Vállalja a lázadást a Magyar Nemzeti Bizottság

2006.11.12. 21:49
Bárándy Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő feljelentést tett, mert a Batthyány örökmécsesnél november 5-én polgári engedetlenségre szólítottak fel a tüntetés szervezői. A tüntetők vezetője szerint minden magyar embernek kötelessége lázadni, míg a Fidesz szerint az MSZP csak az ország morális, gazdasági és pénzügyi válságáról akarja elterelni a figyelmet.

Magyarországon alkotmányos válság és erkölcsi szükségállapot van, ami ellen minden magyar embernek kötelessége lázadni - reagált Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő lázadás előkészületének bűntette miatt tett feljelentésére Gonda László, a Batthyány örökmécsesnél tartott vasárnapi esti demonstráción.

Az úgynevezett Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője megerősítette a parlament körüli élőlánc szervezése folyamatban van, és ha emiatt lázadással vádolják a "Kossuth téri forradalmárokat" akkor vállalják a szerintük nevetséges rágalmakat.

A mintegy 80 ember részvételével megtartott demonstráción elhangzott, hogy politikai és pénzügyi elszámolási hibák miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 kizárta tagjai sorából korábbi ügyvivőjét, Takács Andrást.

100 ember veszélyezteti az ország nyugalmát

A lázadás előkészületének bűntette miatt tett feljelentést a Batthyány örökmécsesnél november 5-én elhangzottak miatt Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus ezt vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.

Bárándy Gergely pénteken azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert az örökmécsesnél a szónok a hallgatóságot arra hívta fel, tanúsítsanak polgári engedetlenséget, és ez köztörvényes bűncselekmény.

November 5-én, a Batthyány örökmécsesnél tartott tüntetésen a magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevező demonstrálók bejelentették, hogy élő lánccal kívánják körbe venni a Parlament épületét, megakadályozva ezzel az országgyűlési képviselők bejutását a Parlamentbe.

A jogász végzettségű szocialista képviselő azt mondta: nincs olyan fogalom a jogrendszerben, hogy polgári engedetlenség, egyetlen jogszabály sem engedélyezi ilyen címen a jogsértést.

"Ha valaki nem tartja a be jogszabályokat, akár a gyülekezési jogról szólót, akár bármilyen mást, akkor az szankcióval jár, ha polgári engedetlenség, ha nem" - fogalmazott.

Bárándy Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy 50-100 ember a polgári engedetlenség ürügyén államellenes bűncselekményt valósítson meg, veszélyeztetve az ország és a "békés többség" nyugalmát, biztonságát.

Arra a kérdésre válaszolva, milyen cselekmény számít lázadásnak, a politikus elmondta: ha valaki, vagy valakik az Országgyűlés munkáját megakadályozzák, akkor megvalósítják ezt a bűncselekményt. Példaként említette, hogyha valaki elmegy erre az élőláncra, és visszatart egy képviselőt, kicsit meglöki, az már bőven elég ahhoz, hogy megvalósítsa a bűncselekményt.

Egy másik kérdésre Bárándy Gergely közölte: a lázadás előkészületét öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

És a hazugság?

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: ami Bárándy Gergely sajtótájékoztatóján elhangzott, az még figyelemelterelésnek is gyenge. Arról akarják elterelni a figyelmet, hogy az ország morális, gazdasági és pénzügyi válságban van.

Az ellenzéki képviselő, akinek tájékoztatóján Bárándy Gergely is megjelent, közölte: azt javasolják a szocialista képviselőnek, vizsgálja meg, milyen jogi kategóriába tartozik, ha valaki másfél-két éven keresztül folyamatosan hazudik, négy évet feláldoz az ország életéből azért, hogy megtartsa politikai hatalmát.

Kérdésre válaszolva Ágh Péter azt mondta: Magyarországnak alkotmányos keretek között kell működnie, és csak az ezen keretek között szervezett demonstráció támogatható.