Kovács László jótündérre vár

Kezdjük szerepjátékkal. Ha még mindig ön a pártelnök, most óva inti Gyurcsány Ferencet a kisebbségi kormányzástól, vagy felsorakoztatja mögé a pártot?

Biztosan mögé sorakoztatnám az MSZP-t. Pártelnökként legfeljebb attól óvtam volna, hogy olyasmit tegyen, amit az SZDSZ ürügyként használhat a koalícióból való kilépésre. Most van egy adott helyzet, ebben kell kormányozni.

A kisebbségi kormányzáshoz három dolog kell: erős fegyelem, összefogás a kormánypárt frakciójában, nagyfokú kompromisszumkészség a hiányzó szavazatok összeszedéséhez és olyan ellenzék, amely felelősséget érez az ország sorsáért.

Az MSZP amúgy nincs rossz helyzetben, nem két tucat szavazatot kell megszereznie, elég egy fél tucat is. Ennyi is csak akkor kell, ha az ellenzéki oldalon mindenki jelen van. Egyébként nemzetközi tapasztalataim alapján mondom, hogy a kisebbségi kormányzás nem lehetetlen, csak nehéz.

Említene egy európai sikertörténetet a kisebbségi kormányzás kapcsán?

Annyi van, hogy nehéz példát mondani. Észak-Európában ez különösen gyakori, például Svédországban, Dániában, de Csehországban is működött olyan kormány, amelynek mindössze egyfős többsége volt. De akad magyar példa is, Orbán Viktor például az 1998-2002 közötti ciklus utolsó szakaszában lényegében kisebbségben kormányzott.

Orbán egy kétéves költségvetéssel a háta mögött vágott bele ebbe a kalandba. A szocialistáknak is követniük kellene a példáját?

Már késő, hiszen kétéves költségvetést elfogadtatni a jelenlegi szavazati arányokkal nem lenne könnyebb, mint egy egyéves büdzsét, sőt. Valószínűleg még azok a szabad demokraták sem szavaznák meg, akik nem akarják a kormány bukását. Annak idején, ellenzékben ugyanis együtt nehezményeztük a Fidesz gyakorlatát.

Azt mondta, könnyű megszerezni azt a néhány szavazatot. Ennek ellentmond, hogy Gyenesei István például egy szavazatért kapott bársonyszéket. Ön is adna egy szavazatért miniszteri posztot?

Gyenesei Istvánnak adnék, de nem a szavazatáért. Régóta ismerem őt, nagyon felkészült politikus, jelentős önkormányzati tapasztalatokkal. Jó kezekbe kerül a terület. A plusz egy szavazat csak a bónusz.

Lassan négy éve tölti be az adó- és vámügyi biztosi posztot. Bár közgazdász végzettsége van azért világéletében külügyérkedett. Sikerült megbarátkoznia a területtel?

Olyannyira nem voltam adószakértő, hogy az adóbevallásomat is csak üggyel-bajjal tudtam kitölteni. Bizonyára illúzióromboló, amit mondok, de most sem boldogulnék gyorsabban. Az adópolitika biztosként való felügyelete ugyanis nem konkrét technikai, gyakorlati képességeket igényel és fejleszt.

Arra van szükség, hogy az uniós adópolitikát a legfontosabb stratégiák végrehajtásának, a legfontosabb célok elérésének szolgálatába tudjam állítani. Az adópolitika az egyik leghatékonyabb eszköz a gazdaság valamennyi szereplőjének motiválására: képes befolyásolni a termelők, a szállítók, a kereskedők és a fogyasztók magatartását. A közösségi adópolitika lényege, hogy ösztönzőkkel és fékekkel elősegítse - többek között - a hatékonyabb energiafelhasználást, az éghajlatváltozás lefékezését, a gazdasági növekedés gyorsítását, a munkahelyteremtést, a versenyképesség erősítését.

Ez utóbbira azért van szükség, mert az unió egyetlen célja se valósítható meg, ha a globális versenyben nem tudunk helytállni az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal, Indiával és Oroszországgal szemben.

Miképp pörgethető fel az unió gazdasága?

Úgy, hogy javítjuk az egységes belső piac működését. Ma például az EU 27 tagországában 27-féle módon számolják ki a társasági nyereségadó alapját. Ez rengeteg felesleges költséget és adminisztrációt jelent. Ráadásul csak nagyon korlátozottan ad lehetőséget a különböző tagállamokban működő leányvállalatok nyereségének és veszteségének szembeállítására, a nettó nyereség utáni adóztatásra. 1994 óta próbálja az unió egységesíteni az adóalap kiszámítását.

És miért nem sikerült még?

Jelenleg 12 tagország támogatja egyértelműen, 7-8 tagállam elvileg ért egyet, de látni akarja a konkrét javaslatot, míg ugyanennyi elutasítja. Az ellenzőknek három érvük van. Az első szerint az egységesítés ellentétes az adószuverenitás elvével, ami viszont a nemzeti szuverenitás egyik alappillére. Erre az a válaszom, hogy mivel az adókulcsokhoz nem nyúlnánk, így az adószuverenitás nem sérülne. A másik érv éppen az, hogy ez csak az első lépés, a trójai faló, utána majd jön a kulcsok egységesítése. Nincs ilyen terv. A harmadik az egykulcsos adórendszert működtető országok álláspontja, akik attól tartanak: az egységes adóalap kevésbé lesz széles, mint a mostani nemzeti adóalap, és ez visszalépés lenne. Erre az a válaszom: éppen az az Európai Bizottság célja, hogy a lehető legszélesebb és legegyszerűbb legyen az egységesen számított adóalap.

