Nagyon érdekes honatyák

2000.11.21. 16:14

Előszavunkat itt olvashatják.

Az össszeállítást Szegő Iván Miklós készítette.


A-D G-H J-Ne Ni-R S-Sz T-V

Nikolits István (MSZP)

1.) Vita a Defend Kft.-vel.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. november 1.)

    A per szüneteltetését kérték a felek abban a polgári perben, melynek felperese, a Defend Kft. egymillió forintos kártérítést követel Nikolits Istvántól, a Horn-kormány egykori titkosszolgálati miniszterétől jó hírnévhez fűződő személyiségi jogainak megsértése miatt.

  • Peren kívül megegyezne Nikolitscsal a Defend (Népszava)

    2.) Nem talált törvénysértést az ÁSZ, amikor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a Nádor Rt. közötti speciális eszközök bérleti konstrukcióját ellenőrizte. A számvevőszék ugyanakkor jogosnak ítélte Orbán Viktor miniszterelnök tavaly augusztusi döntését, amellyel leállította az Rt.-nek történő egymilliárd 200 millió forint kifizetését. (Népszava, Népszabadság).

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. június 25.)

    "Két feljelentés volt, az egyiket a KEHI tette meg, még '98-ban (a rendőrség felé), a másikat pedig a Nemzetbiztonsági Bizottság ugyanennek a KEHI vizsgálatnak az alapján tette meg a parlamenti vizsgálódások lezárultakor gyakorlatilag '99-ben. Most ezek a folyamatok azzal zárultak, hogy az ügyészség valóban elutasította, kétszer is - hiszen az első elutasítást megpanaszolta mindkét érintett, a KEHI és a Nemzetbiztonsági Bizottság is - bűncselekmény hiányában az egész halmazt" - Nikolits István nyilatkozata a Nap-Keltében.

  • Nádor ügy (Nap-Kelte)

    3.) Vancsik-ügy.

    Kovács Zoltán , a bizottság fideszes alelnöke érdekesnek találta, hogy Vancsik Zoltánnál akkor végeztek C-típusú átvilágítást, 1996-ban, amikor Nikolits István volt a titokminiszter, sőt a honatya fia apja első átvilágításakor távozott közös cégükből (Napi Magyarország, Népszava).

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (2000. március 17.)

    4.) Megfigyelési ügy.

    A megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság MDF-es tagja, Horváth Balázs a testület jelentéséhez olyan beadványt készít, amely szerint a Fővárosi Főügyészségnek kellene kivizsgálnia Nikolits István volt tárca nélküli miniszter kabinetfőnökének, Somogyi Tamásnak, valamint a Pinpoint Kft.-nek a kapcsolatát.

  • Népszava

    Nógrádi László (Fidesz), közlekedési miniszter

    Halálos közlekedési baleset részese az a megkülönböztetett jelzést használó autó, amelyben a miniszter utazott.

  • Életveszélyben a Nógrádi-balesetben megsérült lány (Index)
  • Meghalt a közlekedési miniszter Audijával ütköző Trabant sofőrje (Index)

    Orbán Viktor (Fidesz), miniszterelnök

    1.) Megfigyelési ügy.

  • Fodor Gábor írása a Népszabadságban
  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. június 15.)

    Horn Gyula volt kormányfő szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek ki kellene mondania, félretájékoztatták a megfigyelési ügyben, és bocsánatot kellene kérnie a szocialistáktól, mert az egész csak blöff.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. június 14.)

    Vancsik Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hazugsággal vádolta Orbán Viktort a Xénia-ügy pontatlan megszellőztetése miatt.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. május 5.)

    2.) Nemzeti Színház: "A kormányfő a törvénytelen eljárás védelmezőjévé szegődött, Hámori miniszternek pedig nincs beleszólása a dolgok menetébe" - mondta Magyar Bálint.

  • Az SZDSZ közleménye

    3.) Bányaügy, pártpénzek, székházügy.

