Kiírják a kórháztörvény elleni népszavazást

2004.05.17. 19:28
A parlament 290 igen szavazat, ellenszavazat nélkül és három tartózkodással elfogadta a kórháztörvény elleni népszavazás kiírásáról szóló parlamenti határozatot. Noha az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette a törvényt, most népszavazás dönt a már nem létező jogszabályról.
Az Alkotmánybíróság decemberben már megsemmisítette az egészségügy privatizálásáról szóló törvényt, a Munkáspárt azonban tovább folytatta a törvény elleni aláírás-gyűjtési akcióját. Időközben összegyűlt a kétszázezer aláírás, így most a parlamentnek alkotmányban rögzített kötelessége a kérdésről népszavazást kiírni.

Szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a kérdés, amit népszavazásra akarnak bocsátani, túl általános, és túlmutat a kezdeményezők szándékán. A Munkáspárt kérdése - "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?"

A szocialista párt képviselői szerint a kérdés ebben a formában revidiálja az egészségügy korábban átalakított szerkezetét is, ezért eredményes referendum esetén a magántulajdonban levő és már működő egészségügyi intézményeket, szakorvosi rendelőket és kórházakat is államosítani kellene.

Amennyiben az Országgyűlés hétfői határozata után senki sem fordul az Alkotmánybírósághoz, a népszavazást a köztársasági elnöknek június 10-ig ki kell írnia, és legkésőbbi augusztus közepén meg kell tartani.