Kóka lemond a miniszterségről

2007.07.19. 20:52
Lemond a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetéséről Kóka János, értesült az Index. A döntést pénteken ismertetik az SZDSZ megyei elnökeivel. Korábban Kóka és emberei is azt mondogatták, hogy megfér egymás mellett a pártelnökség és a miniszterség. Most rájöttek, hogy mégsem.
Kóka élete

Az orvos végzettségű Kóka János mindössze 32 évesen lett 2004-ben az első Gyucsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere. Előtte 10 évig a gazdaságban, azon belül az informatikában dolgozott. 1994 óta az Elendernél projektmenedzser, majd kereskedelmi igazgató. 1996-tól ügyvezetői, illetve vezérigazgatói tisztséget töltött be, és tulajdonos is lett.

2000-től az Elendert megvásárló PSINet európai szervezeténél alelnök. A dotkomválság idején, 2002-ben Kókáék visszaveszik a céget (az eladási árnál jóval olcsóbban), a cég pedig a nevét. 2004-ben ismét eladják az Elendert, ezúttal az Eurowebnek.

2006-ban belépett az SZDSZ-be, és bekerült a parlamentbe is. Hobbija a repülés, a biciklizés, a futás és fallabdázás. 191 centiméter magas, egy lánya van, Bianka.

Lemond Kóka János a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről, értesült az Index. Úgy tudjuk, Kóka a lemondása után csak az SZDSZ vezetésével akar foglalkozni, mert így nagyobb mozgástere lehet az SZDSZ önálló megjelenítésére, hiszen most kormánytagként kvázi a miniszterelnök beosztottja, és nem tartja jónak, hogy a kormányfő a főnöke.

Információink szerint az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-ig távozik a gazdasági tárca éléről, de többen azt sejtik, hogy már korábban távozni fog. Kóka péntek reggelre híva össze a párt megyei elnökeit, akikkel akkor ismerteti döntését. A párt legfőbb döntéshozó szervének, az ügyvivői testületnek a tagjait már tájékoztatta.

Az SZDSZ tavaszi elnökválasztási kampányában többen is azzal támadták Kóka Jánost hogy ha pártelnökké választják, akkor ez a tisztség sok lesz a miniszterséggel együtt. Kóka a március végi szabad demokrata küldöttgyűlésen azt mondta, marad miniszter, mert "az SZDSZ érdekei azt kívánják".


Fotó: Huszti István

Az elnökválasztási kampányban pedig az Indexnek azt mondta, „SZDSZ-elnökként a legnagyobb tárca vezetésének birtokában sokkal hatásosabban tudom képviselni a liberális értékeket a kormányban, mert úgy gondolom, hogy a kormányban sokkal több liberalizmusra van szükség. Szerintem az SZDSZ érdekei azt kívánják, hogy megtartsam a gazdasági minisztérium vezetését”

Információink szerint most azonban még azok is a miniszterség feladása mellett érveltek, akik korábban azt hirdették, hogy a két funkció betölthető egymás mellett.

Az új miniszterről egyelőre nincs döntés, SZDSZ-es forrásaink szerint több név is felmerült már. Esélyesként emlegetik például Garamhegyi Ábelt, a tárca jelenlegi államtitkárát.