A Fidesz alapítványa pénzeli a konzultációs testületet

2005.03.09. 16:20
Orbán Viktor bemutatta az egyelőre nyolctagú Nemzeti Konzultációs Testületet, bár az Index úgy tudja, hogy a testület a következő hetekben két új taggal bővül. A tanács Orbán szerint független a Fidesztől, noha a tanács felállításához szükséges forrásokat a Fidesz pártalapítványa finanszírozza. A professzorokból álló testület az két kérdőívvel fordul majd az állampolgárokhoz, számos lakossági fórumot és egyéb akciót szerveznek majd, például kifejezetten a fiataloknak szánt interaktív játékot indítanak Klikk néven.

Civil, társadalmi kezdeményezésnek nevezte a Nemzeti Konzultációs Testület létrejöttét a tanács szóvivője, Kudlik Júlia. Az egykori tévés a testület megalakulása utáni sajtótájékoztatón ismertette az alapító nyilatkozatot, amelyet kézjegyével látott el Finta József építész, Hofmann Rózsa pedagógus, Iván László, gerontológus, egyetemi tanár, Jókai Anna író, Náray-Szabó Gábor, egyetemi tanár, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Pozsgay Imre egykori államminiszter, Schöpflin György európai parlamenti képviselő, illetve Tulassay Tivadar, viszont nem írta alá a nyilatkozatot és bár ő kezdeményezte a tanács létrejöttét, nem tagja annak. A nyilatkozat leszögezi, hogy tevékenységükkel az elveszett reményt szeretnék visszaadni az embereknek.

A jövőbe vetett remény nélkül nincs demokrácia

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 1990 után "egy darabig" kitartott az az érzés, hogy a következő időszak az emberekről szól majd, azonban ma már nemcsak bajokat látni az országban - például a gazdatüntetést, a közoktatás vagy a költségvetés helyzetét -, hanem az emberek többsége elvesztette azt a hitet, hogy a következő 10-15 éves korszak megint róla szóluk majd.


Nemzeti Konzultációs Testület

A testület tagjainak véleménye az, hogy ilyen érzés nélkül, a jövőbe vetett személyes hit, remény nélkül nincs demokrácia, jelentette ki Orbán.

Létrejönnek a faluparlamentek

"Arra szövetkeztünk, azért alakítottunk egy civil szervezetet, a Nemzeti Konzultációs Testületet, hogy az előttünk álló mintegy nyolc hónapban megpróbáljuk ezt az érzést újraalkotni, megteremteni a demokrácia lelki, szellemi, biológiai alapjait: ezt nevezzük nemzeti konzultációnak." Orbán szerint "nagyon nagy fába" vágták a fejszéjüket", hiszen a konzultáció olyan kezdeményezés, amelyre kevés példa volt az elmúlt 15 évben.

Orbán bejelentette, hogy csütörtökön létrejön a faluparlament szervezőbizottsága is. Az Index információi szerint a bizottság tagjai között lesz gazda, falusi polgármester, orvos és pedagógus is. A pártelnök szerint remény van arra, hogy a nyár elejéig 150 választókerületben alakulnak faluparlamentek.

A következő lépés Budapest lesz, ahol nagyon sok fórumot szerveznek. Ezután minden magyar polgárnak küldenek egy kérdőívet, amelynek összeállításában szociológusok, pszichológusok és közvélemény-kutatók is segítenek. Számos kulturális program is lesz, tette hozzá Orbán, és hangsúlyozta, hogy a testület létrehozását ő, és nem pártja kezdeményezte, bár a nemzeti konzultáció során számít pártjára néhány program megszervezésében, és a polgári körök is szerepet kapnak a következő hónapokban.

Pozsgayt Orbán kérte fel

Arra a kérdésre, hogy milyen megfontolásból kérték fel Pozsgay Imrét, Orbán elmondta: személyesen kereste meg a politikust, és "hosszú, igen érdekes" konzultáció után jutottak arra, hogy megértsék egymást. Azt szeretnék, ha valóban mindenki, pártállásra való tekintet nélkül részt vehetne a jövőről folyó kommunikációban, a nemzeti konzultációban, és sok olyan ember van, aki jobban hallgat Pozsgay Imrére, mint a testület bármely más tagjára. Hozzátette: kifejezetten előnynek tartja, hogy Pozsgay Imre "más politikai családból" érkezett a testületbe.

