Gyurcsány ezúttal írt a koronáról
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mai blogbejegyzésében részletesen ír arról, hogy a köztársasági eszmével összeegyeztethetetlennek tartja a Szent Korona Parlamentben tartását. 2001-ben a kormány látványos külsőségek között szállította a Szent István királynak tulajdonított koronát a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe. Az akkori ellenzék (az MSZP és az SZDSZ) már akkor ellenezte ezt. Most Gyurcsány Ferenc lényegében újra elővette a korabeli vita baloldali érveit.
A korona körüli vita azért jött elő újra, mert Gyurcsány Ferenc kedden a német kancellárnak panaszkodott az ékszer helyéről. Angela Merkelt budapesti látogatásakor a Parlamentben vezette körbe Gyurcsány, és a koronánál megállva ezt mondta: "Mélyen ellenzem, hogy ez itt van. " Elmondta, hogy "Orbán miniszterelnök" idején hozták mostani helyére, de nem viszik el, "mert az nem megy, hogy hozzuk meg visszük meg hozzuk". A beszéd közben a kormányfő kicsit zavarban volt, tördelte a kezeit, a kancellár pedig türelmesen hallgatta.
Csütörtöki blogbejegyzésében Gyurcsány arról ír, hogy a Szent Koronát a radikális jobboldal akarja az ország szimbólumává tenni, de ez nem helyes, mert nem fér össze a köztársasági eszménnyel. Harrach Péter KDNP-s képviselő sajtótájékoztatón reagált szerdán Gyurcsány Merkelnek mondott szavaira. "Az elefánt ismét besétált a porcelánboltba" - fogalmazott. Szerinte a korona az ország egységét szimbolizálja, és a kormányfő szavaival rombolta a nemzeti öntudatot.
A héten az SZDSZ-es Gusztos Péter is foglalkozott a koronával. Ő azt sérelmezte, hogy az augusztus 20-i tisztavatáson miért állították ki a korona másolatát. Szerinte az alkotmányra esküt tevő tiszteknek nem kellene e jelkép előtt felvonulniuk.