'Egy kis kampány, egy kis ez, egy kis amaz'

2005.08.26. 17:00
A kormányzati köröket érintő kémüggyel kapcsolatos magyar titkosszolgálati jegyzőkönyv-részleteket közölt pénteken egy román napilap. A Cotidianul Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű nő telefonbeszélgetésének állítólagos lehallgatási jelentését kapta meg. A magyar nemzetbiztonság nem kommentálta a dokumentumok külföldi megszellőztetését. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is vizsgálódik.
Gyurcsány is vizsgálódik
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken tájékoztatást kért Tóth András polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli minisztertől annak a magyarországi "kémtörténetnek" a valóságtartalmáról, amelyet az egyik napilap tálalt a héten.

Erről László Boglár kormányszóvivő beszélt újságírói kérdésre válaszolva pénteken, sajtótájékoztatón. Hozzátette, a kormányfő várja annak tisztázását is, hogy ha az ügy valóban létezik, akkor hogyan kerülhetett ki azoktól a szervezetektől, amelyekre kizárólagosan tartozik.

Ez nem annyira miniszterelnöki, illetve kormányzati, mint amennyire szakmai, elsődlegesen a Tóth András vezette hivatal hatáskörébe tartozó kérdés, fogalmazott a szóvivő.

"Egy kis kampány, egy kis ez, egy kis az, egy kis amaz" - számolt be Magyar Bálint egy állítólagos lehallgatási jegyzőkönyv szerint a Lorin fedőnéven emlegetett nőnek a tavalyi EU-választás előtti időszak egyik napjáról. A két oldalas jegyzőkönyvet a Cotidianul nevű román napilap tette közzé pénteken.

Saját infó

Mint ismert, az elmúlt napokban jelentek meg információk arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal tavaly megfigyelte Szatmári Tibort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábbi budapesti irodavezetőjét és feleségét, Szatmári Ildikót, az oktatási tárca egykori főtanácsosát, mert a gyanú szerint kapcsolatban álltak a román titkosszolgálattal. A kémsztoriról az országgyűlési képviselők az NBH 2004-es évi beszámolójakor értesültek. A parlament nemzetbiztonsági bizottságában Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere saját információi alapján kérdezett rá a nemzetbiztonsági vezetőknél az ügyre, amelynek részletei azonban csak a Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán kaptak nagyobb nyilvánosságot. A Magyar Nemzet információi szerint Szatmári Ildikó két miniszterrel és a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnökével is intim kapcsolatba került.

E-mailben kapták

A román újság, a Cotidianul e-mailt kapott az elmúlt napokban, amelyben Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű személy (aki mögött az újság Szatmári Ildikót sejti) beszélgetésének kivonatát ismertetik. A szóban forgó dokumentum egy magyar titkosszolgálati lehallgatási jelentés hitelességében a Cotidianul sem bízik teljesen. Magukat megnevezni nem kívánó szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kétoldalas melléklet, amelyet az e-maillel együtt kaptak, önmagában hiteles, és egy hosszabb sorozat része lehet, de eltérő azonosítókat tartalmaz. Ezért elképzelhető, hogy a miniszterrel folytatott beszélgetést esetleg egy másik beszélgetéssel keverték össze tudatosan, vagy kevésbé tudatosan. Ráadásul dokumentumon egy helyen elgépelték a lehallgatás dátumát 2005. május 18-ára, holott a jelentés, amelyet 2004 május 24-ére dátumoztak egy másik helyen 2004. május 18-i lehallgatást jelöl

Jönnek a jegyzőkönyvek
Pénteken ugyancsak lehallgatási jegyzőkönyveket kapott emailben a Transindex romániai magyar portál. A bizonytalan hitelességű dokumentumok, közül az egyik azonos a Cotidianulban megjelent kétoldalas szkennelt anyaggal. A Nemzetbiztonsági Hivatal jelentéseinek tűnő jegyzőkönyvekben Magyar Bálint az Oktatási Minisztérium telefonszámáról hív egy 0620-al kezdődő mobilszámot, majd közepesen semmitmondó beszélgetéseket folytat a Lorin kódnevű megfigyelt személlyel.

Az egyetlen

A Cotidianul ettől függetlenül ismerteti a dokumentum tartalmát, és eszerint Magyar Bálint otthonába invitálta Lorint. Szó szerint Magyar ezt mondja Lorinnak (talán Szatmári Ildikónak?): "Te vagy az egyetlen, akit meghívtam." A miniszter ehhez hozzátette, "személyesen". Erre Lorin nevetve válaszolt, hogy "köszöni nagyon", vagyis nagyon örül a meghívásnak.

Csak szakmai kapcsolat

Magyar Bálint minisztériumi sajtóosztályán azt mondták, nem tudnak arról, hogy a miniszter lakására invitálta volna Szatmári Ildikót. Hangsúlyozták, Magyar Bálint és Szatmári Ildikó között csak szakmai kapcsolat volt.

Az Index megkereste a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékesét, ám az NBH-ban nem kívánták kommentálni a magyar titkosszolgálati dokumentumok külföldi nyilvánosságra kerülését.