Karsai a szócsatába betegedett bele

2007.10.03. 11:12
Óriási feszültségek forrtak az MSZP kedd esti frakcióülésén, a miniszterelnöki hét pont megtárgyalására összegyűlt képviselők élesen bírálták Gyurcsány Ferencet a nem kellően egyeztetett javaslata miatt. A kormányfő már épp meggyőzött volna mindenkit a maga igazáról, amikor Karsai József kiborult a polgármestereket ért kritikákon és annyira belelovallta magát a vitába, hogy a teremből távozóban összecsuklott, mentőt kellett hívni.

Bár kibeszélőshow-nak indult az MSZP keddi frakcióülése, ahol az új adótervek mellett a miniszterelnök hétpontos javaslatcsomagját vitatták meg a képviselők, a cél elérése csak félig sikerült. A jól megszokott forgatókönyvet, vagyis hogy a szocialista potentátok kipanaszkodják magukat, aztán a miniszterelnök viszontválaszban kiosztja őket, csak részben valósult meg, a kormányfői dorgálást ugyanis Karsai József battonyai polgármester, egykori búzaégető kis magánszámával megzavarta, sőt felülírta.

Gyurcsány éppen azokat a polgármestereket szidta, akik képviselőségük mellett meg akarják tartani polgármesteri tisztségüket is, amikor váratlanul, helyéről felállva ingerülten vitatkozni kezdett Gyurcsánnyal Karsai. A körülötte ülők megpróbálták lecsitítani, de ez nem járt sikerrel, ezért elhatározták, baráti segítséggel kivezetik a teremből. Útban Lendvai Ildikó irodája felé azonban Karsai összeesett ezzel ellehetlenítve, hogy Gyurcsány befejezze párttársainak szánt kritikáját. A képviselőhöz mentőt hívtak, akik a helyszínen látták el a hivatalos közlés szerint vérnyomás problémákkal küszködő politikust.

(A frakcióülés kezdetén Gyurcsány Ferenc éles hangon teremtette le a képviselőt, mivel a Hír tévének azt mondta, nem az ő polgármestersége összeférhetetlen, hanem a miniszterelnöki é.s a pártelnöki poszt nem fér meg egymással.)

Lendvai Ildikó frakcióvezető mentendő a menthetőt, az elhangzott vita alapján egy hárompontos állásfoglalást fogalmazott meg, amit annak jegyében fogadtatott el a képviselőkkel, hogy legyen mit mondaniuk az újságíróknak.

A Lendvai által kreált három pont szerint a képviselők pártolják, hogy a kabinet minden eddiginél határozottabban küzdjön a korrupcióval szemben, ugyanakkor szeretnének részt venni a hét pont alapján létrejövő jogszabálytervezet kialakításában, továbbá ötpárti tárgyalásokat kezdeményeznek.