Életveszélyben a Nógrádi-balesetben megsérült lány

2000.10.29. 13:38
Súlyos, életveszélyes állapotban van az a húszéves lány, aki a közlekedési miniszter Audijával karambolozott autóban ült. A szombat délelőtt - Fonyód és Balatonboglár között - történt balesetben egy fiú életét vesztette. Nógrádi László jobb felkarja eltörött, és a mozgatóidegek is megsérültek.
Továbbra sem tért magához az a húszéves csurgói lány, aki abban a Trabantban utazott, ami szombaton karambolozott a közlekedési miniszter szolgálati autójával a 7-es úton. A kaposvári kórház intenzív osztályán lapunknak elmondták, a lányt súlyos, életveszélyes állapotban szállították be a mentőhelikopterrel, és többször is meg kellett műteni. Jelenleg az intenzív osztályon fekszik eszméletlenül.

Kék lámpa, sziréna: egy fiú meghalt

A szolgálati A6-os Audi a gyér forgalmú úton kezdett előzésbe, de ezt a Trabant vezetője nem vette észre, és balra kezdett fordulni Ordacsehi felé - mondta el az Indexnek Lendvai Attila őrnagy, a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának vezetője. A kilenc óra húsz perckor történt balesetben a Balatonboglár felől érkező mindkét autó a menetirány szerinti bal árokba borult. Szemtanúk álltása szerint a feje tetején álló Audi szirénája a baleset után is működött. A rendőrség a sofőrt kihallgatta, aki elmondta, hogy használt megkülönböztető hang és fényjelzést. Lendvai Attila őrnagy a nyomozás érdekében nem közölte, mennyivel hajtott a miniszteri autó, annyit azonban elárult, hogy jóval nyolcvan kilométeres sebesség felett. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy a kék lámpa használatához szükséges engedéllyel rendelkeztek-e.

A Trabant huszonegyéves vezetőjét mentővel szállították a marcali kórházba, ahol a súlyos belső sérülései miatt a műtőasztalon halt meg.

A minisztert megműtötték

Nógrádi László jobb felső karja törött darabosan, és több mint öt órás műtéten esett át - mondta el Boros István, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium sajtófőnöke. Az altatásban végzett műtét során kiderült, hogy a mozgatóidegek is sérültek, de ez helyre fog jönni. Előreláthatóan tíz napig lesz a kórházban, utána hosszas pihenés, és utókezelés következik. A miniszter saját maga mászott ki a felborult autóból, és kérte, hogy előbb a súlyos sérülteket szállítsák kórházba - erősítette meg a sajtófőnök.

A miniszter felesége jobb járomcsontja sérült, az arcát össze kellett varrni, és agyrázkódást is szenvedett. A sofőr kisebb agyrázkódást kapott.

A miniszter a Zala megyei Hahót községbe tartott, ahol a felújított Béke téri közlekedési csomópontot adta volna át ünnepélyes keretek között. A 13,5 milliós beruházással a téren új autóbusz-fordulót és parkolókat is kialakítottak.

Politikusok balesetei az elmúlt három évben
1997. március 28.
Bánfi Ferenc dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese szolgálati gépkocsijával Balassagyarmatnál karambolozott egy autóval, melynek utasai közül hárman könnyebben megsérültek.

1997. április 11.
Keleti György honvédelmi minisztert szállító, szabályosan közlekedő autó ütközött össze Tiszavasváron a mellékútról szabálytalanul bekanyarodó kerékpárossal. A férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

1997. augusztus 13.
Tóth Pál MSZP-s országgyűlési képviselőt Miskolcon, a zebrán elütötte egy kerékpáros. Súlyos fejsérüléssel vitték kórházba, ahol 1997. augusztus 18-án belehalt sérüléseibe.

1997. augusztus 24.
Csurka István, a MIÉP elnöke személygépkocsija Cserkeszőlőn ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és egy villanyoszlopnak ütközött. A pártvezető nyolc napon túl gyógyuló szegycsonttörést és kisebb zúzódásokat szenvedett.

1997. augusztus 25.
Sümeghy Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, Békés megyében a 44-es számú főútvonalon előzésbe kezdett, de az út bal oldaláról egy teherautó váratlanul kitolatott elé. A politikus bal lábán súlyos sérüléseket szenvedett, további két ember könnyebben megsérült.

1997. szeptember 21.
Cser Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója szolgálati gépkocsijával gyorshajtás miatt Mezőkövesd határában az árokba borult.

