Karácsonyra nagyon kíváncsi lett a Fidesz

2008.12.20. 21:06
Több mint 1300 írásbeli kérdést adott be a Fidesz két nap alatt a miniszterekhez, kétszer annyit, mint eddig egész évben - derül ki az Országgyűlés adataiból.

A legtöbb kérdést pénteken és szombaton az oktatási és a közlekedési tárcavezető kapta, előbbi 173-at, utóbbi 172-t. Száznál több írásbeli kérdést intézett a Fidesz a szociális, az egészségügyi, az igazságügyi, a földművelésügyi, az esélyegyenlőségi és a pénzügyminiszterhez.

A házszabály szerint az írásbeli kérdésekre 15 napos határidővel kell válaszolni, az nem számít, ebből mennyi a munkanap. Az Országgyűlés ellenőrzi, hogy a miniszterek betartják-e ezt a határidőt, ha nem, a házelnök figyelmeztető levelet küld a tárcavezetőnek.

A Fidesz és a KDNP most beadott írásbeli kérdéseinek január 5-én és 6-án jár le a határideje. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: az országgyűlési képviselők alkotmányos joga és kötelessége is, hogy a kormány tagjait írásbeli kérdések útján is ellenőrizzék. Hozzátette: mivel véget ért az őszi ülésszak, erre most ezt látták megfelelő formának.

Az elmúlt esztendőkben nem volt példa ilyen év végi kérdésdömpingre. Tavaly az ellenzéki pártok ugyanebben az időszakban 26 írásbeli kérdést nyújtottak be a miniszterekhez, illetve a kormányfőhöz. A szocialista-liberális koalíció 2002 óta tartó, második kormányzása idején eddig a legtöbb kérdést, mintegy 300-at, 2004-ben intézték az ellenzéki pártok a tárcavezetőkhöz, illetve a miniszterelnökhöz az év végén.