Ki kivel nem fogott kezet a díjátadáson

2006.03.15. 17:18
Fekete János Sólyom Lászlóval, Szabad György viszont Gyurcsány Ferenccel nem fogott kezet a március 15-i parlamenti díjátadási ceremónián.

Az idei március 15-i állami díjátadó előtt két nappal Sólyom László köztársasági elnök meglepő bejelentést tett: néhány díjazott személyével kapcsolatban aggályát fejezte ki, de törvényi lehetősége híján aláírta az állami elismerésben részesítettek névsorát. Az Index azóta sem cáfolt információi szerint a nagymarosi vízlépcső szellemei atyjának, Mosonyi Emilnek, Marjai Józsefnek, a rendszerváltás előtti évtized miniszterelnök-helyettesének, valamint Fekete Jánosnak, az állampárti idők gazdasága egyik legfőbb irányítójának, az MNB volt elnökhelyettesének nem adott volna Sólyom kitüntetést.

Debreczeni nem veszi át

A nemrégiben ügynökváddal illetett Debreczeni József publicista levélben közölte Bozóki András miniszterrel, hogy nem fogadhatja el a a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Debreczeni "újságíróként, közíróként" úgy véli, állami kitüntetést nem, vagy csak különleges esetben vehet át. A mostani alkalmat nem tartja ilyennek. Mint mondta, pont Gyurcsány Ferenc politikai életrajzán dolgozik, így a kitüntetés "ebben a helyzetben ez a kitüntetés kínos látszatot keltene".

A protokoll

A március 15-i átadási ceremónián Fekete és Marjai igen, Mosonyi viszont betegsége miatt nem jelent meg. Az államfő a ceremónia előtti rövid beszédében hangsúlyozta, hogy az elnök adományozása mögött az egész nemzet elismerése áll, és hogy az államfői intézmény erkölcsi súlyt ad a kitüntetésnek. Sólyom szerint az nem igaz, hogy neki automatikusan alá kellene írnia a javasolt kitüntetési listát. Ezután a több tucat díjazott egyenként a három közjogi méltóság elé járult. A név szerint szólítottak előbb Sólyom Lászlótól vették át a kitüntetést, aztán sorban az államfővel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, és Szili Katalin házelnökkel fogtak kezet.

Fekete Jánosnak Sólyom átnyújtotta a Magyar Köztársaságért Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal díjat, egy pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán Fekete továbblépett és Gyurcsány Ferenccel, és Szili Katalinnal fogott kezet.

Meglepett Szabad György

Marjai József ugyanolyan elismerésben részesült mint Fekete. A volt miniszterelnök-helyettes Sólyomtól átvette a díjat, aztán csak álltak egymással szemben. A volt miniszterelnök-helyettes néhány másodperces teketóriázását Sólyom mozdulata törte meg, amikor hirtelen előre nyújtotta a kezét.

Meglepetést keltett a rendszerváltás utáni első házelnök, Szabad György is, aki miután Sólyomtól átvette a Széchenyi-díjat, Gyurcsányt kikerülve anélkül, hogy a kormányfővel kezet fogott volna, Szili Katalinhoz lépett. Szabad György az Indexnek a ceremónia után nem kívánta "analizálni", hogy "a kezek miért nem találkoztak". Annyit jegyzett meg, hogy "ilyenkor, amikor átvesz az ember egy ilyen kitüntetést, nagyon sok dolga van", de hogy szándékos volt-e Gyurcsány negligálása, arra annyit mondott: "ez egy hosszú történet".

Miért ne?

Marjai József sem kívánt nyilatkozni, csupán annyit mondott, Sólyomnak kellett nyújtania előbb a kezét, hiszen ő hívta meg. Kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy kézfogás közben semmit sem mondtak egymásnak. Hogy gondolkodott-e azon, hogy mégsem veszi át a díjat, visszakérdezett: "miért ne vettem volna át?"

A ceremónia után Fekete János elmondta, jóllehet az államfő hívta meg, eljött, mert ott sok barátja van. "Ő sem fogott velem kezet, és én sem fogtam vele kezet", mondta, majd hozzátette: "jól érzem magam".

Mosonyi Emil - aki Széchenyi-díjat kapott - betegsége miatt csak később veszi át a díjat. Az Index úgy tudja, hogy Mosonyit a Kossuth- és Széchenyi Bizottság Műszaki Alkalmazott Tudományok Albizottsága javasolta az elismerésre. Fekete és Marjai előterjesztőiről továbbra sem tudni semmit.

A többi kitüntetettről ezen a linken olvashat.