Arra a kérdésre, nem találja-e furcsának, hogy a Fidesz pártállami vezetőkről szóló javaslata éppen most van a parlament előtt, azt mondta: a nemzeti konzultációban mindenkinek helye van, "ez nem ítélőszék", hanem arról szól, hogy szeretnék meghallgatni az embereket.

Orbán kommunikációs csatornái

Az Index felvetette Orbánnak: nehezen hihető, hogy civil kezdeményezésről van szó, hiszen a Fidesz elnökeként tartott évértékelőjében jelentette be a nemzeti konzultáció évét. "Az lehet, hogy kevéssé hihető, de arra kérek mindenkit, hogy próbálja ezt elhinni, ez részben akarat kérdése" - válaszolt Orbán. - Az évértékelőt egyébként a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület meghívására fogadtam el, annak nem én vagyok a gazdája, és nem is én leszek mindig az, akit oda meg fognak hívni, de most így állnak Magyarországon a dolgok."

De nem magánemberként - vetettük közbe, amire úgy reagált: "Nem, nem, én nem is akarom ezt a kifejezést használni. Nem akarok lemondani arról a lehetőségről, amit az a tény teremt, hogy én Magyarországnak valaha miniszterelnöke voltam. Egyszerre vagyok pártelnök és volt miniszterelnök, ez két különböző dolog és volt miniszterelnökként azt gondolom, majdnem mindenkit el tudok érni ebben az országban, beleértve a baloldaliakat is. És próbálom is."

Orbán kifejtette, a médiának is meg kell barátkoznia azzal, hogy két kommunikációs csatorna létezik számára, a pártelnöki és az ex-miniszterelnöki, "és én mindkettőt használni is akarom".

Orbán Viktor úgy látja, hogy mindenhol szívesen fogadják, de azt gondolja: "mégiscsak felelősséget viseltem az ország irányításának az ügyeiért, ezért nekem van megbeszélni valóm jobboldalival, baloldalival, radikálissal jobbról-balról, mindenkivel".

"És én nem akarom ezt a pozíciót feladni, nem akarok visszahuzóckodni az ennél jóval szűkebb pártelnöki sáncok mögé" - fogalmazott, majd hozzátette, ez új dolog, mert eddig nem volt fiatal exminiszterelnöke az országnak.

A levelek pár száz millióba kerülhetnek

Orbán az Indexnek arra a felvetésére, hogy milyen pénzekből jött létre a testület, azt felelte, hogy az induláshoz szükséges kereteket a Polgári Magyarországért Alapítvány, vagyis a Fidesz pártalapítványa fedezi. A későbbiekben kis cégekhez éppúgy fordulnak támogatásért, mint nagyvállalatokhoz és magánemberekhez. A pártelnök számításai szerint néhány százmillió forintból megoldható a két kérdőív kiküldése 8,5 millió címre. Azért ennyire, mert valamennyi választópolgárnak és a 16 éves fiataloknak is el akarják juttatni őket. Orbán azt is közölte, hogy rövidesen interaktív játékot indítanak. A Klikk névű játék a fiataloknak szól majd.

Kudlik Júlia és Orbán Viktor
Kudlik Júlia és Orbán Viktor

A munkamegosztás

Orbán valószínűsítette, hogy a Nemzeti Konzultációs Testületetkét új taggal bővülhet majd, egyikük a vállalkozói szférát képviselné, a másik pedig a baloldalhoz köthető értelmiségi lehet.

A testület további tagjairól elmondta: szeretné, ha Náray-Szabó József értelmiségiekkel, egyetemistákkal országos beszélgetéssorozatot kezdeményezhetne a Magyarország előtt álló lehetőségekről, minthogy a Professzorok Batthyány Körében két év alatt elkészítették az erről szóló Szent István-tervet.

Hoffmann Rózsa az oktatás területén segíthet, Iván László szakterülete az idősödés, az időskorúak problémái, Finta József Budapest építészeti problémáinak megoldásában nyújthat segítséget, Tulassay Tivadar az egészségügy szakértője, Schöpflin György pedig a demokráciaelmélet egyik legkiválóbb koponyái közé tartozik. Jókai Annával kapcsolatban azt mondta, az írásai válaszolnak arra a kérdésre, hogy miért van a testületben.