Demszky: Biciklizzen százezer budapesti!

2007.08.29. 17:27
Biciklire pattantak az SZDSZ-es potentátok, hogy népszerűsítsék a járművet. Kóka János 60 milliárdot, Demszky Gábor lezárt belvárost, Hortváth Ágnes jó egészséget ígért, Fodor Gábor pedig frekventált helyre tette a biciklitárolót. Az esőben kerekező politikusok még több bringást akarnak látni.

A Deák tér melletti SZDSZ-sátorban biciklis civil szervezetek képviselőivel beszélgettek az SZDSZ hatalmi pozícióban lévő politikusai, utána pedig ígéreteket tettek a magyarországi kerékpározás felvirágoztatására. Sinka Károly, a félévenként tízezreket megmozgató Critical Mass szervezője elégedett volt a politikusokkal, szerinte lehet, hogy most tényleg történik valami a biciklisták érdekében. A többi civil is optimistán nyilatkozott, szerintük a tervek jók, remélik, hogy megvalósulnak.

Fotó: Huszti István

Sok-sok bicikliút lesz

A zártkörű megbeszélés után a politikusok bejelentéseket tettek. „Hihetetlen sebességgel terjed a kerékpározás Budapesten” – mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, gazdasági miniszter. Információink szerint ő kezdeményezte, hogy a párt meghatározó politikusai közösen szálljanak nyeregbe. A másik két SZDSZ-es miniszter – Fodor Gábor környezetvédelmi és Horváth Ágnes egészségügyi – mellett Demszky Gábor főpolgármester vett részt a programban.

Kóka azt mondta, hogy a következő hét évben 60 milliárd forintot, jórészt uniós támogatást fordítanak a kerékpározás fejlesztésére. A pénz nagy részéből bicikliutak épülnek. Száz kilométert már átadtak, 500-at már terveznek, a többit 2013-ig folyamatosan építik. Addigra a terv szerint megduplázódik a magyarországi kerékpárutak hossza. Felújítások is lesznek, először a Fertő-tó körüli utat renoválják. Fodor Gábor, vízügyekért is felelős miniszter azt mondta, hogy minden új gáton lesz bicikliút. Ez országos hálózattá nőhet majd.

A belvárosban rosszabb lesz autózni mint bringázni?

Demszky Gábor szerint nem csak a bicikliutakon múlik, hogy sokan tekerjenek. Szerinte ehhez az kell, hogy kényelmesen lehessen használni a kétkerekűeket, vagyis előnyt kell biztosítani használóiknak. A belvárosban tehát csillapítani kell a forgalmat. Erre a legjobb megoldás az útdíj bevezetése lehet. Londonban és Stockholmban már működik a rendszer, ott fizetniük kell az autósoknak a belvárosban. Ehhez be kéne fejezni az M0-s körgyűrűt és a négyes metrót, mert a főpolgármester szerint ezek megfelelő alternatívái lesznek a belvárosi autózásnak. Mivel e műtárgyak csak 2010-ben készülnek el, az útpénzt csak a következő ciklusban vezethetik be. A mostani városvezetés addig tanulmányozza a külföldi példákat.

Demszky szerint most csak a fővárosiak 1-2 százaléka jár munkába vagy iskolába biciklivel. 2013-ra az arányt 5 százalékra növelné. Ez körülbelül százezer naponta bicikliző embert jelent. Egyetértettek a politikusok abban is, hogy a biciklizés még nem elég biztonságos, mert a kerékpárosok nem egyenrangúak az autósokkal. Kóka egyenjogúságot követelt. „A bringások egy dologban egyetértenek: felismerték, hogy a kerékpárosoké a jövő!” – tette hozzá.

Demszky a főváros sikersztorijaként emelte ki, hogy hétvégente a Margit híd egyik sávját lezárják a biciklisek kedvéért. Megígérte, hogy a kiskörút egyik oldalán a parkolókat megszüntetik, és helyén kerékpárút épül, még ebben a ciklusban.

Fodor Gábor a gátakon kívül saját minisztériumát is kerékpárbaráttá tette. Eddig egy hátsó udvarban tehették le bringáikat az intézménybe érkezők, mától viszont az épület parkolójában az autóktól veszi el a helyet a tároló. Horváth Ágnes szerint jó lenne, ha az emberek tévénézés helyett bicikliznének.

A gazdasági tárca ajándékokkal ösztönzi azokat a munkahelyeket, ahová sokan járnak biciklivel dolgozni. Az akció szeptember 3.-14. között tart és „Bringázz a Munkába!” címet viseli, alcíme: „Hadd lássa a főnök, hogy hajtasz”.

