Kulcsárnak már csak négy évet kellene ülnie

2008.08.28. 16:32
Első fokon, nem jogerősen 8 év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság Kulcsár Attilát. Az ítélet kihirdetése után a K&H Equitiesnél kirobbant brókerbotrány főszereplőjét előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyvédje szerint 2003 óta közel 4 évet már leült előzetesben és házi őrizetben. A másodrendű vádlott Kerék Csaba, a Britton cégcsoport résztulajdonosa 5 évet kapott. A harmadrendű Rejtő E. Tibort, a K&H volt vezérigazgatóját felmentették. A 24 vádlott ellen hozott ítéletet táblázatban foglalta össze az Index.

Bilincsben vitték el a Fővárosi Bíróságról Kulcsár Attilát, aki első fokon, nem jogerősen 8 év börtönre ítéltek sikkasztásért, magánokirat- és közokirat-hamisításért. Mivel ilyen mértékű ítéletnél számítani lehet a vádlott szökésére, elrejtőzésére, Kulcsár eddigi lakhelyehagyási tilalmát előzetes letartóztatásra változtatták.

Kattant a bilincs Kulcsár Attila kezén Fotók: Huszti István

A jelen helyzetben Kulcsár Attilának 4 évet és néhány hónapot kellene börtönben töltenie az eddigi előzetes letartóztatásban, a házi őrizetben töltött idő és egyéb kedvezmények figyelembe vételével, mondta az Index kérdésére Zámbó Gyula, az exbróker ügyvédje.

Kulcsár Attilát a K and H Equities egykori üzletág-vezetőjét 2003 nyarán Bécsben fogták el a hatóságok. Mintegy kilenc hónapig volt kiadatási őrizetben az osztrák fővárosban, majd 2004. március 30-tól előzetes letartóztatásban Budapesten. 2004. szeptember 30-án, mintegy fél évi előzetes letartóztatás után az ügyészség indítványára a bíróság házi őrizetbe helyezte. A Fővárosi Bíróság 2005. júliusában szüntette meg ezt a kényszerintézkedést. 

A bíróság elsőfokú ítéletét táblázatban foglaltuk össze

A vádlottak neve melletti foglalkozás, beosztás a vádbeli időszakra vonatkozik. A táblázat nem tartalmazza a vádak minősített eseteit. A nagyításhoz kattintson.

A bíróság az ítélet kihirdetése után a letöltendő szabadságvesztéssel sújtott vádlottak, Kerék Csaba, Bitvai Miklós, Garamszegi Gábor, Schönthal Henrik és Bende Péter esetében a lakhelyelhagyási tilalom mellett döntött. Megszüntették a lakhelyelhagyási tilalmat a felmentett Rejtő E. Tibornál és El Abed Hassannál szír pénzváltónál. Utóbbi ugyan letöltendő fogházbüntetést kapott, de előzetes letartóztatásban már korábban letöltötte a most kiszabott büntetést, mondta az Indexnek az ügyvédje.

Akik letöltendő börtönt kaptak

A 24 vádlott közül első fokon heten kaptak letöltendő szabadságvesztést: Kulcsár Attila, Kerék Csaba, El Abed Hasszan szír pénzváltó, Bitvai Miklós, Garamszegi Gábor, Bende Péter és Schönthal Henrik.

Nem mondhatnánk, hogy a bíróság különösképpen honorálta volna azt, hogy Kulcsár Attila kiadta magát az igazságszolgáltatásnak és részletes beismerő vallomást tett, illetve másokat is megvádolt. Hasonlóképpen járt Schönthal Henrik is, aki az Egyesült Államokba menekült, majd feladta magát. 

Néhány érdekes adat

  • az ügy iratai 150 ezer oldalt tesznek ki
  • Kulcsár Attila vallomása 600 oldal
  • az elsőfokú ítélet 800 oldal
  • a perben 92 tárgyalási napot tartottak
  • 200 tanút hallgattak meg

Kerék Csaba, Bitvai Miklós, Garamszegi Gábor és Bende Péter tagadták, hogy részt vettek volna, vagy segítséget nyújtottak volna a sikkasztáshoz. A konstrukciót Kerék Csaba találta ki, de állítása szerint nem volt tudomása arról,, hogy Kulcsár honnan és milyen módon szerzi a pénzt. A K&H Equities ügyfeleinek pénzéből származó hasznot Kerék Csaba (és Mészáros János) fektette be főként ingatlanokba.

A vád szerint Bitvai Miklós az Állami Autópályakezelő, Garamszegi Gábor a Betonút Rt. által befektetett pénznek a meghatározott hozamon felüli részéből kért magának jutalékot. A szír El Abed Hasszánt a bíróság indoklása szerint egyebek mellett ezért ítélték letöltendő fogházbüntetésre, mert önbíráskodás, súlyos testi sértés miatt már máskor is volt összeütközése a törvénnyel.

