Medgyessy költözik Mádl parlamenti szobáiba

2003.01.22. 08:39
Mádl Ferenc a Várba, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig az államfő megüresedő parlamenti dolgozószobájába költözik napokon belül, a kormány pedig a jövőben a parlament Munkácsy termében tartja majd üléseit. A Magyar Hírlap összeállításából kiderül, hogy a kormányfő új szobáját nem újítják fel, leendő dolgozószobájába azonban magával viszi bútorait.
Draskovics Tibor, a kormányfő kabinetfőnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy Medgyessy Péter jelenlegi dolgozószobája kisebb, mint az ő előszobája, így ott három embernél többen csak nehezen tudnak egyidejűleg dolgozni. Mádl Frerenc megüresedő irodája viszont éppen akkora, mint Dávid Ibolya parlamenti alelnök dolgozószobája. A lap úgy tudja, hogy a nem fogják átalakítani az elnöki hivatal irodáit, mindössze egyetlen helyiség van, ami jelentősebb átalakításra szorul.

Kormányülések a Munkácsy teremben

Ez az az iroda - melyet Mádl Dalma, az államfő felesége az utolsó pillanatig használni kívánt - ahol a jövőben a kormányfő mindennapjait megkönnyítő tálaló- kiszolgáló szoba. Emiatt pénteken a kormány még a régi helyén tanácskozik, azután következő ülését viszont már a parlament Munkácsy termében tartja majd, mely a leendő miniszterelnöki dolgozószobából nyílik. A kormányülések leendő helyszínén van egyébként Munkácsy Mihály egyik legismertebb alkotása, a Honfoglalás, melyet eredetileg a parlamenti ülésterembe szántak, ám a Magyar hírlap szerint "akusztikai okokból" végül jelenlegi helyére került az ismert alkotás.

Költözik a kabinet is

A kormányfő mellett költözik Medgyessy Péter 90 fős kabinetjének egy része is, ők az elnöki hivatal megüresedő irodáit foglalhatják el a Parlament félemeletén. A kormányfő kabinetfőnöke állítja: nem foglalnak majd el négyzetméterben több irodát, mint eddig. Draskovics szintén viszi magával a bútorait, de sem az ő, sem pedig a munkatársai új szobáit nem újítják fel. A kormányfői kabinet által felszabaduló szobákat két parlamenti bizottság kaphatja meg. Az államfő kiköltözése a 300 parlamenti szobából mindössze negyvenet érint. Ebből is csupán 32 az irodahelyiség, a többi folyosó, vagy mosdó.