Csak teleszkóposra ülnek a liberálisok

A négy politikus a gazdasági minisztériumtól közösen kerekezett a Deák térre. Mindannyian teleszkópos járművet használtak ehhez. A közel egy kilométeres tekeréshez Demszky Gábor kivételével farmert húztak. A főpolgármester öltönynadrágot, rózsaszín csíkos inget és piros nyakkendőt viselt, utóbbit a sajtótájékoztatóra zsebre vágta. Kóka szintén csíkos ingben volt, Fodor pulóverben. Horváth „Love your life” feliratú pólót és nyitott kardigánt viselt. Demszkyn kívül mindenkinek volt sisakja. Demszkynek és Kókának volt kilométerórája is. Elöl-hátul volt lámpája Demszkynek és Fodornak, csak elöl Kókának, és semmilyen fényszóróval sem szerelkezett fel Horváth. A tekerés mindenkinek jól ment, csak Horváth Ágnes lánca kattogott furcsán, a váltó hallhatóan nem volt jól beállítva. Mondta is egyszer Fodor Gábor társainak, hogy várják be az Ágit, mert ő kölcsön-biciklivel van.

Horváth, Fodor, Kóka és Demszky is nyeregben
A kamerákkal kísért csapat hamar szétszakadt, mert a szitáló esőben Demszky elhúzott a bolytól. A József Attila utca sarkán aztán bevárta a többieket. A politikusok a Bajcsy-Zsilinszky út kerékpárútját használták. Megoldották azt a kérdést is, hogy a Deák tértől hogyan kell továbbhaladni, ott ugyanis véget ér az út. Az úttest külső sávja buszsáv, ott tilos tekerni. Belső sávban biciklizni kellemetlen és veszélyes. A kormány a gyalogosoktól zsúfolt járdát választotta. Az esemény után mind a négy politikus kerékpárral távozott. Két miniszter indulásának pillanatában egy-egy fekete Audi is elhajtott a liberális sátor mögül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán: Nincsenek gyilkos hajlamaim

Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán: Nincsenek gyilkos hajlamaim

Hosszan érvelt az ártatlansága mellett a Fenyő-ügyben.

április 8., 13:38

  • Belföld
Freund Tamás szerint Schmidt Mária félrevezet a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatban

Freund Tamás szerint Schmidt Mária félrevezet a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatban

Az MTA elnöke számos pontban cáfolta Schmidt Mária vádjait.

9 perce

  • Belföld
Orbán Viktor a zebrák után nyulakat vásárolt Tiszakürtön

Orbán Viktor a zebrák után nyulakat vásárolt Tiszakürtön

A miniszterelnök videót is posztolt a látogatásról.

április 8., 11:46

  • Belföld
Reagált a kormány a rekordalacsony születésszámokra

Reagált a kormány a rekordalacsony születésszámokra

A Kulturális és Innovációs Minisztérium az 1995-ös Bokros-csomagot is hibáztatja.

április 8., 11:14

  • Belföld
Így változik Budapest közlekedése a keddi tüntetés miatt

Így változik Budapest közlekedése a keddi tüntetés miatt

Több járat útvonala is módosul.

április 8., 13:07

  • Belföld
Bírságot kaptak a momentumosok a közmédiás akcióért, de folytatják a tüntetéseket és a hídzárakat

Bírságot kaptak a momentumosok a közmédiás akcióért, de folytatják a tüntetéseket és a hídzárakat

A párt szóvivője árulta el a konkrét összeget.

április 8., 13:33

  • Címlapon
Törölték Rogán Antalt a szankciós listáról

Törölték Rogán Antalt a szankciós listáról

Még soha senki nem került le erről a listáról ilyen rövid idő alatt.

1 órája

  • Belföld
Fenyő-gyilkosság: újabb perpatvar a tárgyaláson, Portik nem hajlandó a bírósággal beszélni

Fenyő-gyilkosság: újabb perpatvar a tárgyaláson, Portik nem hajlandó a bírósággal beszélni

Nemsokára ítélet születhet a negyed évszázaddal ezelőtti emberölési ügyben.

április 8., 11:34

  • Belföld
Vogel Evelin új vállalkozást indított egy ukrán modellel

Vogel Evelin új vállalkozást indított egy ukrán modellel

Magyar Péter korábbi barátnője tulajdonosa és ügyvezetője is a cégnek.

április 8., 11:41

  • Belföld
Tudományosan bizonyított: a ChatGPT szinte hibátlanul felismeri a leggyakoribb bőrproblémákat

Tudományosan bizonyított: a ChatGPT szinte hibátlanul felismeri a leggyakoribb bőrproblémákat

A szoftver az esetek 93 százalékában bizonyult pontosnak.

április 8., 13:41

  • Belföld
Az Oktatási Hivatal közölte, mikor lehet beiratkozni az általános iskolákba

Az Oktatási Hivatal közölte, mikor lehet beiratkozni az általános iskolákba

Az óvodai beiratkozásról is tájékoztattak.