A Kulcsár Attila ügyfelei második csoportjába sorolt Bende Péter vállalkozó végig azzal védekezett, hogy nem értett a tőkepiaci műveletekhez, ezért nem tudta megítélni, miből származik a magas hozam.

Jutalékosok

A vádlottak jelentős része azt csinálta, hogy az általuk irányított cég, vállalat befektetett pénzéből származó extra haszonból saját jutalékot kértek, illetve ezen osztoztak Kulcsár Attilával. Forró Tamás újságíró, a Zöld Újság Rt. elnök-vezérigazgatója azzal védekezett, hogy a Kulcsár Attila által megjelölt 30 millió forintot azért kapta, mert műkincseket adott el az exbrókernek. Bár ilyen is előfordult, a bíróság szerint az eladott műtárgyak értéke nem közelítette meg ezt az összeget. 

Huszonhárom arc nélküli vádlott és Forró Tamás

Hasonló okok miatt ítélték el Vargáné Vasadi Juliannát, az ESMA Kft. gazdasági igazgatóját, Ország Ágnest, a Séd-COOP 2000 igazgatósági tagját, főkönyvelőjét, Váradi Jánost, a Kőbányai Önkormányzat képviselőtestületének tagját, a KÖBETA Rt. igazgatósági tagját. 

Vagyonok

A bíróság a vagyongyarapodások vizsgálata alapján szabta ki a vagyonelkobzások mértékét. Ez összesen nyolc embert sújt mintegy 1,7 milliárd forint értékben. Az elsőfokú ítélet a legtöbb pénzt, 626 millió forintot Schönthal Henriktől kobozott el.  

Akiket felmentettek

A bíróság szerint nem volt bizonyítható, hogy Rejtő E. Tibor a K&H vezérigazgatója tudott Kulcsár Attila ügyleteiből és részesedett is az illegális haszonból. Kulcsár Attila ugyan vallomásában ezt állította, a bíróság szerint azonban erre nem volt bizonyíték.

A bíró szerint önmagában az, hogy a mások számára megközelíthetetlen vezérigazgatóval Kulcsár igencsak közvetlen viszonyban volt, például Tibikémnek szólította és nagy számban váltott vele különböző üzeneteket, nem alkalmas a Rejtő E. Tibor bűnösségének bizonyítására. Az indoklásban az is elhangzott, hogy egy több országot megjárt, számos felelős beosztást betöltő, precíz banki vezetőről nehezen feltételezhető, hogy ilyen bűncselekményt követ el.

A másik felmentett Dunai György a Betonút Rt., a Betonút Zrt. többségi tulajdonosa és vezérigazgatója. Az ő ügyét később egyesítették a Kulcsár-üggyel. Bár Kulcsár kihallgatásain azt mondta: Garamszegi Miklós neki azt állította neki, hogy az illegális jövedelem egy részét (28 százalékát) le kellett adnia Dunai Györgynek, az eljárás alatt ezt nem sikerült bizonyítani.

Bár Bitvai Miklóst sikkasztásért és magánokirat-hamisításért 3 év börtönre ítélték, azt nem sikerült bizonyítani, hogy megpróbált volna közbenjárni Csillag István akkori gazdasági miniszternél, hogy akadályozza meg a Pannonplast hitelfelvételét.

Kis halak 

Az ügynek számos olyan vádlottja volt, aki alkalmazottként, főnöke utasítására követett el kisebb súlyú bűncselekményt. Ide sorolható Balassa Katalin, Kulcsár Attila személyi asszisztense, és Pinizsi Hajnalka privát banki ügyintéző. A sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt Dudás Gáborról, a Balmoral és a Montrade nevű off shore cégek munkatársáról a bíró azt mondta, igyekezett jól végezni a munkáját.

Szekér Gyula, alias Taxis Gyuszi, aki Kulcsár Attila vallomása szerint maga szállította az ügyfeleknek a pénzt, magánokirat-hamisítás miatt került a vádlottak padjára. Koricsánszky Dóra a TV2 akkori riportere adta el 7 millió forintot érő autóját Kulcsár Attilának, de a szerződésben tulajdonosként Szekér Gyulát tüntették fel.

A folytatás

Kulcsár két közvetlen munkatársa, az 1 évi próbára bocsátott Pinizsi Hajnalka és Balassa Katalin elfogadta az ítéltetet, így az jogerőre emelkedett. A többi 22 vádlott ügye a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. A Kulcsár Attila előzetes letartóztatásról szóló határozat nem jogerős, mert Kulcsár védője fellebbezett ellene (ettől függetlenül azonnal végrehajtható volt).

Kulcsár Attiláról és a brókerügyről további részletekről itt olvashat>>>