    "Azt is tudjuk 1998 augusztusa, az ún. megfigyelési váddal kapcsolatba hozott, politikusok gazdasági érdekeltségeit tartalmazó, a cégnyilvántartásból kigyűjtött összeállítás nyilvánosságra kerülése óta, hogy az Ön családja jelentos bányavállalkozást muködtet, amelynek tőkéje a székházügyet követően indult gyors növekedésnek."

  • Bauer Tamás (SZDSZ) nyilatkozata
  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. augusztus 19.)
  • Világosi Gábor (SZDSZ) napirend előtti felszólalása az üggyel kapcsolatban

    Mádai Péter (SZDSZ) azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy igaz-e az az állítás: a Fidesz-székház eladásából származó bevétel jelentős része Fidesz közeli vállalkozásokhoz jutott el. Igaz-e, hogy a Fico Kft.-hez 440 millió forint került a székház eladásából származó összegből? Igaz-e, hogy ebből a pénzből 102 millió forint jutott el a Quality Invest Rt.-hez? Igaz-e, hogy az rt. a tagok törzsbetétjéből tulajdoni hányadot vásárolt meg a Dolomit Kft.-ben. az Orbán család bányavállalkozásában? A miniszterelnök válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a most elhangzott vádak az Élet és Irodalomban is megjelentek, és ha a válaszra kíváncsi a képviselő, az elsőfokú bírói ítéletben megtalálhatja azt. Eszerint a Fidesz-vezetők vagyoni gyarapodásának semmi köze a pártszékház eladásához. Orbán méltatlan dolognak tartotta az ilyen vádaskodást, különösen annak fényében, hogy az adóhatóság és az ÁSZ is ellenőrizte a Fidesz székházának eladását.

  • Ezúttal a miniszterelnök válaszolt (Népszava)
  • Fiúk a bányában (ÉS)
  • Ungár Klára a Magyar Nemzetben

    4.) Fidesz közeli cégek

  • Pintér Sándor levele Eörsi Mátyásnak

    5.) Repülés.

    Burány Sándor (MSZP) azt ajánlotta a kormánynak, hogy "szálljon le a földre." A képviselő szóvá tette, hogy három malévos vezetőt mentettek fel, miután a miniszterelnök gépe Londonban nem érte el az ottawai csatlakozást, nem történt viszont felelősségre vonás akkor, amikor a menetrendszerű New York-i járat Washingtonban szállt le a kormányfő látogatása miatt.

  • MSZP hírek

    6.) Postabank-ügy.

    A Fidesznek soha semmi köze nem volt a Postabankhoz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában.

    A Princz-féle Postabank a tavalyi választási kampányban szép summákat juttatott a győzelemre esélyes politikai pártoknak, és e tételeket működési költségein át számolta el. Továbbra sem tudni, mennyit kapott a Fidesz, és azt sem, mennyit tehettek zsebre a többiek.

  • A Mahir-Fidesz-Postabank-ügy (Magyar Narancs)

    Az adófizetők pénze bánja a Postabank és a Mahir Rt. leányvállalata, a Mahir Cityposzter Kft.-nek tavaly tavaszi 380 millió forintos ügyletét. Ezt immár, ha áttételesen is, de Járai Zsigmond pénzügyminiszter is elismeri.

  • (Forrás: Népszabadság, 1999. május 15.)

    Pallag László (FKGP)

    1.) Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője rágalmazás miatt feljelentette Pallag Lászlót, amiért kapcsolatba hozta őt az olajügyekkel.

  • Bizottságának tagjai nem, pártja támogatja Pallag Lászlót (Népszava)

    2.) A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött személyiségi jogi perben Pintér Sándor belügyminiszter azt sérelmezi, hogy Pallag László kisgazda parlamenti képviselő a Nógrádi Zsolt vallomását ismertető tájékoztatóján összefüggésbe hozta őt az olajos bűncselekményekkel.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. szeptember.)

    Paszternák László (MSZP)

    1.) A Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa elfogadta Paszternák László elnök lemondását.

