Valaki, Valakiné; sír, urna; fel, ki, szét, el

Valaki, Valakiné; sír, urna; fel, ki, szét, el. Körülbelül ennyink marad, ha megpróbáljuk úgy leírni a Kádár János sírjával tegnap történteket, hogy a hír semleges legyen. Hiszen már a Kádár név is olyan gondolatláncokat indít meg (olyan strukturális metaforákat és kognitív kereteket hív elő), amelyek menthetetlenül a végletekig polarizált kommunikációs tér valamelyik végébe rántják a közleményt. A bulvársajtó üzleti szempontjairól nem is beszélve.

Bulvár

A bulvárból a Napi Ász közli a legkevesebb szöveget, viszont a híré a címlap egész hajtás fölötti fele. A főcím - Ellopták Kádár János csontjait! - szokatlanul korrekt, csak a felkiáltó jel üzeni: hoppá! A belső oldalon a felcím - Felforgatták a sírt, elvitték a csontokat - semlegesen leíró, a főcím - Ellopták Kádárt a temetőből - már finoman blikkflangos, az alcím - Ez Magyarország szégyene - minősít. Az érdemi szöveg egy ötsoros hír, de az kövérrel és aláhúzva. Részletek, háttér semmi, csak három régi kommer (Berecz: Példátlan!, Fejti: Emberek ezek?, Nyers: Banditák!) egy-egy mondatnyi kommentárja. Sok felkiáltójellel.

A Blikk viszont már a címlapon a Sírgyalázás! felcímmel indít, az Ellopták Kádár János koponyáját cím új elemet hoz a koponyával, és a horror felé tolja az anyagot. Minősít is, azonnal, már a címlapi lead első mondatában: "Ki vetemedhet ilyen gyomorforgató vandalizmusra?" A belső anyag a közepe táján durran: "Moldova Györgyöt tegnap felhívta egy Kádár-rajongó, hogy vegye vissza a csontokat. Az ismeretlen megkérdezte: mennyi pénzt ajánlana fel az ellopott csontokért." Hohó, Sherlock, Poirot, hol vagytok? Egyébként az egyik Attila a Political Capitaltól kielemzi, hogy "ciklikusan kiéleződik a törésvonal a posztkommunizmus és az antikommunizmus képviselői között". Tényleg.

A Színes Bulvárlap a címlapon csak egy címet-leadet közöl, viszont az egész 2-3. oldalpárt a témának szenteli. A címlapon ez a lap is a koponyát hozza húzóelemnek: Kádár koponyáját ellopták sírjából (még jobb lenne: Koponyáját Kádárnak lopták el sírjából vagy Koponyáját lopták el Kádár sírjából.) A kétoldalas belső összeállítás öt cikkből áll, az első mindjárt Pallagi főszerk. határozott hangvételű jegyzete; a gyalázat szóval kezdődik, és úgy van vége, hogy "a feldúlt hantok alól is ennek az elitnek a hazugságai és bűnei bukkanak elő".

Utána meglehetősen információgazdag összeállítást kapunk, csak két elem: a Kárpátia zenekar "könnyűzenei együttes"; ill. Thürmer Gy. szerint "Kádár időszakában nem kerülhetett volna arra sor, hogy valakinek kiforgassák a csontjait". (Hát tényleg: a rendszer maga forgatott be csontokat.) Ja, és a másik Attila a Political Capitaltól kielemzi, hogy "egyik politikai pártnak sem érdeke bevinni a sírrongálás ügyét a parlamentbe".

Lepedő

A szeriőz lapok közül a Népszabadság megpróbálja a morális mezőn tartani magát: Meggyalázták Kádár János sírját - Az öt parlamenti párt és a miniszterelnök elítéli a barbár tettett - Revizionista dalszöveget írtak a Munkásmozgalmi Panteon falára. Hangsúlyt kap, hogy a rendőrség rongálás gyanújával nyomoz, mert kegyeletsértésért csak magánidítványra indulhat eljárás. A 3. oldali jegyzetben viszont Nagy N. Péter a közizé radikalizálódásának árpádsávos kontextusába helyezi a történteket, és nem hagyja ki, hogy a panteonra fújt Kárpátia-szövegnek köze van Wittner fideszes képviselőhöz. "Eddig, és ne tovább? Miért pont eddig?"

A Népszava keményen építi a posztkommunista kognitív kereteket. "Gyáva, gyalázatos bűncselekmény történt a volt főtitkár síremléke ellen" - címszinten csak itt főtitkár Kádár, és csak itt síremlék a sírja. Külön keretes (plusz táblázatos véleménykutatási összefoglaló): Nagy Imrét és Kádár Jánost egyformán pozítív hősnek tartják. Külön keretest kap Moldova György is - "a fasiszta csőcselék tudja, hogy mindent lehet" -, de a titokzatos telefonálóról itt nem esik szó. Megszólalnak az utca emberei is: "Már a rendszerváltás gáz volt, de ami most van, az elképesztő."

A Magyar Nemzet keményen építi az antikommunista kognitív kereteket. Nagy erőkkel keresi a viszonylag semleges, kevésbé pejoratív megfogalmazásokat: "Ellopták Kádár János csontjait - A parlamenti pártok elítélik a történteket". A földet kidobálták, a koporsót felfeszítették, a csontokat elvitték. De már az alcím második fele - Politikát sejt az SZDSZ és a szélsőbal - oda csap, ahova köll; és Kádár első említése gondosan képbe helyez: "a kommunista diktatúrát évtizedekig fenntartó MSZMP volt vezetőjének csontjait...". A belső oldalon Kádár első felbukkanása: "Kádár János, a már életében budapesti hóhérnak nevezett kommunista vezető".

A rendőrség is a "síremlék eltávolítása, a föld kihányása" ügyében nyomoz. Wittner 56-os halálraítélt parlamenti felszólalásának Kárpátia megzenésítette szövegét az úgynevezett munkásmozgalmi panteon falára festették fel. (Figyeljük meg: a Népszabadságban a munkásmozgalmi panteon nagybetűs, itt kisbetűs.)

Azonban a kognitív keretezés nem sikerül tökéletesen. A véleményrovatban Szerető Szabolcs többször is használja a gyalázat szót, sőt publicisztikájának zárómondata is az: "Gyalázat." "A halott politikus nyughelyének meggyalázása nem írja át a történelmet, nem kisebbíti az élő Kádár bűneit" - ez kommunikációs hiba. Amikor az egész médiatér sírgyalázással van tele, a gyalázat szó a másik oldalnak kedvező asszociációkat hív elő, annak a kognitív kereteibe illeszkedik. Arról nem is beszélve, hogyan lehet egy gyilkos diktátor simán politikus, pláne, akinek nyughelye van.

A Magyar Hírlap frappáns szakmai innovációval állt elő: az egész lapban összesen egy mínuszos hír van a történtekről a 24. oldalon, de a véleményrovatban vezércikk szól róla - a finoman szójátékos Sírgyalázat cím alatt. "A sírgyalázásban nincs semmi hősiesség." Nincs.