Még egy vádlottja sincs a rendőri brutalitásnak

2007.03.10. 16:55
A tavaly szeptemberben símaszkos rendőrök által összevert, hivatalos személy elleni erőszakkal (mint azóta kiderült: alaptalanul) gyanúsított Kruchina Károly szerint az ügyészség nem tesz meg mindent azért, hogy felelősségre vonja a bántalmazó rendőröket. Kruchinát fogadta Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke is.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Index által is megszólaltatott mentőtanúknak köszönhetően az ügyészség megszüntette a nyomozást a tavaly szeptember 21-én kora hajnalban Budapesten egy símaszkos rendőrosztag által az üres utcán őrizetbe vett és összevert Kruchina fivérek, Károly és Vince ellen, akiket csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítottak a zavargások kapcsán.

A Kruchina-fivérek tanúvallomása alapján ugyanakkor két nyomozás is indult a Rákóczi úton ellenük intézkedő, illetve a X. kerületi rendőrkapitányságon állításuk szerint megbilincselt őrizeteseket ütlegelő rendőrök ellen.

Elmaradt a szembesítés

Az ügyben Kruchina Károlyt február 21-én ismét beidézte az ügyészség, hogy felismertessék vele azt a rendőrt, aki tanúvallomása szerint az őrizeteseket bántalmazó kollégáival ellentétben "olyan bátor volt", hogy símaszk nélkül ütötte-verte a hátrabilincselt kezű embereket a X. kerületi rendőrkapitányságon.

Károlynak elmondása szerint hatvan darab rossz minőségű fekete-fehér fényképről kellett volna kiválasztania az illetőt, akinek az arcára a mai napig jól emlékszik. A fényképeken akkor szolgálatban lévő, akkor szolgálatban nem lévő rendőrök, és nem rendőrök is voltak, Károly szerint a felvételek minősége nem tette lehetővé, hogy egyértelműen azonosítsa a maszk nélkül bántalmazó rendőrt.

(2006 szeptember 20-i felvételeünk illusztráció, a Kruchina testvérek nem szerepelnek rajta. További videók a zavargásokról itt.)

 

Megkérdezte az ügyben eljáró Kiss Árpád ügyészt, hogy miért nem szembesítik személyesen a szolgálati napló szerint aznap este dolgozó rendőrökkel, de erre az ügyész kitérő választ adott. Megkérdezte tőle azt is, hogy mivel az ő megverésük ügyében a Rákóczi úton ellenük intézkedő tíz tagú kiemelő osztag minden tagja név szerint tanúskodott, őket miért nem vonják felelősségre a verésért?

Erre azt a választ kapta, hogy az ő esetükben a bántalmazó rendőrök személyazonossága valóban megállapítható, de mivel az érintettek nem árulták el hogy a tíz fős osztagból konkrétan ki vagy kik bántalmazták a fivéreket, az ügy aligha jut el a vádemelésig.

A rendőrök nem vallottak egymásra

"Az ügyész cinikus válaszokat adott, nem igazán éreztem rajta, hogy tényleg meg akarja találni a felelősöket" - mondta Kruchina Károly az Indexnek. "Azt mondta hogy nagyon sajnálja, de valószínűleg nem fog tudni vádat emelni, mert kollektív felelősség nem létezik, és a kihallgatáson egyik rendőr sem mondta meg hogy ki rugdosott minket fejbe, ki nyomott sokkolót a nyakamhoz, ki agyalta meg a Vincét."

Az ügyben megkerestük az illetékes ügyészt, Kiss Árpádot is, ám ő azt mondta, hogy folyamatban lévő ügyekben nem nyilatkozhat, forduljunk a szóvivőjükhez. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre azt mondta, hogy a tavaly őszi rendőri túlkapások ügyében 29 rendőr gyanúsított van, de még egyikük ellen sem emeltek vádat.

A Kruchina által kifogásolt felismertetésről azt mondta, hogy a fényképek minősége megfelelő volt, és más ügyekben is használták azokat. Morvai szerint az, hogy még nem került sor szembesítésre, nem jelenti hogy később nem kerülhet rá sor.

A Krucihna fivéreket bántalmazó, tíz tagú kiemelő osztag felelősségéről Morvai Attila úgy nyilatkozott, hogy kollektív felelősség nem létezik a büntetőjogban, ha nem állapítható meg egyértelműen hogy melyik rendőr bántalmazott, nincs tettes. Az osztag parancsnokának felelősségét firtató kérdésünkre azt válaszolta, hogy "a parancsnok ha látta, akkor saját magát terhelné, ettől kezdve vagy elmondja, vagy nem. Mi a büntetőjogi felelősséget vizsgáljuk, nem vagyunk a rendőrök munkáltatói. Ebben a hatáskörben a rendőrség folytathat le fegyelmi vizsgálatot az osztag parancsnoka ellen".

Ennél többet nem mondhatott a folyamatban lévő ügyekről a szóvivő.

Frattini fogadta Kruchinát


Szerda éjjel

Kruchina Károly február 22-én találkozott Franco Frattinivel, az Európai Bizottság akkor Budapesten tárgyaló alelnökével is. Kruchinát a Morvai-bizottsággal együtt fogadta az európai vezető: Morvaiék arra kérték, hogy mivel jól beszél angolul, első kézből számoljon be a rendőri brutalitásról a politikusnak.

Erre mintegy 15 percben sor is került, a beszélgetés során Kruchinának az volt a benyomása, hogy a kormány "rendőrszakmai hibaként" tálalta Frattininek a rendőri túlkapásokat, és hogy nem tájékoztatták megfelelően arról, hogy "nagyon sok békés utcai járókelőt vertek hülyére és helyeztek vád alá". Frattini azt mondta neki, hogy a rendőrség szakmai hibát követett el, amikor nem tudta megkülönböztetni a zavargókat és a járókelőket, ezért a magyar rendőrség szakmai felkészültségét fejleszteni kell.

Kruchina szerint viszont "az nem szakmai kérdés, hogy járókelőket maszkban levadásznak, hülyére vernek és pusztán rendőri tanúvallomások alapján börtönbe akarnak juttatni", és ezt megmondta Frattininek is.

A Kruchina-fivérek kártérítési perre készülnek az Igazságügyi Minisztérium ellen: "Nem a pénz miatt, hanem hogy 2006-ban az EU-ban símaszkos rendőrök ne verjenek össze senkit, ha már összeverték ne gyanusítsák bűncselekménnyel, ne akarják börtönbe juttatni" - nyilatkozta Kruchina Károly az Indexnek.