Egy rövid hazai kitérő: Az összes párt a növekedés, a versenyképesség, munkahelyteremtés szükségességét hangoztatja, ugyanakkor nem nagyon van egyforma adóelképzelésük. Az MDF 18 százalékos egykulcsos adót szeretne, az SZDSZ szintén egykulcsos 20 százalékos adót szeretne és a kedvezményeket visszaszorítaná, illetve van a Fidesz családi adóötlete. Melyiket favorizálná?

Egyiket se. A családi adózásra van ugyan néhány példa, de nem ismerem a Fidesz konkrét javaslatát, így nincs róla véleményem. Az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban van egy értelmezési probléma. Egykulcsosnak mondják azt is, amikor csak a személyi jövedelemadó egykulcsos. Ez az egyik véglet. A másik a szlovákiai rendszer, ahol a személyi jövedelemadótól a társasági nyereségadón át az áfáig egységesen 19 százalék az adókulcs. Magyarország esetében is elképzelhető az egykulcsos adó, de nem csodaszer, átfogó reform nélkül nem sokat ér. Megjegyzem: a 27 tagállam közül mindössze ötben van egykulcsos adó, és csupán további néhány ország gondolkodik a bevezetésén. Az új tagállamok közül a legsikeresebb, Szlovénia például nem is foglalkozik a gondolattal.

A pártja viszont deklarálta, hogy 2010-ig nem lesz adóreform, mert akkor hozzá kellene nyúlni a szociális rendszer átalakításához, ez pedig most politikai öngyilkossággal érne fel.

Attól függ, mit értünk adóreformon. Szerintem az is reform lenne, ha végrehajtanák a jelenlegi adórendszer jelentős egyszerűsítését, növelnék az átláthatóságát. Reformértékű lépés volna az adószabályok stabilitásának megteremtése, vagyis hogy évente ne változzanak azok kétszer vagy háromszor.

Ezek a lépések nem járnának sem bevételkieséssel, sem tehernövekedéssel, viszont jelentősen javítanák az ország versenyképességét. De említhetem azt az európai trendet is, hogy csökkentik az élőmunkára jutó adó- és járulékterheket, ami nemcsak a versenyképességet, nemcsak a beruházási kedvet növeli, de a bérből, fizetésből élők helyzetét is javítja. Az így kieső költségvetési bevétel pótlására három lehetőség is van.

Az egyik legelterjedtebb a fogyasztási adók növelése, ezt valósította meg Németország, amikor jelentősen csökkentette az élőmunkára jutó terhelést, illetve a társasági nyereségadót, cserébe viszont 16 százalékról 19-re növelte az általános áfa-kulcsot. Egyébként szociális szempontból egyáltalán nem igazságtalan, ha nem az adózik többet, aki többet dolgozik, jobban teljesít, hanem az, aki többet fogyaszt.

A második lehetőség a környezetszennyezés fokozottabb adóztatása. Ezt a közvélemény szívesen fogadja, az ipar viszont ellenzi, mert a versenyképességet féltik, nem teljesen ok nélkül. A harmadik lehetséges megoldás a vagyon nagyobb mértékű adóztatása. Persze ezek kombinációja is elképzelhető.

Zajlottak-e már beszélgetések a jövőről, például folytatná-e a biztosi ténykedést, ha újrajelölnék?

Nem titkolom, egyáltalán nem volna ellenemre egy újabb mandátum vállalása. Csak az okozna némi fejfájást, hogy ugyan a biztosok körében elég rendszeres az ismétlés, de eddig még senki nem kapta meg másodszor is ugyanazt a területet. Viszont, ha egy jó tündér megkérdezne, mit szeretnék a Bizottságban csinálni, azt mondanám: az adóügyet szeretném folytatni.

Csak Brüsszelben, gondolkodik? Az SZDSZ-ben felmerült, hogy visszatapsolnák Kuncze Gábort, ön nem tervezi visszatérését a magyar politikába?

Az előbb azt kérdezték, el tudnám-e képzelni a hosszabbítást, én erre azt válaszoltam, hogy igen. Nos, ez kizárja a hazatérést.

Ha már a régi belpolitikai nagyoknál tartunk: Medgyessy Péter utazó nagyköveti megbízatását a miniszterelnök visszavonta, pedig nemrég még dicshimnuszt zengtek róla. Ön szerint túl sokat mondogatta a miniszterelnökről, hogy le kéne mondania, vagy rosszul dolgozott?

Két embernek lehet ezt a kérdést feltenni Gyurcsány Ferencnek és Medgyessy Péternek.

Ön mondana olyanokat Gyurcsány Ferencről, mint Medgyessy Péter, például azt, hogy már le kellett volna mondania?

Európai biztosként nem feladatom a kormányzó párt kompetenciájába tartozó kérdésben állást foglalnom. Egy miniszterelnök egyébként addig marad hivatalban, amíg élvezi a pártja bizalmát, illetve amíg elviseli a miniszterelnöki poszttal szükségszerűen együtt járó támadásokat.

Az első évben nem biztosi tevékenységétől, hanem nőügyeitől volt hangos a magyar sajtó.

Természetesen nem örültem neki, hogy ez téma volt. Ráadásul a tálalása messze túlment a jóízlés határain. Én egyébként a hamis információkkal sem szálltam vitába, mert úgy gondoltam, hogy a dolog nem ér annyit. Reméltem, hogy előbb-utóbb inkább a brüsszeli teljesítményemmel foglalkozik majd a sajtó. Most már nincs okom panaszra.