1998. február 11.
Horn Gyula miniszterelnök szolgálati gépkocsijával a Lánchídnál összekoccant egy autóbusszal.

1998. május 10.
Csurka István
, a MIÉP elnöke az M7-es autópályán belerohant egy karambol miatt feltorlódott kocsisorba. A pártelnök felesége könnyebben megsérült.

1998. szeptember 10.
Vastagh Pál
, az MSZP országgyűlési képviselője a Széchenyi rakparton egy taxival ütközött össze.

1998. szeptember 16.
Lezsák Sándor
, az MDF elnöke kisebb sérülésekkel járó közúti balesetet szenvedett, amikor Kecskemét határában gépkocsijával egy hirtelen felbukkanó kutyát akart kikerülni. Az úttestről kisodródott, és az árokba csúszott.

1998. október 10.
Várhegyi Attila
, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára Heves város belterületén egy útkereszteződésnél motorkerékpárossal koccant. A motoros könnyebb sérülést szenvedett.

1998. november 13.
Karambolozott az Orbán Viktor miniszterelnököt szállító szolgálati személygépkocsi egy másik személygépkocsival Budapesten a XIII. kerületi Dráva utca és Dózsa György út találkozásánál.

1999. január 7.
Tamás Károlyt
, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát szállító kocsi koccant Szolnok közelében a vele szemben közlekedő, a saját sávját elhagyó autóval, amely megállás nélkül tovább hajtott. A balesetet követően az államtitkár folytatta útját, részt vett egy szolnoki eseményen, ahol rosszul lett, és kórházba szállították.

1999. április 2.
Az M1-es autópályán egy utánfutóról leeső sírkő darabjaira hajtott autójával Horn Gyula. Gépkocsijának mindkét bal oldali kereke defektet kapott.

1999. május 22.
A Gál Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő vezette gépkocsi összeütközött egy másik autóval a budapesti Tárogató út és a Bognár utca kereszteződésénél. Gál Zoltán sértetlen maradt, míg a másik kocsi utasa könnyű sérülést szenvedett.

1999. június 1.
Gyimóthy Gézának
, az Országgyűlés alelnökének szolgálati gépkocsija a XIX. kerületi Nagykőrösi úton elsodort egy nem a kijelölt helyen átkelő kerékpárost, aki könnyebben megsérült.

1999. július 22.
A romániai Maroskece településen Orbán Viktor kabinetfőnökét, Nagy Andort szállító gépkocsi elgázolt egy kerékpáros gyereket, aki súlyosan megsebesült.

1999. augusztus 22.
Budapesten a Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert szállító, szabályosan, a megkülönböztető jelzés előírásszerű alkalmazásával haladó gépkocsiba a Teréz körúton belefutott a Király utcából a Blaha Lujza tér felé szabálytalanul balra kanyarodó gépkocsi.

1999. szeptember 9.
Harrach Péter
szociális és családügyi miniszter szolgálati gépkocsijával egy kistehergépkocsival és egy személygépkocsival ütközött Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében, piros jelzésen áthaladva.

1999. november 5.
Kövér László
, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter gépkocsijával hirtelen fékezett, amikor a XI. kerületi Budaörsi úton két gyalogos szaladt át előtte az úttesten. Hátulról belerohant egy autó, melynek vezetője térdsérüléseket szenvedett.

1999. november 17.
Az MSZP nyíregyházi gyűlésére igyekvő szocialista politikusokat szállító gépkocsi összeütközött egy teherautóval az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán. Az Országgyűlési Hivatal gépkocsija, amely a tehergépkocsit követte, már nem tudott megállni, és nekiütközött az előtte haladó járműnek. Az egyik utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

2000. január 11.
A honvédelmi miniszter szolgálati gépkocsija Budapesten, a Podmaniczky utca és a Teréz körút kereszteződésében hirtelen fékezett, majd felcsúszott a járdára, ahol elütött egy 16 éves fiatalt.

2000. április 28.
Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára személygépkocsijával Budapesten elgázolt egy gyalogost, aki féktávolságon belül lépett az autója elé. A férfi könnyebb sérülést szenvedett.

2000. október 16.
Buza Attila
fideszes országgyűlési képviselő, Ócsa polgármestere gépkocsijával lehajtott az úttestről az Alsónémediből Ócsa felé vezető 50-es főúton. A politikus életét vesztette.

Forrás: MTI