Kövér: Fekete János feketeöves kommunista

2006.03.13. 21:38
Kövér László sümegi fórumán nehezményezte, hogy március 15-e alkalmából olyanokat akarnak kitüntetni, mint Fekete János, aki az ország eladósításával az egyik legsúlyosabb kárt okozta. Kövér szerinT az államfő egyelőre húzodozik aláírni a kitüntetési listát, mert azon olyan "feketeöves" kommunisták vannak, mint Fekete János.

Az ország legsúlyosabb baja az eladósodás - mondta Kövér László egy lakossági fórumon hétfőn Sümegen. A 2000. évi költségvetés előkészítéskor döbbentett rá bennünket a pénzügyminiszter, hogy ez lesz tíz év után az első esztendő, amikor a befizetett jövedelemadó fedezi a kommunisták által felvett hitelek kamatait - hangsúlyozta a Fidesz Országos Választmányának elnöke a Veszprém megyei kisváros művelődési házában, ahol a 250 férőhelyes nézőteret zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők.

Kövér László szerint a hitelfelvevők nevesíthetőek: "Fekete János és bűntársai". "S most azt mondják ezek, ugyanakkora hitelfelvétel után, hogy az nem probléma, mi több, ki akarják tüntetni azt, aki az országnak a legsúlyosabb károk egyikét okozta" - mondta az ellenzéki politikus. Kövér László szerint a köztársasági elnök egyelőre "húzódozik aláírni a kitüntetési listát", mert azon több olyan "feketeöves kommunista" van, mint például Fekete János.

S őt akarják "ezek kitüntetni az életművére tekintettel" - hangoztatta Kövér László, hozzátéve: "hát van neki életműve, az kétségtelen tény, mind a mai napig azt nyögi ez az ország". A Fidesz választmányi elnöke szerint csak az idén 822 milliárd forintot fizetünk ki azért, hogy "ki tudjuk köhögni az általuk felvett hitelek kamatait".

Kövér László a jegybankelnökre hivatkozva azt mondta, hogy az elhibázott gazdaságpolitika és a rossz hitelfelvételek miatt az utóbbi években legalább ezermilliárdos kár érte az országot. Utalt ugyanakkor arra is, hogy az elmúlt négy évben legalább olyan összegű hitelt vettek fel, mint a Kádár-rendszerben két évtized alatt.

Ám ha a vállalkozók "bátorkodnak néhány kritikai megjegyzést tenni a kormány eddigi teljesítményére", akkor Gyurcsány Ferenc legorombítja a kereskedelmi és iparkamarát és elnökét - hangoztatta Kövér László. A Fidesz politikusa szerint a ma divatos PPP-program (az állami és a magántőke együttműködése) "az eladósítás és a lopás kombinált formája".

Kövér László kitért arra, hogy a kommunisták 1956-ban 200 ezer fiatal embert üldöztek el az országból. Szavai szerint amikor arról beszélünk, hogy 40-50 ezer emberrel kevesebb születik évről évre mint amennyi meghal, eszünkbe jut-e, hogy "ennek a 200 ezer embernek a fiai, unokái mennyire hiányoznak ebből az országból?". Ezek után, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján "jön ez az ember", s azt mondja a magyar fiataloknak: az a baj velük, hogy nem mennek el az országból Nyugatra - mondta Kövér László.

Az oktatáspolitikáról úgy vélekedett, hogy Magyar Bálint "módszeresen, ördögi profizmussal veri szét" a magyar oktatási rendszert "az óvodától az egyetemig". "Ha ezek még maradnak, a Harry Potter lesz a kötelező olvasmány, és nem az Egri csillagok" - mondta Kövér László.