Debrecen beperli az OEP-et

2008.03.19. 18:00
Debrecen önkormányzata pert és versenyhivatali eljárást indít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen, hogy a háziorvosok megkaphassák a vizitdíj miatt kieső bevételt.

Kósa Lajos Debrecen polgármestere és a Fidesz alelnöke tájékoztatóján azt mondta, gazdasági erőfölénnyel visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás miatt indítanak pert, illetve versenyhivatali eljárást az OEP ellen, mert álláspontjuk szerint OEP háziorvosokkal kötött formaszerződése valójában "diktátum", amelynek alapján az OEP jogszabályi változás esetén a szerződés finanszírozási oldalát egyoldalúan módosíthatja, egyeztetési kötelezettség nélkül.

Az egészségügyi törvény szerint az OEP köteles a teljesített és ellenőrzött szolgáltatást finanszírozni, és ebbe eddig a vizitdíj is beletartozott - közölte. Szerinte a vizitdíjat ugyan a háziorvosok szedték be, de a pénz jogilag az OEP finanszírozásán keresztül érkezett a háziorvosokhoz, vagyis az OEP elismerte, hogy a háziorvosok teljesített és ellenőrzött szolgáltatásának finanszírozásának a vizitdíj is része.

A fideszes városvezető úgy érvelt, hogy a formaszerződés nem felel meg a polgári törvénykönyv szabályainak, amely szerint a szerződést két egyenrangú fél köti, egymás érdekének figyelembevételével. Ad abszurdum az is benne van a szerződésben, hogy ha a jogszabály kimondja, holnaptól nem adnak semmilyen finanszírozást, vagy csak egy forintot adnak, a háziorvos ebben az esetben sem tud érdemi egyeztetést kezdeményezni a finanszírozás módjáról - fogalmazott a politikus.

A polgármester tudomása szerint másfél éve kötnek ilyen formaszerződéseket a háziorvosok, de most először fordul elő, hogy az OEP ilyen módon csökkenti a finanszírozást.

Kósa Lajos úgy vélte, a próbapernek országos hatása lesz, ha a bíróság, illetve a versenyhivatal helyt ad véleményüknek. Kérdésre válaszolva Debrecen polgármestere azt mondta, két héten belül elindítják az eljárásokat, amihez várják más önkormányzatok csatlakozását is, de szerinte az ügyben egyetlen önkormányzat fellépése is elég.

A Fidesz elnöksége nem hozott és nem is hozhat olyan döntést, hogy ehhez a kezdeményezéshez csatlakozzanak a fideszes önkormányzatok, hiszen pártvezetés nem kötelezhet erre önkormányzatokat - tette hozzá.

Lehet, hogy a kormánynak az az álláspontja, hogy nem fizeti ki a vizitdíj eltörlése miatt csökkenő háziorvosi finanszírozást, de ez ellentmond a törvényeknek, és Magyarországon elvileg a kormány sem sérthet törvényeket - jelentette ki.

A fideszes képviselő szerint azért nem háziorvosok indítanak eljárást, mert az önkormányzat feladata gondoskodni a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátásról, másrészt Debrecen be van rendezkedve az eljárás következményeire, vagyis arra - tette hozzá -, hogy az ÁNTSZ, APEH, a VPOP és "az összes létező kormányzati ellenőrzési szervezet" vizsgálódásba kezd.

Szintén kérdésre válaszolva Kósa Lajos hozzátette: a Fidesz elnökségi ülésén ő maga vetette fel, hogy az OEP ellen eljárást kellene indítani, ugyanis Debrecennek más ügyben - felnőtt fogászati ügyelet "abszurd" finanszírozása miatt - már szándékában áll pert indítani az egészségbiztosítási pénztár ellen. Kósa Lajos szerint a kórházi napidíjnál is fennállnak hasonló problémák, hiszen a háziorvosokhoz hasonlóan formaszerződéseket köt az OEP a kórházakkal, de - jegyezte meg - ott kicsit bonyolultabb a szituáció.

Mint elhangzott, Debrecenben a járóbetegszakrendelés esetén az önkormányzat április 1-től kifizeti a vizitdíjat, hiszen az önkormányzat a fenntartó. Kósa Lajos hozzátette: a háziorvosoknál más eszközökkel élnek majd, mert ha külön támogatást akarnának nekik nyújtani, azt a Pénzügyminisztériummal kellene egyeztetni, így a jelenleg biztosított rezsiköltség és bérleti díj támogatás keretein belül keresik a kompenzáció lehetőségét.