április 8., 13:43

  • Belföld
Népszava: rövid videókkal váltaná ki a Belügyminisztérium a drogprevenciós előadásokat

Népszava: rövid videókkal váltaná ki a Belügyminisztérium a drogprevenciós előadásokat

Egy korábbi kimutatás szerint a tanulók egy része már fogyasztott marihuánát.

április 8., 10:59

  • Belföld
Folytatódik a zord idő, de már látszik a fény az alagút végén

Folytatódik a zord idő, de már látszik a fény az alagút végén

Maradnak a mínuszok, de nappal egyre melegebb lesz.

április 8., 06:13

  • Belföld
Századvég: a lakosság többsége elutasítja a Pride-ot és a hídfoglalást

Századvég: a lakosság többsége elutasítja a Pride-ot és a hídfoglalást

Április 8-án újabb tüntetés várható Budapesten.

április 8., 11:07

  • Belföld
Németh Szilárd: Drogügyekben ne mérlegelhessenek a bírák

Németh Szilárd: Drogügyekben ne mérlegelhessenek a bírák

A politikust a kábítószer előállításával gyanúsított csepeli férfiak elengedése bőszítette fel.

április 8., 06:09

  • Belföld
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne legyenek erőszakosak a tüntetőkkel szemben

A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne legyenek erőszakosak a tüntetőkkel szemben

Hajnali 4-ig kaptak engedélyt a demonstrációra Hadházy Ákosék.

április 8., 06:49

  • Címlapon
A tüntetők meg akarták támadni a Karmelitát és a Sándor-palotát – papírrepülőkkel

A tüntetők meg akarták támadni a Karmelitát és a Sándor-palotát – papírrepülőkkel

Hadházy Ákos meghívná egy kávéra Orbán Viktort szerda reggel.

5 órája

  • Címlapon
Kocsis Máté és Hidvéghi Balázs sem hagyta szó nélkül a Magyar Péterről készült mémet

Kocsis Máté és Hidvéghi Balázs sem hagyta szó nélkül a Magyar Péterről készült mémet

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke sumákolhat pár hétig Weber úr kénye-kedve szerint.

2 órája

  • Címlapon
Több helyen is léket kapott a magyar ipar hajója

Több helyen is léket kapott a magyar ipar hajója

A vesszőfutás belső szemmel: a gyatra adatok mellett a bizonytalanság is pusztít.

6 órája

  • Címlapon
Durván felkavarja a családi házak piacát a kormány döntése

Durván felkavarja a családi házak piacát a kormány döntése

Tízmilliókat kaphatnak a házat vásárlók.

13 órája

  • Belföld
Döntött a kormány, jön a többlettámogatás a ragadós száj- és körömfájás miatt

Döntött a kormány, jön a többlettámogatás a ragadós száj- és körömfájás miatt

A járvány megakadályozása a cél, Orbán Viktor már aláírta a határozatot.

április 8., 07:41

  • Belföld
Ezekkel a trükkökkel tökéletes lehet az alvása

Ezekkel a trükkökkel tökéletes lehet az alvása

Az alvás fontosabb, mint gondolná. A pszichiáter válaszol.

április 8., 08:06

  • Belföld
Rossz hír az Ausztriába tartóknak, több kilométeres sor alakult ki Hegyeshalomnál

Rossz hír az Ausztriába tartóknak, több kilométeres sor alakult ki Hegyeshalomnál

Az osztrák hatóságok fertőtlenítik a járműveket.

április 8., 08:45

  • Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Zárul az olló a Fidesz és a Tisza Párt között

Mráz Ágoston Sámuel: Zárul az olló a Fidesz és a Tisza Párt között

A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a következő év nagy feladata a mozgósítás.

5 órája

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc szerint ugyanarról hazudik a Fidesz és a Tisza Párt

Gyurcsány Ferenc szerint ugyanarról hazudik a Fidesz és a Tisza Párt

A DK elnöke úgy véli, a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását.

április 8., 09:43

  • Belföld
Hadházy Ákos mameluknak nevezte a Kúria elnökét, szerinte ő dönt majd a jövő évi választásokról

Hadházy Ákos mameluknak nevezte a Kúria elnökét, szerinte ő dönt majd a jövő évi választásokról

Szerinte a Kúria egyáltalán nem foglalkozott a tüntetők érveivel.

április 8., 08:28

  • Belföld
Ellopott egy autóbuszt egy szolnoki fiatal, majd kettétört egy villanyoszlopot

Ellopott egy autóbuszt egy szolnoki fiatal, majd kettétört egy villanyoszlopot

Személyi sérülés nem történt.

április 8., 14:53

  • Belföld
Két román férfi a zsidóságuk miatt támadt meg két osztrákot az M3-as autópályánál

Két román férfi a zsidóságuk miatt támadt meg két osztrákot az M3-as autópályánál

A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette.

április 8., 13:52