbbra is várja a tanúk jelentkezését. A bűnügyi helyettes szerint a buszról többen próbálták felhívni a rendőrség, illetve a mentők telefonszámát, ezért most a híváslisták alapján próbálnak több tanút találni.

Valószínűleg rasszista támadás volt, de nincs rá bizonyíték

Tóth arra a kérdésre, hogy még most is biztosak-e benne, hogy nem rasszista indíttatású támadás történt, úgy válaszolt, hogy a támadás motivációja valószínűleg rasszista eredetű volt, ezért is nyomoznak a militáns szervezetek körében. Ugyanakkor bizonyító erejű bizonyíték a rasszizmusra nincsen, mivel a vallomások alapján a támadók verbálisan nem adtak hangot annak, hogy az áldozat származásával lett volna problémájuk. Mint Tóth elmondta, arra, hogy valóban mi állt a támadás hátterében csak az elkövető adhat biztos választ.

A bűnügyi nyomozó szerint nincs rajtuk politikai nyomás annak ellenére, hogy a támadás nagy vihart kavart a közvéleményben és kedden a parlamentben is, ahol a kormányoldal és az ellenzék egymást vádolta az ilyen típusú bűncselekmények hallgatólagos támogatásával.

Egy évbe kerülhet Józsika felépülése

Mint ismert, a rendőrség először kedden tudta kihallgatni az áldozatot, aki támadás hátteréről elmondta, hogy "láttam az arcukon, nem tetszik nekik, hogy roma vagyok". Józsikát három és fél órán keresztül hallgatták ki, a rendőrség azonban nem nyilatkozott arról, hogy mit mondott nekik a több mint egy hete a Moszkva téren, a 21-es buszon karddal átszúrt fiú.

Józsika akadozva nyilatkozott a tv2-nek is, támadóiról csak annyit mondott, "láttam az arcukon, nem tetszik nekik, hogy roma vagyok". Édesanyja elmondta, fia csak most kezdett el beszélni a támadásról, s azt mondta, hogy az orrában érzi a kard vasának szagát.

A tv2 szerint a fiú a hét végén hazamehet a kórházból, de a teljes gyógyulás akár egy évig is eltarthat.