  • Népszava

    Visszahívja az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságában betöltött posztjáról Paszternák László képviselőt az MSZP parlamenti frakciója. Az ellenzéki képviselőcsoport nagy többséggel döntött arról, hogy a szakszervezeti vezető etikai normákat sértett telekvásárlási ügyével (Népszava).

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. szeptember 21.)

    2.) Vadászatok és Postabank.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. szeptember 11.)

    Pető Iván (SZDSZ), az SZDSZ korábbi elnöke

    1.) Tocsik-ügy: "Úgy vélem, bár közvetlen felelősségünk korlátozott, sajnos, nem elhárítható, és kénytelenek vagyunk a történtek politikai következményein is eltöprengeni."

  • Pető Iván a Heves Megyei Hírlapban

    "Többször elmondtuk itt, a parlamentben is, parlamenten kívül is, hogy nem pusztán arról van ma szó, hogy találtatott egy korrupciós ügy - ami igaz -, és senkinek a felelosségét nem csökkenti, ha arról is beszélünk, hogy itt a magyar parlamenti demokrácia alapjairól van szó. Ha a parlamenti pártok nem tudják a korrupció további burjánzását megakadályozni, akkor ez az egész magyar parlamenti demokrácia alapjait érinti."

  • Pető Iván parlamenti felszólalása

    2.) Találkozók Tasnádival a Korda-villában.

    Tasnádi Péter saját szervezet, esetleg párt alapítását készíthette elő a Korda-villában tartott tanácskozásokon - értesült a Napi Magyarország. Pető Iván elmondta: ő is járt a Korda-villában, vállalkozói fórumra hívták, de a szervezők kilétéről fogalma sem volt.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. szeptember 21.)
  • Showder.com

    3.) Olajügy-cáfolat.

  • Ismét vádaskodik az olajbróker (Index)

    Pusztai Csaba (MSZP)

    Érdekelt-e a türelmi zóna kialakításában, Mogyoród környékén?

  • (Forrás: Magyar Hírlap, 2000. augusztus 9., 1-5. old.)

    Az MSZP országos egyeztetőbizottsága megtárgyalja Pusztai Csaba országgyűlési képviselő, a párt pénzügyi ellenőrző bizottsága elnökének ügyét. Pusztai cége révén érintett volt a Hungaroring közelében létesített ideiglenes türelmi zóna létrehozásában. Emiatt Horn Gyula volt pártelnök szorgalmazta, hogy az MSZP mielőbb szabaduljon meg Pusztaitól, aki etikai vizsgálatot kért ügyében. A képviselő elmondta: ha meghívják az egyeztetőbizottság ülésére, akkor a testület elé tárja a rendőrséggel és az önkormányzattal kötött szerződéseit, amelyek szerint cégének csupán a türelmi zóna műszaki előkészítése volt a feladata.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. augusztus 30.)

    Rapcsák András (Fidesz)

    1.) Tizenhárom perben érintett Rapcsák András.

  • (Forrás: Népszava)

    2.) Rapcsák András mentelmi joga - Dornbach Alajos nyilatkozata

  • (SZDSZ)

    Dornbach Alajos szabad demokrata képviselő közleményben szólította fel képviselőtársait, hogy a jövő héten függesszék fel Rapcsák András fideszes honatya mentelmi jogát. Szerinte ugyanis az Országgyűlés mentelmi bizottsága ezen a héten példa nélküli döntést hozott, amikor nem javasolta ezt, noha Rapcsák alaposan gyanúsítható a legfőbb ügyész megkeresése szerint a hivatalból üldözendő gazdasági bűncselekmény elkövetésével.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (2000. február 25.)

    3.) Három (egykori vagy jelenlegi) fideszes polgármester (Szita Károly, Várhegyi Attila, Rapcsák András) ellen is büntetőeljárás vagy ügyészségi vizsgálat folyik.

  • (SZDSZ)


    A-D G-H J-Ne Ni-R S-Sz T-V