Elvitték Gyurcsányék elől a kötcsei telket
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Mégsem vehette meg a miniszterelnök felesége, Dobrev Klára azt a kötcsei telket, amelyért 17,2 millió forintot ajánlott: egy balatonszemesi nő élt ugyanis elővételi jogával, s kedden aláírta az adásvételi szerződést a tulajdonossal a mintegy másfél hektáros Somogy megyei külterületi ingatlanról.
Erről a szerződés aláírása után a vevő, Póczáné Nagy Erzsébet tájékoztatott, a telekkel kapcsolatos terveiről azonban egyelőre nem nyilatkozott, néhány nap múlva viszont már szívesen beszél erről is.
Az állítólag 2-3 millió forintot érő telket Gyurcsány Ferenc futás közben szemelte ki, a helyiek közül mostanáig senki nem akaert élni az elővásárlási jogával.
Póczáné Nagy Erzsébet elővásárlási jogára hivatkozva azután ajánlott a miniszterelnök feleségével azonos nagyságrendű összeget a telekért, hogy Dobrev Klára 17,2 millió forintos ajánlatot tett a területre. A telekügylettel a vásárlási szándék nyilvánosságra kerülése után folyamatosan foglalkozott sajtó.
A telekvásárlásról szóló hírek a múlt héten még arról szóltak, hogy a tulajdonos Kővári család inkább Dobrev Klárának adná el az ingatlant. Póczáné ügyvédje erre pert helyezett kilátásba. Kőváriék ügyvédje ezután közölte: ha fizet, mégis az elővásárlási joggal bíró vevőé lehet a volt kemping területe.