Kósa el tudja magát képzelni miniszterelnökként

2008.02.20. 20:56
El tudna olyan helyezett képzelni a fideszes Kósa Lajos, amikor szívesen miniszterelnökké emelkedne. Sőt egyfajta kormányfői programmal is szolgált a HVG-nek adott interjújában, miszerint ha a Fidesz győz, akkor nem visszacsinálni kell a dolgokat, hanem előrelépni. Persze ahhoz, hogy Kósa gondolkodni kezdhessen a miniszterelnökségről, előbb le kell nyomni a baloldalt a népszavazáson, az EP-voksoláson, és a 2010-es választásokon.

Kizárt, hogy egy reggel arra ébredek, miszerint én most miniszterelnök akarok lenni, és ennek érdekében elkezdek szervezkedni, mondta a HVG-nek adott interjújában Debrecen polgármestere. Ez persze Kósa Lajos értelmezésben korántsem jelenti azt, hogy nem tud olyan helyzetet elképzelni, amikor elvállalná a miniszterelnökséget. Mert igenis tud. Csak hát a legnépszerűbb parlamenti pártpolitikus szerint a sikeres politika csapatjátékon alapul. Magyarán ahhoz, hogy Kósa igent mondjon egy miniszterelnöki felkérésre, konszenzus kell a Fideszben.

Az ellenzéki pártban viszont Kósa szerint legalább négy-öt olyan fideszes politikus akad, aki alkalmas az ország vezetésére, s Orbán Viktor már bizonyította is ezt. Akkor erős egy párt, ha a kormányfő kiválasztásánál többen is szóba jöhetnek, nyilatkozta a hvg.hu-nak Kósa. Ráadásul Debrecen polgármestere szerint nem csak a Fidesz belső viszonyait kell figyelembe venni, hisz azt, hogy ki lesz az ellenzéki párt kormányfő-jelöltje, nagyban befolyásolja, hogy ki vezeti majd az MSZP-t.

Hogy mit csinálna mégis miniszterelnökként, arról Kósa nem szolgált túl sok konkrétummal, de abban azért biztos, hogy a dolgok semmiképpen sem folytatódhatnak úgy, mint eddig. Alapvető változásra van szükség a közigazgatásban, a törvényhozás munkájában, módosítani kellene az alkotmányt, egyszerűsíteni a teljes adórendszert, újjáépíteni az egészségügyet. Ez azonban Kósa értelmezésben azt jelenti, hogy ha a Fidesz győz, akkor nem visszacsinálni kell a dolgokat, hanem akár a baloldali választókat is meggyőzve előbbre lépni a felgyülemlett problémák megoldásában és a gazdasági növekedés felgyorsításában.

Persze ahhoz, hogy Kósa egyáltalán helyzetbe kerülhessen a Fidesznek meg kell nyernie 2010-et, illetve sikerrel venni a népszavazási és EP-választási akadályt. Debrecen polgármestere azt jósolt a hvg.hu-nak, hogy a győztes háromigenes referendum után az ellenzék bemegy a Parlamentbe, és nekiszegezi a kérdést a kormányfőnek: hogyan tovább? Kósa szerint a referendum csak egy része egy folyamatnak, szeptemberben újabb népszavazás jön, s halálos csapást mér a kormány egészségügyi modelljére.